Beneš- dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948. Szerk. Popély Árpád, Štefan Šutaj, Szarka László. Attraktor, Máriabesnyõ – Gödöllõ 2007.

„Ebbõl tudhatod már, mi a magyar dolga,
Hogy az erõs elõtt meg ne hunyászkodna.
Erõs igazsággal az erõszak ellen:
Így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.”

/Babits Mihály/

Az 1945 és 1948 közötti események rendszerezésének, magyarázatának, feldolgozásának egyedülálló munkáját veheti most kézbe a kedves olvasó. Ez a 2007-ben napvilágot látott könyv meglehetõs alapossággal tárgyalja a korszak történetét, s emellett – segítségképpen egy kronológiai áttekintéssel – rendkívül részletes dokumentumgyûjteményt vonultat fel a múlt értelmezéséhez. Ilyen logikus összefoglaló munka ezidáig nem juthatott sem a laikusok, sem a témával részletesebben foglalkozó fiatal történészek kezébe.

A könyv két nagy részbõl áll. Az elsõ fejezetben négy rövid tanulmány ismerteti meg az olvasót a második világháború utáni felvidéki magyarság helyzetével. A könyv második részében pedig egy rendkívül részletes dokumentumgyûjtemény található. 1944-tõl kezdve, a Fegyverszüneti Egyezmény, Beneš legfontosabb elnöki rendeletei, a lakosságcsere- egyezmény szövege, s a hazánkkal kötött békeszerzõdés szövege is.

Szarka László munkájában ezúttal a csehszlovák – tiszta szláv - nemzetállam kisebbségi politikáját tárgyalja. A müncheni szerzõdéstõl és az elsõ bécsi döntéstõl kiindulva röviden vázolja a felföldi magyarság etnikai egyesülését, majd elválást, kiegészítve azzal az el nem felejthetõ ténnyel, hogy a világháború után a Szovjetunióhoz csatolt kárpátaljai magyarsággal a Csehszlovákiában kisebbségi sorba kerülõ magyarok száma csaknem 600 ezer fõvel csökkent, s a háború után a vesztes anyaországba telepített, toloncolt értelmiségiekkel is megcsonkított népcsoport helyzete rendkívül nehézzé vált. Az Eduard Beneš vezette londoni kormány elnöki rendeleteit még az emigrációban elkezdte kiadni, s a csehszlovák nemzetállam megteremtéséhez hozzájáruló további rendeleteket már a háború végén hazatérõ, Kassán újjáalakult vezetés is folytatta. Nyíltan kisebbségellenes, fõként német és magyarellenes politikájuk a kommunista hatalomátvételt követõen is támogatásra talált, s mindezek eredményeként - a kollektív bûnösség elve alapján – megkezdõdött a németek és a magyarok üldöztetése. A szám szerint megnevezett dekrétumok alapján a szerzõ részletesen magyarázza a mondvacsinált jogalapot, mely szerint a vagyonelkobzástól, és a bírósági ítéletektõl a kitelepítésig minden eszközt megragadhattak a hatóságok az immár többségében külföldi állampolgárrá vált (33. sz. rendelet) kisebbségekkel szemben. Mivel a potsdami konferencián a csehszlovák fél nem kapta meg a nagyhatalmak beleegyezését egy a szudéta-németekéhez hasonló kitelepítés végrehajtására, ezért más módszereket keresett. A háború utáni elsõ kitoloncolások és folyamatos vagyonelkobzások, kárpótlás nélküli földtulajdon elkobzások után megkezdõdött a majdani lakosságcsere- egyezmény elõkészítése – mely nemzetközi viszonylatokban is elfogadottá próbált válni -, a belsõ telepítések folyamata (cseh területekre, mely egy idõ után helyi ellenállást váltott ki), a kényszermunkára deportálások és a reszlovakizáció. A meghurcoltatások mintegy betetõzéseként elkezdõdött a lakosságcsere, 1947 áprilisában, a mátyusföldi magyaroknál, s 1949 nyaráig tartott, amikor a csorba tói egyezményben a lakosságcsere miatti magyar vagyoni követeléseket és a csehszlovákok felé fizetendõ háborús jóvátételt, valamint a Tanácsköztársaság és a bécsi döntés okozta anyagi károkat a két fél egyenértékûnek tekintette, és lemondott a késõbbi kiegyenlítésrõl.

Štefan Šutaj tanulmányának legelején leszögezi, hogy a téma egy olyan kérdést feszeget, „nem lenne szabad a cseh és a szlovák történetírásban marginális témaként kezelni” [1] . Gondolatait azon a fõ irányvonalon keresztül mondja el, mely szerint: „Történeti tény, hogy a háború utáni csehszlovák kormányszervek fõ törekvését az jelentette, hogy megszabaduljanak a német és magyar kisebbségektõl.” [2] A magyar nemzetiséggel szemben foganatosított intézkedéseket a következõ három kategóriába sorolja: a.) egyéni bûnösség alapján megfogalmazott jogszabályok; b.) nemzetközi szerzõdések alapján végrehajtott intézkedések; c.) a kollektív bûnösség elvén meghozott intézkedések (dekrétumok, Szlovák Nemzeti Tanács). E három irányvonal mentén tárgyalja a magyar kisebbséggel szemben végrehajtott intézkedéseket, mutatja be az ok- okozati összefüggéseket azzal a céllal, hogy a késõbbi reális politikai együttmûködés reményében tisztázza a múlt problémáit.

Popély Árpád a magyarkérdés „belsõ rendezésének” eszközeit mutatja be munkájában. A csehországi deportálás és a reszlovakizáció két fõ nyomvonalán haladva kronológiai sorrendben veszi alapul a történteket. Természetesen egyértelmûsíti, hogy mindezen ténykedések annak köszönhetõk, hogy „az esetleges jövõbeni újabb határmódosítások megelõzése érdekében, mind a cseh, mind a szlovák politikai elit az etnikai határoknak az államhatárokig való kitolására törekedett.”.

Tóth Norbert a kötet záró tanulmányában a dekrétumok kapcsán ma is felmerülõ jogi problémákat vázolja, összevetve e csehszlovákiai kisebbségi jogszabályokat a nemzetközi és az európai uniós jog rendjével. A második világháború utáni változó világrend, újonnan alakuló államaival, a gyõztesek diktálta formálódó újabb jogrendszerrel fokozatosan alakul, s az ENSZ születésével, majd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának létrejöttével fokozatosan jut el az emberi jogok védelmétõl, a szabad identitásválasztás, a szabad vallásgyakorlás és a kisebbségek védelméhez. A szerzõ úgy fogalmaz: „Csehszlovákia az ENSZ alapító tagállamaként azt az idõszakot használta ki a késõbb leegyszerûsítve Beneš elnök nevével fémjelzett egyes jogfosztó jogszabályok (tehát nem csak az ún. Beneš- dekrétumok!) megalkotására és végrehajtására, amikor jóllehet az emberi jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége az ENSZ-rendszerében már létezett, de még nem volt kitöltve tartalommal. Az ex-lex állapot megszûntével pedig a jogfosztás évei is véget értek.” [3]

Bánhidy Anita Éva

Letölthetõ PDF formátumban: Beneš- dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948.pdf