Kiss Csilla: A szabadságeszme Magyarországon a XIX. század közepén európai kontextusban. ISES füzetek 8. Szombathely-Kőszeg, 2008., 60 p. (900 Ft)
A szabadság a XIX. század politikai gondolkodásának egyik központi kategóriája, írja Kiss Csilla újonnan megjelent tanulmányfüzetében, s erre építi fel esszéjének gondolatmenetét. Ahogy írja, a szabadságeszme megközelítésmódja nem csupán a liberalizmus kontextusában értelmezhető, a konzervatív politikai ideológiák is megalkották a maguk szabadságeszményét, megnyitva ezzel az utat a különböző interpretációk számára. Ennek megfelelően a szabadság fogalomköre rendkívül szerteágazó, értelmezése rendkívül változatos. A szerző arra tesz kísérletet, hogy megpróbálja összefogni a szabadsággal foglalkozó nemzetközi és magyar forrásokat.
Gondolatmenetében az egyéni szabadság fogalomköre került az első fejezetbe, mivel - ahogy Anthony Arblaster fogalmaz - "A liberalizmus metafizikai és ontológiai magja az individualizmus". A korabeli liberálisok - írja a szerző - az egyént a társadalommal szemben valóságosabbnak, elsődlegesnek tartották, nagyobb morális értéket tulajdonítva neki, mint a társadalomnak, vagy bármely más kollektív csoportnak.
Az egyéni szabadság kiterjesztése azonban nem választható el a társadalmi fejlődéstől, így az egyéni szabadság, így az egyéni szabadság fontosságát hangsúlyozó politikai gondolkodók a polgári fejlődés hívei is. Kállay szerint, bár az egyéni szabadság megszületése nem a polgárosodás eredménye, az egyéniség és a szabadság teljes érvényesüléséhez kétségkívül a polgári állam teremti meg a legkedvezőbb feltételeket.
A szerzők legnagyobb része tehát magából az emberi természetből eredeztette az egyéni szabadságot, de annak gyakorlati megvalósítására csak a polgári társadalomban látott biztosítékot.
Ez a gondolatmenet átvezet a következő, a politikai szabadság kérdéskörét tárgyaló fejezethez, melyben a szerző arra keresi a választ, hogyan oldható fel, ha feloldható az ellentmondás, liberalizmus és demokrácia ellentéte. A XIX. Század klasszikus dilemmája, mely az egyéni szabadságot a többségi akarattól félti.
A politikai részvétellel foglalkozó részben a szerző összeveti az angol és francia szabadságjogokat és szabad politikai részvétel, ahol a francia mintában a szakértelmet feláldozzák a népszuverenitás oltárán, míg az angol választójog oly módon szabályozott, hogy a választások során a legnagyobb szakértelemmel rendelkező kormányzat kerüljön ki győztesen, és irányítson. Ennek megfelelően - vonja le a következtetést a szerző - a képviseleti kormány semmi esetre sem azonos a népszuverenitással. A pozitív, vagy politikai szabadság, tehát a döntéshozatalban való részvétel meghatározásának módja mindenekelőtt a választójog szabályozása.
Központi hatalom és önkormányzat címet viselő fejezet indokoltságát az jelzi, hogy a képviseleti rendszer és a szavazati jog mellett a XIX. század politikai berendezkedésében alapvető kérdésként jelentkezett a központi hatalom és a helyi közigazgatás közötti viszony.
A következő nagyobb rész a szabadság és nemzet közti viszonyt fogja össze. A XIX. század Közép- és Kelet-Európájában a liberalizmus a nemzeti öntudat kialakulásával párhuzamosan fejlődött, ezért hamar jelentkezett az az igény, hogy a szabadság elveit és szabályait ne csupán egyénekre, hanem nemzeti és etnikai csoportokra kollektíven is alkalmazzák. Általánossá vált úgy meghatározni a nemzetiségeket, mint amelyek közös nyelvből, történelemből, vallástól, kultúrából fakadó érzelmek által összetartva az állam egy részét képezik, így az államban több nemzeti, etnikai csoport élhet együtt anélkül, hogy ezek külön államalkotó tényezőként jöhetnének számításba. E megközelítés jelölte ki a nemzetiségi kérdés kezelésének általános irányát, s egyúttal korlátait is.
A fenti kettősség - egyén és közösség viszonya - olvad össze az utolsó fejezetben. Mivel az állam és társadalom nem más, mint az őt alkotóegyének összessége, érdeke ennélfogva megegyezik ezen egyének érdekével. Az államnak tehát elsősorban olyan eszközként kell szolgálnia, amely segíti az egyént céljai megvalósításában. Minthogy nem az egyén van az államért, hanem fordítva, az egyéni jogok vitathatatlanul mindenféle államérdek fölött állnak, az egyénnek még arra is joga van, hogy ellenszegüljön a szabadságát veszélyeztető önkényes állami intézkedéseknek. Mill [1] jól ismert önvédelmi elve alapján, az államhatalmat az egyéni szabadság korlátozza, az állam csak annak érdekében avatkozhat közbe, ha egy másik egyén szabadságát kényszerül megvédeni.
Kállay szerint - és ez az amire még a szerző külön kitér - az egyént mindenekelőtt a társadalommal, illetve annak hangadó többségével, a közvéleménnyel szemben kell megvédeni. A közvélemény zsarnoksága ugyanis a legnagyobb értéket, az egyéniséget próbálja megsemmisíteni azáltal, hogy azonos mederbe terelve az emberek gondolkodását, hajlamait és életmódját egyformává teszi őket. E veszély elemzése Mill írásainak - és vele együtt a szerző gondolatvezetésének - is egyik sarkalatos pontja.
Bakó Béla
[1] John Stewart Mill: A szabadságról. Kriterion Kiadó, Bukarest 1983.
Letölthető PDF formátumban: A szabadságeszme Magyarországon .pdf