Források és ritkaságok a győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig. Szerkesztette: Bana József és Márfi Attila. Győr Megyei Jogú Város Levéltára, 2007., 172 p.
A győri városi levéltár kiadásában jelent meg 2007-ben a magyar színháztörténet egy korszakával foglalkozó könyv, mely Győr városára és azon belül is a 17. század közepétől a 19. század közepéig tartó időszakra koncentrál.
A könyv címéből rögtön kiderül, hogy egy forrásgyűjteményt tartunk a kezünkben, melyet egy rezümé és egy bevezető tanulmány előz meg. A munka egy három kötetes vállalkozás első része, és egészen 1989-ig fogja bemutatni a színháztörténet fontosabb győri eseményeit. A már elkészült kötet nemcsak levéltári forrásokat, hanem újságtudósításokat, plakátokat, színészekhez írt verseket is tartalmaz.
A győri színjátszás első jelentős eseményei a jezsuitákhoz kötődnek. A rend, Dallos Miklós püspöknek köszönhetően 1627-ben alapított kollégiumot, és már 1629-ben színpadot állítottak fel, ahol 1711-ig mintegy 230 előadásra került sor. Az első darabot Sanctus Paulinus (Szent Pál) címmel adták elő.
A 18. század elejéig a Ratio Studiorum szabályozásának megfelelve a jezsuiták csak egyházi témájú darabokat játszottak, de ennek ellenére a korszakot műfaji sokszínűség jellemezte. A látványos jelmezes felvonulások és körmenetek kedvelt műfajai a példabeszédek, misztériumjátékok, mirákulumok voltak. Ezek a darabok kezdetben széles közönséghez szóltak, majd a színjátszás egyre inkább a jezsuita iskolák falai közé szorult, és egyre elterjedtebbek lettek az iskoladrámák. Győrben az előadott iskoladrámák száma meghaladta a 300-at. Ezeket paptanárok írták vallási-erkölcsi nevelő célzattal, és diákjaikkal adatták elő a latin nyelv gyakorlása végett egyházi ünnepeken, tanévnyitókor, valamint tanév végén. Gyakran a drámák vándoroltak az iskolák között, és előfordult, hogy a területi viszonyok különbözősége miatt változtattak is ezeken. A győri jezsuiták előadásain látott művek közül kedvelt volt például a Dávid győzelme Góliáton, az Ábrahám, az Egyiptomi József, a Daphnis pásztor, az Attalus és az igen híres Electra története.
A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után 40 éven keresztül a győri papnövendékek adtak elő iskoladrámákat. Ennek mintájára Pannonhalmán Guzmics Izidor teológiatanár szorgalmazta színdarabjaival a színi előadásokat.
Világi témákat csak a 18. század elejétől vittek színre, ami jórészt a század elején megjelenő angol és német vándorkomédiásoknak volt köszönhető. Győrben Mesejátékos Társaságnak nevezték ezeket a komédiásokat, ők bohózatokat, mesejátékokat adtak elő. Az első jelentős vándorszínészi társulat Piloty Ignác nevéhez fűződik, aki 1754-től francia szalonjátékokat jelenített meg, majd 3 év múlva Matthias Joseph Einziger a főleg szomorújátékokat színpadra vivő héttagú vándortársulatával is kiemelkedik a társulatok sorából.
A világi témák megjelenése miatt a 19. század elejéig bővültek a játéktípusok. Kedvelt műfaj volt a bohózat és a már említett szomorújáték, ami az állampolgárok nevelésében volt fontos, hiszen a polgári életmód konfliktusait jelenítette meg a színpadon. A vígjátékokban főleg emberi tulajdonságokat pellengéreztek ki, a tündérjátékok a mesékhez kötődtek, a népszínmű pedig népi parasztfigurákat állított színpadra.
A győri színjátszás történetében nagy változást hozott az 1768-as év, mert ekkor készült el fából az első színház Győrben. A teátrum megépítése Félix Berner nevéhez fűződik, aki gyermekeket alkalmazott társulatában. Az 1784-es árvíz ennek a pódiumnak is véget vetett, ezért új faszínház létesült Georg Schossleuthner közreműködésével.
A városban az első állandó színház 1798-ban épült, mely már a negyedik volt az országban. Reinpacher József kávéházi bérlő építtette jórészt fából. A teátrum megalakulása után komoly anyagi nehézségek merültek fel, ezért 1802-ben elárverezték. Tovább súlyosbította a helyzetét, hogy 1809-ben a napóleoni seregek károkat okoztak az épületen, de sikerült helyreállítani. 1839-re végre kőépület lett, mely 600 néző befogadására volt alkalmas 17 páhollyal, díszekkel, díszletekkel együtt.
A 19. század elején a német színjátszás került előtérbe, ami miatt egyre jobban erősödött az igény a magyar színészet felvirágoztatására. 1802-ben Joseph Noszül próbált német nyelvű színészeivel magyar nyelvű darabot színre vinni. (Valószínűleg a pesti fogadtatásához hasonlóan nem aratott nagy sikert.) 1811-ben Benke József vándortársulatának magyar színészei magyar darabokat játszottak, sőt Benke győri vendégjátéka során maradt fenn az első magyar nyelvű színlap is, ami Dugonics András Bátori Mária című színművének győri előadását tanúsítja. Benke után Balogh István szórakoztatta a nézőközönséget, majd Kilényi Dávid, aki 1820-21-ben Déryné Széppataki Rózát is felléptette. 1828-ban megalakult a Dunántúli Játszótársaság székesfehérvári székhellyel, amit Győr is patronált, majd 1840-ben létrejött a magyar Színészbiztosító Egylet is. Mindkettő jelentőssége, hogy háttérbe szorította a német színjátszást.
A világosi fegyverletétel után nem tiltották be a magyar nyelvű színjátszást Győrben, még a Bach-korszak Theatrum Ordung diktátumával sem, emiatt számos társulat itt talált menedéket.
A források a győri színjátszás történeti áttekintése után kaptak helyet a könyvben. A 46 forrás kronológiai sorrendben követi egymást 3 korszak szerint csoportosítva. Az első csoportba az 1629 és 1811 közötti források tartoznak, összesen 6. Ezek között olvasni lehet a jezsuita iskoladrámák bemutatásairól, a jezsuita rend játékáról, a német színészekről és a Schossleuthner-féle faszínház felépítéséről és számadásáról.
A második korszak az 1812 és 1839 közötti időszakot öleli fel. A 20 forrás tudósít vendégszereplésekről, színházi kiadásokról és bevételekről, valamint arról, hogy milyen színészi társulatok szereztek bérletet Győrben színházi szereplésre. Talán az egyik legérdekesebb forrás a tanulóifjúság színházba járásának korlátozásáról szól, melyben attól félnek, hogy a darabok kárt tesznek az ifjúság erkölcsi magatartásában.
Az 1840 és 1849 közötti időszak 20 forrása műsorjegyzékekről, szerződésekről, a magyar színészet ösztönzésének meglétéről adnak információkat. Ezek közül a legérdekesebb a Lendvay Mártonhoz szóló dicsőítő vers és a Hetényi Józefa emlékére írott vers. Lendvay Márton a pesti Nemzeti Színház egyik vezető színésze volt és többször eljutott Győrbe. Lendvay, mint a nép vezére szerepel a lírai műben. Hetényi Jozéfa apja társulatában lépett fel, 1847-es halála a győri polgárságot megrázta, akik verssel búcsúztatták a színésznőt.
A könyv végén található képek között megtalálhatjuk Győr 18. és 19. századi látképét a Rába-parttal és a főtérrel együtt, egy térképet a vándorszínészet 1790 és 1815 közötti kialakulásáról, találkozhatunk például Lendvay Márton és Déryné Széppataki Róza portréjával, valamint plakátokkal, színpadképpel és számadással is.
A munka a bevezetőben taglalt célokat, feladatokat megvalósította. Valójában ebből derül csak ki, hogy a három kötetben nem találunk meg minden dokumentumot, ami a győri színjátszással kapcsolatos, csak a tipikusnak és szemléltető értékűnek tekinthetőket, és a névmutató is majd csak a harmadik kötet végén fog helyet kapni.
A források kiadásában a szerzők nem következetesek, mert nagyon kevés a szó szerint közölt, a legtöbb dokumentum csak kivonata az eredetinek. Továbbá nehézséget jelentenek az olvasónak az idegen nyelvű források is. Az első korszak szövegeinél ugyan találkozhatunk magyarázatokkal ezekre vonatkozóan, de a második korszaktól kezdve ez háttérbe szorul. A németül vagy latinul nem tudók emiatt egyedül csak a címből tudnak következtetni azok tartalmára. Jobb lett volna talán lefordítani ezeket a szövegeket, vagy legalább mindegyikhez rövid regesztákat írni.
Nagy hiányossága még a műnek a történeti bevezetőhöz használt források lábjegyzetben történő pontos közlése. A témával mélyebben foglalkozni akaró olvasónak nagy dilemmát okoz, hogy a színjátszás történetének egyes részeihez milyen könyvet vegyen le a polcról. A történeti bevezetőben mindezek mellett célszerű lett volna az egyes emberek életéről, munkásságáról írt részeket a főszövegtől elkülönítve közölni.
A könyvben közölt bibliográfiában nemcsak a győri színjátszásról írt könyveket, tanulmányokat sorolják fel, hanem azon túlmutatnak. A magyar színháztörténettel foglalkozó munkákon kívül számos forrás a német színjátszásra, a vándorszínészetre és más vidéki városok színjátszására vonatkozik a legfrissebb történeti munkákat is megemlítve.
A képeken és az eredeti forrásokon kívül a mű legnagyobb értéke, hogy a rezümét magyar nyelven kívül angolul, franciául és németül is közlik. Vagyis a kötetet nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi kutatás számára is elérhetővé teszi a kötet eredményeit.
Kiknek is ajánlanám ezt a kötetet? Mindazoknak, akik érdeklődnek a színjátszás, a színészek, a színházak, a színházi műfajok vagy éppen Győr helytörténete iránt. Valamint az új kétszintű érettségi követelményeinél szereplő drámai tételnél is érdemes lenni forgatni. De elkerülhetetlen, hogy a következő kötetekben ne maradjanak helyesírási hibák, főleg ne annak gerincén.
Matus Zsanett
Letölthető PDF formátumban: Források és ritkaságok a győri színjátszás történetéből.pdf