Huszár Tibor: Bibó estéje. Levelek, dokumentumok a népi mozgalomról és a Magyar Közösség perérõl. Corvina. Budapest 2008., 291 p.

Huszár Tibor szociológus eddigi mûveiben is ("A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon", "Beszélgetések a két világháború közötti magyar szellemi-politikai mozgalmakról", "Az elittõl a nómenklatúráig") kimerítõen foglalkozott a második világháború utáni magyar társadalompolitika kérdéseivel. 2004-ben õ válogatta és írta utószavát egy Bibó István tanulmánykötetnek. Ilyen elõzmények után korántsem meglepõ az õ tollából egy olyan kötet, amit ezennel ajánlok mindenki figyelmébe.

A címválasztás -"Bibó estéje" - elsõre kissé meglepõ, ám találó, hiszen a kötet elsõ, elemzõ része két Bibó- levélrõl szól, melyek ugyan élete alkonyán íródtak, ám pontosan tükrözik szerzõjük értékítéletét, szellemi frissességét és világnézetét.

Az elsõ levél Borbándi Gyula "Der Ungarische Populismus" címû, 1976-ban megjelent könyve kapcsán íródott. A magyar népi mozgalomról szóló könyvet maga a szerzõ, a Szabad Európa Rádió munkatársa és a müncheni Új Látóhatár címû folyóirat szerkesztõje küldte meg Bibónak. Bibó válasza kimerítõ volt, Huszár Tibor nem is foglalkozik minden hozzáfûzéssel, de csokorba szedi a legfontosabb megjegyzéseket, amelyek fontos adalékai Bibó egész életmûvének.

Bibó elsõ helyen említi a német Völkisch ideológia elkülönítésének fontosságát a kelet-európai népi mozgalmaktól. Míg ugyanis az elõzõt egy olyan ideológiának tartja, amely az etnikai sajátosságokat hangsúlyozza és alapvetõen a diktatórikus hatalom kultuszára épít, addig az utóbbi egy olyan mozgalom, amely a francia forradalom szabadság - egyenlõség -testvériség alapvetését tekinti kiindulópontnak, és mint ilyen, a politikai baloldalon helyezkedik el. Ennek kapcsán tárgyalja a jobboldal - baloldal szembeállítás eredeti értelmét is, miszerint az elõbbi egy megõrzõ, az utóbbi egy változtatni akaró irányzat. A fogalmi elkülönítés segít finomabban megkülönböztetni egyes irányzatokat és embereket.

A zsidókérdéssel hangsúlyosan foglalkozott a Borbándi-könyv kapcsán. A probléma gyökerét õ a magyar társadalom egészségtelen, hierarchikus viszonyaiban látta, nem pedig a német és zsidó asszimiláltak nagy számában, akik társadalma sokkal inkább polgári jellegû volt.

Harmadik központi kérdésként Bibó kitért a Horthy-rendszer jellemzésére is. Vitába szállt Borbándival, aki szerinte túl megengedõ volt annak hangsúlyozásával, hogy a Horthy-rendzer nem volt sem fasiszta, sem diktatórikus. Szerinte a "palástolt diktatúra", az "autoritárius módszerekkel vezetett parlamentarizmus" kifejezések helytállóbbak. Kritikus megjegyzései ellenére Bibó nagyra értékelte Borbándi mûvét.

A második levél története kicsit bonyolultabb. 1947 januárjában az államvédelem egy köztársaság-ellenes összeesküvést "leplezett le", melynek célja a demokratikus államrendszer fegyveres megdöntése és a Horthy-rendszer visszaállítása volt a jogfolytonosság alapján, a szovjet hadsereg kivonulásának idõpontjában. A hét pert magában foglaló koncepciós persorozat végén kivégezték dr. Donáth Györgyöt.

A leleplezés idején Bibó István egyik cikkében ("Összeesküvés és köztársasági évforduló") nem kérdõjelezte meg az összeesküvés tényét. A per egykori vádlottja, Arany Bálint 1978-ban azzal kereste meg Bibót, hogy olvassa el Donáth utolsó szó jogán elmondott beszédét és ennek fényében mérlegelje, hogy kívánja-e módosítani korábbi álláspontját.

Huszár kimerítõen tárgyalja az 1947-es Bibó-cikket is, hangsúlyozva, hogy szerzõje akkor csak a Belügyminisztérium közleményeire hagyatkozhatott, az összeesküvés tényét a Kisgazdapárt felsõ vezetése sem tagadta. Mindemellett a cikkíró nagyon finoman hangot adott aggodalmának, hogy a nyomozást befolyásolhatják a politikai prekoncepciók. Károsnak vélte, hogy a belügyi propaganda egyszerûen fasisztaként bélyegzi meg a Magyar Testvéri Közösség tagjait, de ennél is károsabbnak azt, hogy az összeesküvés gyanúját igyekeztek a Kisgazdapárt egészére kiterjeszteni. Huszár úgy véli, Bibó tévedett a per szándékainak megítélésében, mert nem ismerte fel, hogy Donáth fõvádlottá tétele és kivégzése a kisgazdapárti jobbszárny és a Horthy-rendszer összemosását célozta.

Bibó Arany Bálintnak levélben válaszolt 1978-ban, amelynek lényeges mondanivalója, hogy a Donáth-beszéd és az új dokumentumok tükrében messzemenõen tiszteli a fõvádlott bíróság elõtti gerince magatartását és elismeri a per koncepciós, törvénysértõ jellegét, azonban a Magyar Testvéri Közösség álláspontját továbbra is elutasítja.

A mozgalom célkitûzéseit és taktikáját egyaránt hibásnak tartotta. Érvelésében kiemelt helyet kapott a jogfolytonosság kérdése. Jogtörténeti szempontból elsõsorban az alkotmányosságot tartotta hagyományos magyar értéknek és nem a jogfolytonosságot. Szerinte Horthy Miklós kormányzóvá választása és a nemzetgyûlési választások még az 1945-ös új közjogi helyzetnél is kifogásolhatóbb lépések voltak.

Politikai téveszmeként értékelte Donáth elképzelését arról, hogy 1945-ben az 1939-es országgyûlést kellett volna összehívni. Azt a tényt, hogy Donáth döntõ fontosságúnak tartotta egy 1945-re teljes mértékben vállalhatatlanná lett rendszerhez való kötõdést, Bibó az egykori képviselõ személyes ambíciójának tartotta. Õ nem értékelte teljesen hibátlannak az 1939-es választásokat, melynek eredményeképp egy döntõen németbarát országgyûlés ülhetett össze, amely végigasszisztálta Magyarország második világháborús történetét.

Vitatta Donáthnak a kormányzóról szóló álláspontját is, miszerint a törvényes államfõ 1945-ben akadályozva volt. Maga szánalmas politikai csõdnek tartotta Horthy 1944-es viselkedését, 1945-ös akadályoztatását pedig alkalmatlannak arra, hogy valaki ezen az alapon vonja kétségbe az 1945 utáni jogrend törvényességét. Bírálta Donáth fajelméletét is, amely ugyan etnikai alapon állt, de hasonlóan a hitleri fajelmélethez, származási alapú diszkriminációt szorgalmazott annak érdekében, hogy a magyar nemzet integrációját megõrizhessék a német és zsidó asszimilációval szemben. Bibó úgy vélte, hogy az asszimiláció és az egész zsidókérdés kapcsán az egykori képviselõ nem vett figyelembe egy sor fontos szociológiai kérdést.

Reflektált Donáth Magyarország területi igényeirõl szóló gondolatmenetére is. Kritizálta azt az igényt, hogy a történelmi Magyarország egész területét a magyar etnikum területévé tegyék, mert ez szerinte vagy erõszakos magyarítást, vagy teljes kitelepítést feltételez. Õ ezt nemzeti öngyilkosságnak tekintette volna. Ebben az összefüggésben újra bírálta a Horthy-rendszert, amely az utódállamok magyar kisebbségének megmentése helyett az ország területi integritásának visszaszerzését tekintette legfõbb céljának.

Bibó taktikailag is hibásnak tartotta a fõvádlott álláspontját, mivel szerinte az utolsó szó jogán elmondott beszéd a hallgatóságot és a bíróságot arról gyõzte meg, hogy a mozgalom nemcsak az új rendszer ellensége, hanem az egész magyar nemzeté is.

A kötet második, tetemesebb részét két dokumentumcsoport teszi ki. Az egyik a Magyar Testvéri Közösség perével kapcsolatos dokumentumgyûjtemény, elsõsorban Donáth Györgynek az utolsó szó jogán elmondott beszéde, a másik pedig 1939-1943 között a Magyar Élet Pártja képviselõjeként a parlamentben elmondott beszédeinek válogatása.

A Magyar Testvéri Közösség perének kontextusba helyezését segíti két dokumentum közlése. Az egyik Révai József politikai beszámolója a Magyar Kommunista Párt 1946. november 28-án tartott ülésérõl, amelybõl megtudhatjuk a párt akciótervét a Baloldali Blokk és a Kisgazdapárt közötti feszültség miatt kirobbant belpolitikai válság megoldására. Fõ célként Révai a Kisgazdapárton belüli megosztottság további elõsegítését jelölte meg, valamint a tömegmozgósítást. Itt elsõsorban a parasztság fokozatos meggyõzésére gondolt olyan hívószavakkal, mint a "feketézõk" elleni harc, a "gazdag parasztságnak" való kiszolgáltatottság veszélye, etc. Az általános európai balratolódásra hivatkozva úgy vélte, hogy a tömegek mozgósítása elõsegíti a Kisgazdapárt szétzúzását, amelyet a népi demokrácia kialakításának elõfeltételeként jelölt meg.

A per megértése szempontjából nagyon tanulságosak Rákosi Mátyás szavai is a párt Központi vezetõségének 1947. január 11-i ülésén: "A mi számunkra most nem csak az a fontos, hogy ezt az összeesküvést felgöngyölítsük, kiirtsuk és vezetõiket megfelelõen megbüntessük. Fontos az is, hogy a maximális politikai tanulságot vonjuk le belõle, hogy leleplezzük a reakció és a Kisgazdapárt jobbszárnyának politikai kölcsönhatásait, kimutassuk céljaik következményeit …".

A kötet legizgalmasabb része Donáth György utolsó szó jogán elmondott terjedelmes beszéde, amelybõl nem csupán a védelem, de a vád álláspontja is tükrözõdik. Megismerhetjük belõle Donáth céljait, gondolkodásmódját, rendkívüli bátorságot tanúsító magatartását, elejtett megjegyzései pedig rávilágítanak arra, hogyan zajlott egy ilyen per.

A fõvádlott reflektált minden súlyos vádpontra. Tagadta, hogy a Magyar Testvéri Közösséget a rendszer megdöntése céljából élesztették fel. A tagok összejöveteleit baráti beszélgetésekként értékelte, amelyeken a kialakult belpolitikai helyzetet vitatták meg. Úgy gondolták 1946-ban, hogy hamarosan új választásokat írnak majd ki, céljuk pedig az volt, hogy megtalálják az õ nézetük szerinti legalkalmasabb új vezetõket. Donáth saját ötletének ismerte el a katonai csoport megalakítását, amelynek segítségével a közösség eszméinek terjedését akarta segíteni és a fegyveres erõk összetételét befolyásolni. A fegyveres szervezkedés vádját ironikus szavakkal utasította el. "… a fegyveres erõszakhoz a puszta szándékon egyébre is szükség van: fegyverre és csapatra."

Donáth a mozgalom célját a politikai helyzet befolyásolásának szándékában jelölte meg "olyan eszközökkel, amelyek minden civilizált államban elfogadhatók". Beszédében nem csak azt jelentette ki, hogy a vád egyetlen állítása sem nyert bizonyítást a per során, de még olyan kijelentésre is ragadtatta magát Magyarország háború utáni közjogi helyzete kapcsán, amelyben a szovjet hadsereget megszállóként aposztrofálta.

A beszéd kifinomult mûveltségrõl tesz tanúbizonyságot és felelõs, gerinces kiállásról. Donáth azt kérte a bíróságtól, hogy ha elmarasztaló ítélet születik, tegyenek különbséget vezetõ és vezetettek között, és õ maga vállalja a vezetõ szerepét. Befejezésként mondott méltóságteljes szavai tükrözik talán leginkább magatartását: "Állítom, hogy soha életemben bûncselekményt nem követtem el, akkor tiszta lelkiismeretem birtokában sokkal büszkébb vagyok annál, hogy bármilyen földi tényezõtõl kegyelmet kérjek."

A kötet záró harmadát Donáth György parlamenti felszólalásainak gyûjteménye teszi ki. A Magyar Élet Pártjának vezérszónokaként általában a költségvetési viták kapcsán szólalt fel 1939-1943 között, amely felszólalásokból az olvasóban körvonalazódnak Donáth politikai elképzelései. A felszólalások témájának rendkívüli sokrétûsége Donáth társadalomképének számos aspektusát világítják meg a magyar kül- és gazdaságpolitikától, az értelmiség helyzetétõl, a közellátás problémáitól, a közigazgatási reformtól kezdve a nemzetnevelés fontosságán át a nemzetiségi kérdésig.

Talán néhány felületes olvasó elsõre nem nagyon érti, hogyan kerül egy kötetbe a két Bibó-levélrõl szóló tanulmány a publikált dokumentumokkal. A kötetet végigolvasva azonban minden világossá válik. Ezek a dokumentumok ugyanis nagymértékben segítik megérteni Donáth György gondolatvilágát, ezen keresztül pedig értelmezni azokat a problémákat és kérdéseket, amelyeket Bibó István a leveleiben érintett.

A Corvina kiadótól megszokott minõséget képviselõ kötetet az 1939-1947 közötti idõszak eseménynaptára és kimerítõ irodalomjegyzék egészíti ki.

A könyvben nemcsak az lelheti örömét, aki Bibó Istvánt szeret olvasni, hanem mindenki, aki a koalíciós évek Magyarországát akarja behatóbban ismerni. A Magyar Testvéri Közösség pere ugyanis mérföldkõ volt a kommunista hatalomátvétel szempontjából, a koncepciós perek történetében pedig egyenesen példaértékû. Ennek mintájára zajlottak ugyanis eljárások a többi szovjet érdekszférába került kelet-európai országban is. Jelentõségét növeli, hogy a Donáth-beszéd hiteles gyorsírói jegyzõkönyve most elõször került a magyar olvasó kezébe.

Spišák Monika

Letölthetõ PDF formátumban: Bibó estéje.pdf