Illik Péter: Európa alkonyi fényben. A poszt-posztmodern öreg földrész. WZ Könyvek, Budapest, 2008. 212 p.

Ha megkérdeznék az embereket, mirõl ír leggyakrabban a történész, valószínûleg a legtöbben azt a választ adnák, hogy régi korokról, több évszázaddal ezelõtt történt eseményekrõl, háborúkról, felfedezésekrõl, régóta (vagy legalábbis már jó ideje) halott emberekrõl, mindenesetre a múltról. A történész a múlt tanúit, a forrásokat szólaltatja meg. Gyaníthatóan kevesen lennének a válaszadók között, akik úgy vélnék, a historikus a jelenrõl is érdemlegeset, "történelmet" tud írni. Vagy ha történelmet klasszikus értelemben nem is, kritikát például. Mert hiszen mi, akik a "jelenben" élünk, helyzetünknek és lehetõségeinknek megfelelõen akár mi is alakít(hat)juk a történelmet és a korszellemet - a könyv egyik mottójának szerzõje, Francois Furet szerint az értelmiséginek ez nemcsak lehetõsége, hanem egyenesen feladata, persze nem akármilyen, hiszen annak idején, a két világháború között megfogalmazódott az írástudók felelõssége - , de hogy valaki a poszt-posztmodern Európa aktuális helyzetérõl a földrész történelmi szeleteit bemutatva könyvet írjon, az igencsak meglepõ. Nem tudom, ki hogy van vele, a recenzens számára mindenesetre komoly erõfeszítést igényel, ha a történelemrõl, illetve történelmi összefüggésekrõl nagyon elvont szempontok szerint szóló "posztmodern" szöveg elolvasására szánja rá magát. Illik Péter könyve nem ezek közé tartozik; a fiatal történész-tanár sajátos látásmódú esszégyûjteménye valóban élvezetes és elgondolkodtató olvasmány, kitûnõ szellemi kalandtúra a (poszt)modern kor Európájának egyént és társadalmat különbözõ módon, de egyaránt súlyosan érintõ kérdéseirõl.

Jó könyvekrõl szokás mondani, hogy "olvastatják magukat"; nos, a címével a korszakos jelentõségû Spengler-mûre rájátszó írásra ez fokozottan érvényes. Ugyan rövid idõ alatt elolvassuk, de ez olyan írásmû, amely nemcsak az olvasás során, hanem azt követõen is hosszú ideig dolgoztatja az olvasó szürke állományát.

A mû bemutatását a szerzõ szavaival lehet a legautentikusabban kezdeni: "Jelen kötet szigorú értelemben véve esszégyûjtemény. Minden fejezete és alcíme egy-egy önmagában is értelmezhetõ, kerek egész, amely egy-egy problémagócot fejt ki. Ugyanakkor mégis egyetlen nagy gondolatfolyam része. Ez a gondolatfolyam alapvetõen a mai Európa és a mostani európai élet etikai, társadalmi, történelmi oldalát vizsgálja, míg a manapság talán túlértékelt gazdasági és technikai aspektust csak néha érinti. (…) Mindegyik esszé mondandója egyértelmû: szigorú kritika a modern világról, pontosabban szólva napjainkról, illetve Magyarországról ebben a gyorsan változó új világban." (10-11.)

Az esszégyûjtemény, jóllehet rendkívül élvezetes stílusú és emiatt igen szórakoztató, valójában nagyon is komoly szellemi kihívást kínál; korunk Európájának, a több értelemben is válsággal küszködõ "beteg ember" látlelete tárul fel benne. Diagnózist kapunk, gyógymódot viszont nem: a könyv nem szolgál megoldási javaslat(ok)kal vagy kész receptekkel a földrész morális-szellemi megújulásához, de nem is ezzel az igénnyel lép fel. A szerzõnek többek között éppen ez az egyik célja írásával: nem formál kategorikus véleményt a felvetett kérdésekben és távol áll tõle, hogy bármit is az olvasóra erõltessen, de önkéntelenül is állásfoglalásra késztet. A sorok között végig finom irónia húzódik meg, amely helyenként cinizmusba is hajlik: "Mégis mindenkinek van valamilyen véleménye a történelemrõl, a múlt eseményeirõl, különösen azokról, amelyekben élt. Ha ezek a vélemények megkérdõjelezõdnek, az olyan, mint születésnapra fogyókúrabérletet kapni" (13.).

Reflektorfénybe állítva láthatjuk benne a posztmodern kontinenst és lakóit. Vagyis magunkat. Magabiztos könnyedséggel tárgyal súlyos kérdéseket, gyakran "veszélyes témákat", mint az európai és a magyar "lopásetikát", terítékre kerül a közoktatás aktuális helyzete, tabunak számító, köztudottan "kibeszéletlen" társadalmi problémák, mint a magyar rendszerváltás vagy a két háború közötti Magyarország megítélése. Mindezt a szerzõ érdekfeszítõen, egyfajta könnyed természetességgel, de nem nyeglén vagy arrogáns módon teszi. "Mindezen jelenségek összefüggõ halmaza nem érthetõ a maga teljességében, de ez még nem zárja ki a megértés és elgondolkodás igényét. Ennél fogva az ebben a kötetben szereplõ gondolatok alapvetõen nem ex cathedra jellegû kijelentések, kinyilatkoztatások, hanem gondolkodási utak. Lehet rajtuk tovább lépni, lehet õket mellõzni vagy éppen szánt szándékkal az ellenkezõ irányba menni." (11-12.) A szöveg nézõpontja ebbõl a szempontból külön is érdekes; egyfelõl hatalmas ismeretanyagot tükröz, komoly és elmélyült olvasottságról árulkodik, de nem kíván a mindentudó szerepében tetszelegni, nem akar semmilyen meggyõzõdést vagy kizárólagos érvényû világnézetet erõltetni az olvasóra, "tekintve, hogy jelen kötet alapvetõen egy gondolkodási folyamat ajánlása - és nem rákényszerítése az olvasóra". Néha ez idegesítõ is, hiszen a könyvnek bõven vannak olyan pontjai, amikor szívesen "elõvennénk" a szerzõt és megkérdeznénk, hogy õ ugyan személyesen mit is gondol, hogyan vélekedik a felvetett bajokról, problémákról és õ milyen megoldást vagy afelé vezetõ stratégiát javasolna. Elbújik a sorok között, érveket és ellenérveket sorakoztat ("tézis-antitézis"), de észre nem vehetetlenül határozott, sõt markáns véleménye van. Gondolkodtat és vitára késztet. Mindjárt vitatkozunk is vele. Merészen közelíti meg a "problémagócokat", magabiztosan kezeli a történelmi ismeretanyagot, asszociációi és párhuzamai logikusak, mégha esetenként meglehetõsen provokatívak is. Nem hagyja hidegen az olvasót, hiába próbáljon bárki is mértéktartó távolságból tekinteni a szövegre.

A szerzõ mûve elején pontosan felvázol egy axiómákból (törvényszerûnek vélt kiindulási pontokból) álló rendszert, amelyhez végig következetesen tartja magát. Látásmódja végiggondolt, tudatos és ahogy az alábbiakból remélhetõleg kitûnik, igen komplex. Úgy véljük, nem haszontalan ezt itt bõvebben ismertetni, mert több tekintetben is tanulságos a kritika "módszertanát" illetõen: "A kötetben alkalmazott kritika egy alapvetõ módszerrel és öt alapaxiómával rendelkezik. Az eljárás az, hogy a problémákat diakrón módon, idõben elhelyezve és szintenként lehet analizálni". A modell szerint a nyugati társadalmakban az élet mûködése különbözõ, egymáson nyugvó szintekkel írható le; az "alkonyi fényben" látott Európa kritikája már a szintek megnevezésében is megnyilvánul. A kötetben ezeket piramisszerû ábra is szemlélteti, lentrõl indulva: 1. "Praktikus szint: a mindennapi élet viszonyai, pl.: a családok szétesése vagy a hagyományos udvariasság felbomlása, a munka becsületének elvesztése" 2. "Az erkölcsi szint: az igazság devalválódása - ha van is, senki nem hiszi el" 3. "Kulturális szint: a múlt szándékos elfedése" - 4. "Gazdasági szint" - 5. "Jogi szint: nem fedi a valóságot". A piramis tetején pedig: a politikai szint. A felsoroltak természetesen szorosan összefüggnek, sokak életének hétköznapi tapasztalatai látszanak erõsíteni a kritika jogosságát. A kötet esszéiben többször találni visszautalást a szintekre, illetve a látásmód alapjául szolgáló axiómákra; a szöveg koherens, végig jól követhetõ és nincs benne önellentmondás.

Mind az öt axióma részletes ismertetésére itt nincs lehetõség, mert szétfeszítené az ismertetõ kereteit, néhányra azonban kitérünk; "Az egyik axióma az, hogy a történelmet és az azt alakító embert alapvetõen három dolog motiválja: a pénz, a szexuális vágyak és a lelkek feletti hatalom (vagyis az irányítás igénye). Talán nem véletlen, hogy a keresztény kritika ezt a három tényezõt a gonosz eszközének tekinti, amely megrontja az embert! Természetesen ez a durvának ható kijelentés pozitív, ha úgy tetszik, idealisztikusabb formában is megfogalmazható. A természet koronáját alapvetõen három dolog motiválja: az anyagi javak és azok pozitív, például karitatív felhasználása, a szerelem és annak kiteljesítése, valamint az embertársak magasabb célok felé való irányítása. Kinek hogyan könnyebb elfogadni." Szándékosan idéztük hosszan a szöveget, nehogy a szövegkörnyezetbõl önkényesen kiragadott rész egyoldalú ítéletalkotáshoz vezessen; úgy véljük, ez nem megfogalmazás kérdése: a felsorolt tényezõket, annak ellenére, hogy ezekkel gonosz módon is vissza lehet élni - önmagukban - a "keresztény kritika", vagyis a keresztény erkölcsi felfogás soha nem tekintette a gonosz eszközének. Rokonszenves a harmadik állítás, amely reálisan próbálja a poszt-posztmodern Európa korszakát a múlthoz viszonyítani; a kritikai él és az irónia azért innen sem hiányzik: "a múlt - minden nosztalgia ellenére sem - nem volt jobb, vagy éppen rosszabb, mint a jelen: pusztán más volt. Megfordítva, a poszt-posztmodern kor nem rosszabb, hanem teljesen máshogyan rossz, mint a múlt. Csak van, akinek azért ezt már nem veszi be a gyomra." A szerzõ reális és elfogulatlan megközelítésre törekszik; történelemszemlélete valóban komplex, minden felvetett problémát annak történetével együtt elemez, a jelenségeket elõzményeik bemutatásával rajzolja meg.

A szerzõ vérbeli történész: jó érzékkel választ forrásokat, amelyek az esszékben felvetett kérdésekhez, illetve gondolatokhoz szervesen kapcsolódnak. Különbözõ szövegeket idéz az egyes fejezetek végén, "amely az alfejezetben kifejtett téma egy fontos részletét világítja meg, szemlélete, nézõpontja sajátos vagy éppen "adalékként" szolgál". Elgondolkodtatók a megállapításai, köztük például a régi szerzõk mûveinek idõszerûségével kapcsolatos gondolat is, amely a posztmodern kor történelemszemléletének jellemzése, egyúttal talán a könyvben megfogalmazott legszigorúbb kritika is: "Az idézett írások közül számos (Tocqueville, Gasset, Orwell) 50-100 éve jelent meg elõször. Mégis mind a mai napig aktuálisak. Ennek oka, hogy minden korban vannak olyan, késõbb zömében mellõzött géniuszok, akik koruk azon tendenciáit ismerik fel, amelyek késõbb megmaradnak, sõt erõsödnek. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert mai korszakunk igyekszik tagadni önnön múltját és lépten-nyomon hangoztatja saját, minden eddigi kortól eltérõ létét, újszerûségét. Ezek az írók mégis jó elõre meglátták a mai kor igazi arcának számos vonását." (12.)

Nagyon izgalmas a XX. századi ideológiák újszerû modellezése; a náci és kommunista eszmék továbbélésének bemutatása. Komoly éleslátásra vall az említett totalitárius ideológiák "kódolt hibáinak" vizsgálata. Több mint újszerû és merész a kommunista és a fogyasztói eszme párhuzamba állítása: "Egyrészt mindkettõ materialista. A marxi "a lét határozza meg a tudatot" kijelentés mindkettõre igaz, kizárva Istent és minden más metafizikai tényezõt. Az anyagot, gazdasági elképzelésükben a pénzt állították a középpontba. Másrészt mind a két eszme internacionális, jó kommunista és jó fogyasztó lehet bárki, aki megteszi, amit kell. Ráadásul szembehelyezkedik egyrészt természetesen a nemzetiszocialista eszmével, másrészt viszont minden egyéb nem rasszista, egészséges nemzeti törekvéssel is. Így tehát a kommunista eszme tökéletesen szalonképes maradt a modern, kapitalista, fogyasztó, demokratikus világban is". (164.)

Kiemelendõ a kötet szerkesztése, jól tagolt, szemléletes ábrák és nagyon jó humorú illusztrációk-karikatúrák vonják magukra a figyelmet: pl. "A tömegember és a vezetés" c. alfejezet elején lévõ illusztráción a demagóg politikai szónokot jelképezõ farkas bódítja az õt bambán hallgató bárányokat. A szöveghez kiválóan illeszkedõ szemléletes ábrák, grafikonok mellett számos ismeretet nyerhetünk a "kapszulák" tömör, lényegretörõ életrajzaiból, amelyek önálló szócikkekként egészítik ki az esszéket.

Összegezve ismertetésünket, jó szívvel ajánljuk a mûvet minden gondolkodó és különleges szellemi kihívásra fogékony olvasónak. Egyszerre szórakoztató, olvasmányos és véresen komoly, sõt ijesztõ. Óriási gondokra hívja fel a figyelmet; amit leír, az aggodalomra és pesszimizmusra adhat okot.

A Budai Vár falai alatt húzódik közvetlenül a Lovas út; a Sziklakórháztól nem messze, a Gránit lépcsõ tetején fehér mellszobor állít emléket egy ritkán emlegetett, saját korában, a XIX. század második felében rendkívül népszerû publicistának, P. Szathmáry Károlynak. A szobor tartóoszlopán idézet áll: "Dõre, ki a letûnõ napra néz, ott éj közelg, én csak a felkelõt lesem: magyar hajnal hasadására várok". Rajtunk (is) múlik (sõt!), mikor virrad … itthon, Európában.

Martí Tibor

Letölthetõ PDF formátumban: Európa alkonyi fényben.pdf