Vida Mihály: Három hét boldogság: 1956 szegedi története. Belvedere Meridionale, Szeged 2006., 215 p., 1925 Ft.
Sokszor, sok helyen felvetődik az a kérdés, hogy a történésznek mi is a feladata, milyen nyersanyagból dolgozzon. Aki a 20. század történetével foglalkozik, annak is inkább a második felével, az talán egyetért velem abban, hogy a levéltári anyagok és dokumentumok mellett nagyon nagy szerepe van a korszak feldolgozásához a személyesen átélt történelemnek is. Különösen az 1956-os eseményeknél fontos ez, hogy minél több élő szemtanú és résztvevő mondja el, hogyan élte meg ezt az időszakot. A történettudomány az ilyen jellegű beszámolókat oral historynak nevezi. A most ismertetésre kerülő könyv is azt a célt szolgálja, hogy a szereplők elbeszélései által egyre több ember ismerhesse meg az 1956-os forradalom és szabadságharc igaz történetét. Hogy mennyire igaz történelem tárul így az olvasók elé, az már természetesen a történészek feladata megítélni. Ehhez szükséges feldolgozni a korszak dokumentumait, iratait, levéltári anyagait, jegyzőkönyveit, stb. De ezek mindössze csak „értelmetlen” papírkötegek lennének, ha nem tudnánk párhuzamba állítani őket az emlékezéssel, egy-egy ember személyesen átélt történelmével.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója és már maga a 2006-os év is a nagy „vállalások” időszaka volt. Sokan próbálták, sokféle módon megközelíteni 56 történéseit. Ebből kifolyólag rengeteg film és írott munka is született. Könyvek, tanulmányok, interjúk sokasága próbálja tükrözni a különböző véleményeket. A most, általam bemutatott könyv is egyfajta álláspontot tükröz. A hitelesség álláspontját. A könyvben megszólaló emberek nem történészek, hanem a forradalom résztvevői, szereplői.
Vida Mihály, a könyv szerzője, rendező. Lehetősége nyílt arra, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára filmet készítsen a szegedi eseményekről. A szerző a következőképpen ír erről a Bevezetésben: „2005-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán lehetőség nyílt egy, a szegedi forradalomról szóló film elkészítésére. A riportok készítése közben kiderült a Szegedi ballada című 42 perces film csak töredékét tudja elmesélni ennek a tragikus és szép történetnek. A szereplők által elmondott történetek, a leforgatott anyag oly gazdag volt, hogy abból nem volt nehéz egy már hosszabb, közel három órás film összevágása.”
A rendező továbbá elmondja, hogy akkora mennyiségű felvett nyersanyag maradt még így is hátra, hogy elhatározta, interjúkötet formájában is megjelenteti azokat: „Nem szerettem volna a történelmileg is értékes és sok esetben pótolhatatlan interjúkat elfelejteni, vagy a dokumentumfilmek sanyarú sorsának megfelelően egy-két vetítés után a feledésre hagyni, végül is így született meg a kiadó és a támogatók segítségével ez a könyv.”
Az interjúkötet - véleményem szerint - nagyon jól szerkesztett. A Bevezetés után négy fejezet következik. Ebből az első kettő a forradalom és szabadságharc napjainak eseményeit tárgyalja, a harmadik a megtorlást mutatja be, a negyedik pedig az azóta eltelt időszak személyesen átélt történéseit. Tulajdonképpen életútinterjú-kötetről van szó, ugyanis mindegyik interjúalany szót ejt a forradalom előtti tevékenységéről, családi viszonyairól és minden olyan korábbi eseményről, amelyek meghatározták az adott személy forradalomba való bekapcsolódását. Eszmék, kulturális és családi hátterek, társadalmi problémák, munkahelyi viszonyok, emberi kapcsolatok kerülnek bemutatásra. Nemcsak előéletükről, hanem a megtorlás utáni időszakról is beszélnek a szereplők, egészen napjainkig tekintve: milyen politikai, társadalmi, társas, és munkahelyi problémákkal szembesültek abban az időszakban. Egyesek a forradalom lényegét is megfogalmazzák.
A kötet tartalmazza a forradalom és szabadságharc szegedi eseményeinek a kronológiáját is. A felhasznált irodalom jegyzéke a legújabb kutatási eredményeket tartalmazza.
Szerkesztésmódja nem olyan, mint egy hagyományos interjúköteté, vagyis nem külön-külön, névsor szerint vannak az interjúk elosztva, hanem minden fejezethez ki többet, ki pedig kevesebbet fűz hozzá. Alapvetően a szegedi és a Csongrád megyei eseményeken van a hangsúly, de mivel az interjúalanyok közül néhányan a budapesti események részesei is voltak, arról is esik több-kevesebb utalás. Nyelvezete talán kissé szokatlan lehet első olvasásra, ugyanis a szerkesztő meghagyta a maga természetes módjában a szövegeket. Ezért néhol találkozunk nehezen érthető, esetleg befejezetlen mondatokkal; nyelvhasználata nyers, az interjúalanyok szóhasználatát és kifejezésmódját tükrözi. Természetes, utószerkesztéstől mentes szövegek ezek.
Egy interjúkötet szakmai szemmel való bemutatása elég nehéz és sok tudást igényel, ezért erre én nem is vállalkoznék. Emellett nem szeretném a könyvben leírt eseményeket sem ismertetni, ugyanis az meghaladná recenzióm terjedelmét. Inkább néhány olyan személyes véleményt ismertetek a kötetről, ami talán másokban is felkelti az érdeklődést arra, hogy elolvassák.
A fiatalabb generációk - köztük én is - mindig nagy érdeklődéssel követik az idősebbek „élménybeszámolóját” egy-egy történelmi korszakról. A kötetben megszólaló emberek nem csak személyes élményekről, hanem személyes kudarcokról és a korszakról alkotott véleményükről is beszámolót adnak. Egy olyan történelmi korszak részei, amelyet több tízezer ember máshogy és máshogy élt meg, de mindegyik személyes sorsnak egy dolgot kell, hogy tükrözzön, az igazságot, amelyet 1956 szellemisége képvisel.
A kötet szereplői elsősorban a szegedi események alakulására voltak nagy hatással. Vasvári Vilmos, aki a Forradalmi Katonai Tanács operatív osztályának volt vezetője. Kiss Tamás, aki alapító tagja volt a forradalom első demokratikus ifjúsági intézményének, a MEFESZ-nek (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége). Később Budapesten és Szegeden lett nemzetőr. Dr. Péter László irodalomkritikus, aki a Forradalmi Nemzeti Bizottságban, az írószövetség küldötteként vett részt. Bokor András, aki 1956-ban a DÁV gépkocsivezetőjeként részt vett a tüntetéseken, munkástanács tag volt. Palotás József, a Nemzetőrség egykori főparancsnok-helyettese. Németh Ferenc, az FNB egyik megalakítója, majd elnökségi tagja. Fodor Imre, aki a tüntetések egyik fő résztvevője volt. Fejér Dénes, aki szintén az FNB egyik főszervezője volt. A kötet egyes hasábjain láthatóak a képeik. Szerepel még Joszt István, aki az FNB elnökének helyettese volt 1956-ban és Bálint László is, aki pedig középiskolásként élte át az akkori eseményeket, az utcai tüntetéseket.
Bálint László nemcsak mint szemtanú, hanem mint a korszak történéseinek jeles kutatójaként is szerepel a kötetben. Rengeteg 1956-os témájú, kizárólag Csongrád megyével foglalkozó könyv és tanulmány szerzője. Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a megye történései viszonylag széles körben fel lettek tárva.
Amikor kezembe vettem ezt a könyvet, olyan érzés hatott át, mintha részese lennék a forradalomnak. Az idős úriemberek, ahogy visszaemlékeztek életük egyik legszebb, majd a megtorlások után pedig legnehezebb korszakára, szinte óhatatlanul is az események sodrásába kerül az olvasó. Fontosnak tartom azt – aki komolyabban érdeklődik a téma iránt –, hogy párhuzamosan mellette olvasson a korszakkal foglalkozó történelmi munkákat is, ezáltal összehasonlítást nyerhet és talán meg tudja fogalmazni magának, hogy mit is jelentett akkoriban forradalmárnak lenni, mit is jelentett egy világpolitikai szintű eseménynek részesévé válni.
Érdekes, hites, de olykor szívszorító olvasmány.
Bodrogi Károly
Letölthető PDF formátumban: Három hét boldogság.pdf