Gergely Ferenc: KISZ. A Magyar Kommunista Ifjusági Szövetség története 1957-1989. Holnap Kiadó Budapest, 2008., 241 p.
Ezidáig a Kommunista Ifjúsági Szövetség történetének átfogó összefoglalása a magyar történetírás egyik fehér foltja volt. A múlt idő használata indokolt és örömteli, mivel mostantól a Holnap Kiadó jóvoltából minden érdeklődő kézbeveheti Gergely Ferenc hiánypótló művét. A téma -leszámítva a rendszerváltozás időszakában publikált egynémely kiváló tanulmányt -eddig nem igazán mozgatta meg a kutató történészek fantáziáját dacára annak, hogy a szervezet egykori funkcionáriusainak tevékenysége manapság már aktuálpolitikai viharokat is kavar a közgondolkodásban. Ezért is szerencsés, hogy az alapos kutatást igénylő művet olyasvalaki jegyzi, akinek a magyar ifjúság 20. századi története a szakterülete közé tartozik.
A szerző a KISZ történetét az 1956-os megalakulástól az 1989-es feloszlásig tárgyalja, a bevezetőben azonban kitér a szervezet előzményeire is. Utóbbiból akadt bőven, hiszen az Ifjúmunkások Országos Szövetsége már 1919-ben funkcionált a kapitalizmus felszámolásának érdekében. Politikai tömegszervezetnek számított tehát, és a Horthy-korszakban magába olvasztotta a szociáldemokrata testvérpárt hasonló szervezetét. Az átszervezésre 1944 végén került sor, melynek eredményeként decemberben megalakult a MADISZ, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség amely egyet jelentett a működő rétegszervezetek felszámolásával. 1950 nyarán a politikai vezetés szükségesnek ítélte egy a munkás fiatalok összefogását elősegítő szervezet létrehozását, így megalakult a DISZ, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. Mindkettő a kommunista párttól való függésben létezett, mozgásterét minden tekintetben a párt aktuális állapota határozta meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprása jelentett újabb mérföldkövet a mozgalom történetében, hiszen -erőteljes szovjet nyomásra -a pártvezetés elérkezettnek látta az időt egy még inkább centralizált a párt politikáját kiszolgáló szervezet kiépítésére. Erről a párt Ideiglenes Központi Bizottsága 1957. március 11-én hozott döntést, amely egyben és ismételten a különféle -többnyire a forradalom alatt alakult -rétegszervezet ( Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség, Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége, Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége, Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége) feloszlatásával volt egyenlő. A Munkásőrséghez és a Hazafias Népfronthoz hasonlóan a KISZ 1957-es létrehozása is a szocialista társadalom építését szolgálta. Kádár János nyíltan kijelentette, hogy a szervezet vezetőitől és tagjaitól azt várja, hogy a "politikai munka legfőbb mestereiként" tevékenykedjenek az "ideológiai zavar megszüntetésén".
A KISZ-t szimbolikusan a tanácsköztársaság évfordulóján, 1957. március 21-én hozták létre. Az alapítás éve egyúttal a szervezeti kiépítés és a tagtoborzás időszakát jelentette. Mindkettő sikerrel zárult, hiszen a szövetség a legmesszebbmenőkig követte a párt szervezeti felépítésének merev sémáját, a taglétszám pedig három hónap alatt elérte a 120 ezret. A mintegy négyezer alapszervezet nem csupán az iskolákra korlátozódott, hanem megjelent a munkahelyeken és a legkülönfélébb intézményekben is. A távlati célokat, a konkrét feladatokat és azok végrehajtását a pártkongresszusok határozták meg. Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején az ideológiai nevelés bírt elsődleges fontossággal. Ez egyszerre jelentette az egyházakkal szembeni offenzívát és az agitprop hathatós támogatásával kialakított ateista nevelést, illetve a marxizmus-leninizmus klasszikusainak tanulmányozását társadalmi szervezetek segítségével. Ideológiai feladat volt a Szovjetunió, a szovjet párt és a proletár internacionalizmus eszméjének magasztalása csakúgy mint az 1956-os események ellenforradalomként való interpretálása a fiatalok körében. A párt részéről elvárásként szerepelt a KISZ részvétele a nemzetközi mozgalom munkájában és a szervezet felügyelte a magyar diákok külföldön -baráti szocialista országokban -folyó tanulmányait is.
A párthoz hasonlóan a KISZ is tartott kongresszusokat, amelyeken jellemzően az addig elért eredmények elemzése és az új célok kitűzése szerepelt napirenden. A szervezet igyekezett a pozitívumokat hangoztatni, miközben az állami apparátus -jelen esetben a Művelődésügyi Minisztérium -jelentéseiben szólt a fennálló problémákról is. Ezek közé sorolták például a "kispolgári" eszmék elburjánzása az egyetemek bölcsészkarain és az újságírók körében, a fiatalok katonai szolgálatra való nevelésének hiányosságai, az alacsony iskolázottság, a fiatalok bűnözési statisztikáinak romlása és a helyes nevelőmunkát általában megnehezítő anyagi-technikai feltételek elégtelensége. A KISZ politikai és tömegszervezeti jellegéről a kommunista párton belül továbbra is folytak ugyan viták, a szervezet azonban az elvárt állásfoglalásokat nyilvánította ki a belpolitikában (például az új gazdasági mechanizmus támogatása) csakúgy, mint az egyre több kérdést felvető nemzetközi helyzet (1968-as diákmozgalmak, vietnami háború, arab-izraeli konfliktus, csehszlovákiai megújulási kísérlet és annak eltiprása) kapcsán. Kihívást jelentett ugyanakkor az egyes egyetemeken, főként az ELTE-n terjedő "nyugati orientációjú szakmai és kulturális érdeklődés" , illetve az olyan jellegű követelések megjelenése (több szakember, a marxizmus-leninizmus és az orosz nyelv legyen fakultatív tantárgy, etc.), amelyek áttételesen a KISZ kritikájaként hatottak.
A KISZ az ifjúság helyes nevelésének szolgálatába állította a sajtót, a rádiót, a televíziót, a színházat, a klubmozgalmat, a könyvkiadást. Igyekezett lépést tartani a modern kor kihívásaival, így például beat zene "tömeghatásaira", 1971-ben már maga a szervezet rendezte meg az amatőr együttesek I. Országos Könnyűzenei Fesztiválját. Foglalkoztak a "szocialista jellegű" családi és szervezett ünnepségek helyzetével, a diáksport kérdéseivel, a munkásifjúság SZOT-ba való belépésének pártolásával, de a művészetpolitikai célkitűzések közé tartozott a nők, a romák és a nemzeti kisebbségek sajátos kezelése is.
A KISZ Központi Bizottsága tett javaslatot a végül 1971-ben megalkotott ifjúsági törvényre, amely egy szervezeti változást is maga után vont, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács felállítását az ifjúsággal kapcsolatos állami feladatok koordinálása céljából.
Az 1970-es évek elvárásait jól példázza az 1976-os IX. KISZ Kongresszus plenáris ülésének előre eltervezett forgatókönyve, amely meghatározta, hogy az egyes témákról (pl. "a fejlett szocialista társadalom építésének tudatos vállalása", "az ifjúság szocialista tudatának, marxista meggyőződésének formálása", "az ifjúság békevágya, antiimperialista szolidaritás" etc.) hány küldött prezentáljon hozzászólást. Az évtized súlyos demográfiai kihívásokat tartogatott, a KISZ KB Titkársága állásfoglalásra kényszerült például a népesedési probléma kapcsán. Az ifjúság körében egyre terjedő beilleszkedési zavarok, alkohol- és kábítószer-élvezet, romló erkölcsök okaként a kulturális élet és a szabadidő aktív kihasználása szervezetlenségét jelölték meg, a megoldást pedig a klubhálózat és az építőtáborok kiépítésében látták.
Az 1980-as évek elejére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a KISZ képtelen a gyakorlatban haladni a korral és fennáll a veszély, hogy "parttalanul vitatkozó szervezetté" válik. A KISZ-vitát jól jellemzi a Budapesti Műszaki Egyetemről származó vélemény, miszerint : a szervezet "elvesztette vonzerejét, csak még itt-ott, felvételizők körében tulajdonítanak neki jelentőséget. Semmit sem jelent a tagság. Mechanikus, nem tud vonzó feladatokat adni." A Népszabadság arról cikkezett, hogy a KISZ-nek ahhoz, hogy megtarthassa és mozgósítani tudja tagságát, megújulásra van szüksége. Egyre nyíltabban esett szó egyfajta etikai válságról, a tagság és a hierarchia közötti ellentmondásokról, a nemzedékváltás szükségességéről. Társadalmi szintű problémát jelentett az életszínvonal kérdése, terjedtek a különféle békemozgalmak és akciók, amiket a KISZ legfeljebb szemmel tartani tudott. Az 1986-os XI. Kongresszus idejére nyilvánvalóvá vált, hogy a KISZ monopolhelyzete nem tartható fenn. A vezetőség ezt a megújulást egy világos politikai program kidolgozásában vélte felfedezni, amely ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy a szocializmust mint rendszert nem kérdőjelezik meg. Az ellenzékkel szemben a szervezet a "szocialista pluralizmus kialakítását" nyújtotta alternatívaként. A nyilvánosság nagyobb fokú bevonását és egyfajta demokratikus decentralizációt képzeltek el az apparátusi struktúra megválasztása kapcsán. Az erre vonatkozó javaslat 1987 augusztusában immár a választás és a küldöttgyűlés szétválasztását is kezdeményezte.
A KISZ és a FIDESZ viszonyára külön kitér a szerző, mintegy Dávid és Góliát harcaként jellemezve kettejük viszonyát. A KISZ mindent megtett annak megakadályozására, hogy az ellenzéki szövetség megalakuljon, később pedig azon munkálkodott, hogy ellehetetlenítse annak törvényes tagtoborzását. 1988 márciusában a KISZ Intéző Bizottsága javaslatot tett a Magyar Ifjúsági Országos Tanács létrehozására, amelybe a "népfrontos alapelvek" közös platformja alapján be óhajtották vonni az alternatív szervezeteket is. A mikéntről újra éles vita folyt, ahogyan a létrehozandó MIOT-nak a politikai intézményrendszerhez való viszonyáról is (önálló szervezetként a Hazafias Népfront mellett, avagy a kormányt támogató társadalmi szervezetként jöjjön-e létre). 1988 decemberében sor került az első hivatalos KISZ-FIDESZ találkozóra, amely gyakorlatilag politikai vitát jelentett és amelyen kiderült a két fél demokrácia-értelmezésének különböző volta.
Külön szól a szerző a KISZ vagyoni helyzetéről, főként azokról az anomáliákról, amelyek a 80-as évek végén jellemezték a szervezetet. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai célokra fordított kiadások évről-évre csökkennek, az apparátus fenntartására fordítottak pedig egyre növekednek. Felmerült a pénzügyek nyilvánosságra hozása (az 1989-es költségvetést -1.3 millió forintot -az országgyűlésnek kellett megszavaznia) csakúgy, mint a KISZ-létesítmények tulajdoni viszonyainak rendezése. Ez utóbbi felvetette a KISZ és a Magyar Úttörő Szövetség vagyonmegosztásának problémáját is.
1989 tavaszán a politikai viták már arról szóltak, hogy a többpártrendszerre való közelgő átmenetet a KISZ miképp kezelje, miközben elindult a szervezeten belüli tagolódás is. Létrejött például az Élelmiszergazdasági- és Falusi Ifjúsági Szövetség, az Egyetemi-Főiskolai Tanács, a Magyar Dolgozó Ifjúság Szövetsége, az Értelmiségi Fiatalok Tanácsa. A szerző hosszan idézi Gyurcsány Ferencnek a KISZ KB-ban elmondott februári beszédét, amelybe a közelgő kongresszusig a válságból való kilábaláshoz szükséges feladatokat összegezte. Első helyen a múlt újraértékelését említette, majd annak belátását, hogy a szervezet saját politikai platformjához kell "felnőtt" párt/szövetségest találni, végül pedig meg kell osztani a politikai hatalmat.
Gergely a KISZ utolsó kongresszusi ülésnapjával, 1989. április 21-ével zárja történetét, melynek záróbeszéde a baloldali ifjúság összefogásának szükségességéről szólt -a KISZ-en kívüli keretek között.
Gergely Ferenc műve széleskörű kutatásokon alapul. Munkájához felhasználta az Oktatási Minisztérium, a Hazafias Népfront, a Tájékoztatási Hivatal, az Egyházügyi Hivatal, a Szakszervezetek Országos Tanácsa vonatkozó levéltári iratanyagát és számos fontos visszaemlékezést, fő forrásként pedig a KISZ KB és az MSZMP KB iratanyagát. A források nagy aránya a könyv terjedelméhez képest kissé nehézkessé teszi az olvasást, a számos statisztikai adat pedig sokak számára töménnyé a mondanivalót.
A könyv jól tagolt, mintegy 430 hivatkozás, illetve a tájékozódást segítő rövidítésjegyzék egészíti ki. Fejezetcímei pedig egészen zseniálisak. Mindemellett a szerző lelkiismeretes igyekezete érhető tetten, amikor a szervezet történetét folyamatában tárgyalja. Vezérfonalként az egyes KISZ-kongresszusok tárgyalása szolgál, amelyek elméleti vitáiból bontakozik ki a szervezet vázlatos története.
Az egyes kongresszusi ülésekről, az azon elhangzott beszédekről ugyanolyan részletesen számol be, mint az elfogadott határozatokról. Számos megnyilatkozást hosszan idéz a vezetőség, illetve a küldöttek részéről. Ezek közül különösen érdekesek azok a felszólalások, amelyekből -főként az 1970-es évektől kezdődően -értesülhetünk nem csak a szervezetet súlytó gondokról, hanem azokról a korszakos problémákról is, amelyekkel az ifjúságnak a társadalom nem elhanyagolható részeként meg kellett küzdenie. A KISZ története nagy vonalakban azonos a kommunista párt történetével, strukturális azonosságuk mellett hasonló fejlődési utat jártak be, ahogyan az őket ért kihívások is megegyeznek.
Vázlatos és összefoglaló műről van szó tehát, amely remek lehetőséget nyújt a további kutatók számára, hiszen maga a szerző fejezi ki reményét, hogy az általa elkezdett feltáró munkát valaki folytatja majd.
Összességében mindenkinek ajánlom, aki a sokak számára személyesen megtapasztalt ifjúsági szervezet távolságtartóan megírt történetére kíváncsi.
Spiák Monika
Letölthető PDF formátumban: KISZ. A Magyar Kommunista Ifjusági Szövetség története 1957-1989.pdf