Angela Lambert: Eva Braun elsüllyedt élete. Fordította: Szántó Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest 2007., 612 o., (4500 Ft.)

Angela Lambert (1940-2007) újságíró, kritikus, regény és életrajzíró. Angela Helpsként született angol köztisztviselõ apa és német háziasszony anya gyermekeként. A nõk azon elsõ hullámához tartozott, akik az 1960-as évek feminista "forradalmát" elfogadták, követték, sõt alakították. Az olyan középosztálybeli családoknál, mint az övé, az 1950-es 60-as években a lányok iskolázatása ritkának volt mondható, Angela azonban az Oxfordi egyetemen politikát, filozófiát és közgazdaságtant tanult. Pályafutását 1969-ben újságíróként kezdte, de az elsõ nõi televízió-riporterek között is az õ nevét említhetjük. Német öröksége mindig fontos volt neki, ami igazán láthatóvá 2004-tõl vált, amikor nekifogott Eva Braun életrajzának megírásához. A könyv 2007-ben jelent meg magyarul Eva Braun elsüllyedt magánélete címmel, az Európa Könyvkiadó gondozásában, Szántó Judit fordításával.

Mi is az életrajz, miért olyan népszerû mûfaj?

Az életrajz a történetírás egyik fontos vállfaja. Általában nem szorítkozik a bemutatott személy életének puszta eseményeire, hanem az egyén fejlõdését, személyiségének alakulását vizsgálja, ahogyan azt történelmi kora és társadalmi környezete meghatározza. Az életrajz részletesen foglalkozik a bemutatott személy tetteinek okaival, céljaival és hatásával. Ezért a történeti mûfajtól lényegesen különbözik abban, hogy nem a történelmi események kronologikus sorrendjében halad, hanem az egyént helyezi a középpontba és az õ életén keresztül mutatja be a kor eseményeit is.

A mûfaj manapság ismét egyre népszerûbb a történetíráson belül. Tudjuk, voltak "olyan évtizedek, amikor a történelmi egyéniségek emlegetése majdnem illetlen volt, hiszen a néptömegek… illetve a nagy társadalmi mozgások… voltak egyedül kutatásra érdemesek". [1] Mára már változtak az idõk, kiderült, hogy a személyiséget nem lehet kiiktatni a történelembõl, egyre világosabbá vált, hogy mégsem csak a politikatörténet a történetírás igazi tárgya. Az ún. mentalitás-történetírók szerint ugyanis az események mellett legalább olyan fontos, hogy hogyan gondolkodtak az emberek, milyen értékekhez igazodtak, miben hittek, mit tartottak a világról és önmagukról.

Mint tudjuk a II. világháború korszaka igencsak kutatott, a Harmadik Birodalomról, vezetõirõl, a harcokról számtalan mû jelent meg. Hitlerrõl több száz könyvet írtak, de Eva Braunról ezidáig két monográfiát említhetünk. Életének ismert tényeibõl alig egy fejezetre futná. Amikor a Führerrel megismerkedett tizenhét éves volt, éppen hogy elhagyta a zárdát, ahol tanult, vonzó volt, de nem szép, "aligha volt rá alkalmas, hogy elbírja a történelem súlyát". [2] Ugyanakkor a születése és a halála között lepergett harminchárom év nagy jelentõségû, öldöklõ korszakot fogott át, és felnõttként mindvégig Európa egyik leggyûlöletesebb és leghatalmasabb emberének közelében élt. Alakja mégis elmosódott, olyannyira, hogy a brit titkosszolgálat 1944 júniusában is Hitler egyik titkárnõjeként tartotta nyilván, holott ekkor már tizenkét éve a diktátor egyedüli kedvese volt. A vég közeledtével mintegy varázsütésre nyíltan bukkant fel Hitler oldalán, utolsó napjainak történetét szinte óráról órára rekonstruálhatjuk. Élete nagy részében azonban rejtõzködni kényszerült, ezért a vele foglalkozó történészek vajmi kevés elsõdleges forrásra támaszkodhatnak.

Angela Lambert hiánypótló munkájának éppen ezért rendkívüli érdeme, hogy Eva fennmaradt naplóján, az általa készített fényképek és filmfelvételeken kívül példás kutatómunkával német, angol és amerikai levéltárak kevésbé ismert dokumentumait tárta fel, sõt a Braun család ritkán megszólaltatott tagjaival is beszélgetett. Újságíróként és nõként újszerû szempontok alapján elemzi Eva Braun élettörténetét, Hitlert, mint magánembert, a náci vezetõket és a Harmadik Birodalom hétköznapjait. Mint nõ úgy döntött megfejti a rejtélyt: mi indított arra egy életvidám, fiatal nõt, hogy szeretõjéül válasszon egy komor, nehéz kedélyû, bár sokszor érzelgõs, rettentõ dühkitörésekre hajló, zsarnoktermészetû, nála évtizedekkel idõsebb férfit, aki a világot akarta birtokolni.

Angela Lambert nem titkolta, Eva Braunnal személyes okokból kezdett foglalkozni: mint említettem már német öröksége adta az ihletet. Édesanyja német származású volt, egyidõs Hitler barátnõjével. Ditha Schröder, a szerzõ édesanyja - aki a háború éveit Hamburgban töltötte - 1912-ben született, éppúgy, mint Eva. A szerzõnõ még annak is jelentõséget tulajdonított, hogy anyja és Eva Braun azonos közegben cseperedtek fel, azonos hatások érték õket, például szüleik ugyanazokat a dalocskákat dúdolták nekik, azonos meséket hallgattak, azonos céljaik voltak, sõt felnõtt nõként még a toll, amit használtak is ugyanaz a típus volt. Meglehet kicsit eltúlzott a könyvön mindenhol végigfutó személyes összehasonlítás, de az elemzés, kutakodás mûvelõdés és társadalomtörténeti szempontból igen szórakoztató.

Azt hangsúlyoznám azonban - kritikaként említve -, hogy Lambert sohasem tanult történelmet, így a háttér megrajzolásához, vagy vitás kérdések elemzésénél kevés történelmi szakirodalomra, inkább brit újságokra, könyvismertetõkre és internetes oldalakra (Wikipediát is beleértve) támaszkodott. Nem is mint történész, hanem inkább a megértésre váró nõ szemszögébõl olvashatunk a mûben Eváról. Pozitívum, hogy a szerzõ elénk tárja a lány egész életét, segít megismerni anélkül, hogy igyekezne megszerettetni, vagy el akarná velünk fogadtatni. Erõs empátia mûködik azonban benne (megérti hõsnõjét, sõt részvéttel van iránta), mégis többé-kevésbé tárgyilagos tudott maradni.

A 612 oldal (6 nagy fejezet) elolvasása, fényképek átlapozása után egy meglehetõsen pontos képet alkothatunk Eva különös életútjáról.

Eva Braun 1912. február 6-án született Münchenben, Friedrich Fritz Braun és Franziska Kranburger középsõ lányaként. Az elemi iskola elvégzése után rövid ideig egy zárda iskolájában tanult. Tizenhét évesen a Nemzetszocialista párt hivatalos fényképészének, Heinrich Hoffmannak a segédje és modellje lett. Ez az állás és találkozás egy rejtélyes, vicces bajuszt viselõ - ahogy Eva késõbb jellemezte az elsõ találkozást - férfival határozták meg késõbbi életét.

1929-ben járunk ekkor. Németországot egy év múlva eléri a nagy gazdasági világválság. Adolf Hitler már hat esztendeje a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezére. Hat év alatt teljes mértékben átszervezte a pártot, kitervelt egy puccsot, amelyért öt év börtönre ítélték, ebbõl összesen egy évet le is töltött. Ekkoriban neve már ismert volt, beszéltek róla, nem csak politikai berkekben. A tizenhét éves fényképész-segéd lány azonban nem ismerte fel az üzletbe betérõ Wolf álnevû idegent. A találkozás pedig végzetesnek bizonyult.

Eva késõbb elfogadta a férfi állásajánlatát - ekkor már tudva kinél vállal munkát -, Hitler titkárnõje lett. Persze ez a hivatalos beosztása volt, Hitler gondosan ügyelt arra, hogy nõügyei ne tudódjanak ki. Angela Lambert egy hosszú részt szentel mûvében a diktátor nûügyeinek elemzéséhez. Megállapítása szerint érzelmi sivárság jellemezte a Führer nõkhöz való viszonyát. A külvilág számára a jóvágású, osztrák hódolót adta elõ kézcsókokkal, virágcsokrokkal és bonbonokkal, ami teljesen üres formaság, figyelmesség volt a részérõl, mégis nagyon tetszett a körülötte lévõ nõk sokaságának. Ugyanakkor a magánéletében alig lehet tartalmas kapcsolatra bukkanni, s ha olykor igen, a kapcsolatok ijesztõ tragédiákról árulkodnak.

Az elsõ ilyen viszony Angela Raubelhez, féltestvére lányához fûzte az akkor már negyven felett lévõ Hitlert! Geli - ahogy a család nevezte - az iskolából kikerülve elõször elfogadta Hitler gyámkodó segítségét, miután azonban a Führer sofõrébe beleszeretett fellázadt nagybátyja vérfertõzõ szenvedélye ellen. Lázadása tragédiával végzõdött, öngyilkos lett. Nem ez volt az egyetlen öngyilkosság Hitler környezetében. Egy angol nõ, Miss Unity Mitford is ehhez az eszközhöz fordult, miután reménytelen szerelmével hiába üldözte a Führert. Evához fûzõdõ kapcsolta is érdekesen alakult. Tudnunk kell ugyanis, hogy Hitler saját imázsát mindennél fontosabbnak tartotta, olyan férfinak akart tûnni, aki csak kizárólag nemzetének él. Azt hangoztatta, nem lenne ideje egy feleségre, gyerekrõl meg aztán szó sem lehetett. A szerzõnõ felhívja figyelmünket a furcsa igazságra: az az ember, aki a tiszta fajiság eszméjének hódolt, félt attól, hogy hibás génû gyermekeket nemz. Rokonai között ugyanis szép számban fordultak elõ fogyatékos elméjûek. Hitler rettegett attól, hogy gyerekében az ilyenfajta terheltség megismétlõdik és akkor vége a magasabb rendû faj és egészséges német vér mítoszának.

Ennek megfelelõen mindvégig rejtegette Evát a nyilvánosság elõtt, inkább saját politikai karrierjét egyengette. A fiatal nõ pedig müncheni lakásában maradt, szinte elemésztette a vágy és a magány, több figyelemre és másfajta kapcsolatra vágyott a férfival. 1932 és 1935 között kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg! Bánatát naplójával osztotta meg, melynek fennmaradt lapjainak elemzésekor Angela Lambert eléri azt, ami kevés írónak sikerül: szinte érezzük, hogy ismerjük azt az embert, akirõl olvasunk.

Ezekkel a kísérletekkel egyébként elérte célját, Hitler rájött egyre fontosabb neki Eva társasága, s a Berghof, a diktátor hegyvidéki lakhelye lett eztán a lány állandó otthona. Ami Hitlert illeti "számára az Evához fûzõdõ kapcsolat az otthon melegérõl szólt. Valószínûleg a szexet is igényelte, talán még a szerelmet is, de Evát valószínûleg azért választotta, mert õ volt az a nõ, akihez jó volt hazamenni… Hitler nem valamilyen alfa nõtípust keresett, neki olyan nõ kellett, aki fenntartja számára oly fontos egyszerû, mindennapi életmenetet, megteremti a nyugalom és a kikapcsolódás feltételeit". [3] Vagy ahogy Eva egyik rokona fogalmazott: "Hitler úgy lehet, a sors szerény ajándékának tekintette Evát, viharzó politikai élete aprócska magánéleti nyúlványának". [4] A kulcsszó szerintem ebben a mondatban az aprócska szón van. Eva ugyanis tudta hol a helye, a külvilág vagy a nagynevû urak elõtt õ csak egy titkárnõ volt, semmi több, s csak ritkán, a Führer szabadidejében találkozhattak.

Részletesen olvashatunk a könyvben Berghofban töltött mindennapjairól is. Hitler távollétében "az aranykalitkában" a lány szórakozással ütötte el az idõt. Szeretett tornázni, és kedvenc idõtöltése volt a napozás, fotózás, filmezés. Mindig odafigyelt megjelenésére, követte a divatot, naponta többször átöltözött. Társaságnak meghívta a Berghofba húgát vagy unokatestvéreit, akikkel gyorsabban repült az idõ, így könnyebben átvészelte az imádott férfi nélküli idõszakot.

Persze azt a kérdést sem kerüli meg az írónõ, hogy ezen korszakban - miközben már zajlik a világháború, Eva pedig éli a bezárt, unalmas, ugyanakkor mégis nyugodt életét - milyen információkkal rendelkezett, mennyit tudott a világháború legborzalmasabb eseményeirõl. Angela Lambert a választ is egyértelmûen megadja. Hitler "szilárd meggyõzõdése volt, hogy a nõt és a politikát világok választják el egymástól - minél kevesebbet tudnak, annál jobb -, amellett Eva tájékozatlansága megkönnyítette, hogy társaságában kikapcsolódjék" [5]

Manapság nehéz elhinnünk, hogy valaki egyáltalán ne értesült volna minden eseményrõl. Hiszen napjainkban 24 órán át zúdul az információ az újságokból, a televízióból, a világhálóról. De tudnunk kell, hogy Eva a "Bergen teljes elszigeteltségben élt, rádiója nem volt, újságot nem adtak a kezébe. Nyomasztotta, hogy ennyire nem tarthat lépést az eseményekkel. A tudata teljesen üres volt. A jövõ azonban aggasztotta. A sport, a torna, a dévajkodás, az állandó átöltözés csak ezt az ûrt volt hivatott betölteni". [6] S bár sokmindennel nem volt tisztában a háborúval kapcsolatban, azt azonban érezte, hogy nem állnak jól a dolgok. Éppen ezért - Hitler utasítása ellenére - 1945-ben Berlinbe utazott szerelme után. Mint tudjuk, a bunkerbeli életük szinte minden részlete ismert, s elmondhatjuk, a vég közeledtével lett igazán szoros Eva és a Führer kapcsolata. 1945. április 29-én házasságot kötöttek, majd egy nappal késõbb együtt vetettek véget életüknek.

Felmerül a kérdés, Eva miért nem mentette az életét, miért vonult be a bunkerba Hitler tiltakozása ellenére, hogy azután elroppantsa a méregfiolát. A mû elolvasása után, már nem elégedhetünk meg azzal a közhelyszerû válasszal, hogy a nõkön nem lehet kiigazodni. Tételezzük fel inkább azt, hogy Hitler valóban valamiféle emberi oldalát mutatta felé és -bármilyen szokatlan is számunkra - Eva valóban szerette a Führert.

Pelle János egy cikkében nagyon pontosan fogalmaz a viszonyról: "Evának - miként Németországnak is - Hitler volt a végzete, és viszonyuk azért érdemel elemzést, mert Hitlernek e fiatal nõvel szembeni viselkedése - ahogy elõször rabul ejtette, majd birtokolta, s végül elpusztította - mikrokozmoszként tükrözi, hogyan csábította el és tette tönkre az egész német népet". [5]

Angela Lambert könyvének elolvasása után, Eva fényképeit nézegetve, megismerve családi körülményeit, döntéseit, szokásait, naplójegyzeteit, különös hûségét, rajongó szeretetét, s végsõ kitartását a Führer mellett állíthatjuk, Eva Braun nem volt sem sztereotipikus jelenség, sem az engedelmes német háziasszony megtestesítõje, sem pedig egy gonosz zsarnok játékszere. Eva rendes, jól nevelt középosztálybeli lány volt, az antiszemitizmus távol állt tõle, és a náci pártba sem lépett be - mindössze az a balszerencse érte, hogy egy szörnyetegbe lett szerelmes. Hitler kedvéért mindenrõl lemondott, ami életét teljessé tehette volna: a házasságról, az anyaságról, a saját otthonról, szülei büszkeségérõl és jóváhagyásáról, csak hogy Hitler nyilvános dicsõsége és bukása hátterében el nem ismert árnyékként húzódjon meg.

Nagyon jó, hogy Angela Lambert újfajta szemszögbõl, mint nõ vette górcsõ alá hõsnõjét. Átérezhetjük, újjáélhetjük mi is Eva mindennapjait, mégis tárgyilagosak tudunk maradni, mi magunk dönthetünk Eva személyiségével kapcsolatban. Nagy segítséget jelent ebben számunkra, hogy Angela Lambert kutatómunkája révén óriási mértékû információt hozott felszínre, forrása alapos, válogatott bibliográfiája - Eva szemszögébõl nézve - sokrétû. Sõt, nagyon jól tette az írónõ, hogy az írás hétköznapi misztériumába is bevezet minket olvasókat. Lejegyezte például, hogy miként bámulta esténként ugyanazokat a csodálatos hegyvonulatokat, amelyeket Eva nézegetett sok éven át. Ha szerzõnk nem hagyta volna hatni a helyszínt, és nem teszi hozzá Eva naplójának szavait, kevésbé lett volna érdekes a könyve. Akkor nem feltétlenül éreztük volna át Eva bezártságának, ideges reakcióinak egyszerû okát: az ember nem töltheti egész életét magas hegyek bámulásával. Angela Lambert tolmácsolásában mi is érezzük az unalom és a kezdetben alig viszonzott érzelmek okozta flusztrációt. Néhol már-már túlzottan is. Egyes helyeken túl romantikus és érzelemdús a mû, a bunkerben történtek vagy az öngyilkosság elõtti pillanatoknál mintha nem is egy történelmi mûvet, hanem romantikus regényt olvasnánk.

Mindezek ellenére Angela Lambertet dicséret illeti. Nagyon jó stílusban, nagyon élvezetesen ír, alapos kutatómunkával utánajárva a témának. Mûvét nem csak a történelmet szeretõknek ajánlom, hanem azoknak is, akik kíváncsiak egy nem hétköznapi ember nem hétköznapi kapcsolatára.

Páll Andrea

Letölthetõ PDF formátumban: Eva Braun elsüllyedt élete.pdf