Garami Erika: Pénztörténet. Budapest 2007., 243 p.
A könyv esetében is – mint minden más tárgynál – az ember először a külcsínnel találkozik. Garami Erika Pénztörténet című munkájáról röviden a következők állapíthatók meg ezzel kapcsolatban: A5-ös méretű, keménytáblás, fényes lapokból álló fűzött kötet. Főként az utóbbi tulajdonságok tükrözik: minőségi művet tart az olvasó a kezében. Ugyanakkor sajnos fekete fehér, ez azért hátrány, mert nagyon sok kép található a kötetben a különböző korok fém- és papírpénzeiről. A színek hiánya leginkább az utóbbiak esetében feltűnő, és zavaró. Annak ellenére, hogy a Pénztörténet jóval több, mint ismeretterjesztő könyv, ha valaki belelapoz, szürkének találhatja. A színes képek mindig jóval meggyőzőbbek – még egy tudományos igényű kötetben is -, mint a színtelenek. A könyv hiányossága még, hogy a tördelés nem olvasóbarát. A sűrű sorok között könnyen eltéved a szem, ezt elkerülendő talán jobban lehetett volna tagolnia a tartalmat.
A külsőségek után következzék a belbecs: a Pénztörténet ugyan nem tankönyv, de rengeteg adatot, történelmi tényt és kapcsolódó ismeretet tartalmaz. Emiatt tudományos munkát végző embereknek, vagy a történelem iránt mélyen érdeklődő „civileknek” ajánlott. Az egyetemisták is hasznosan forgathatják, középiskolásoknak talán még nehéz olvasmány lenne. Maga a szöveg tartalmát tekintve jól tagolt, a szokásos korszakolás szerint foglalkozik a szerző a kötet témájával. A közel tíz oldalas bevezető után – amelyben Garami Erika definiálja a fizetőeszközökhöz tartozó fogalmakat – az ókor pénzeit ismerheti meg az olvasó. Ezután következik a középkor, az újkor, a XX. század, majd az euró időszaka. Az ókor kivételével a könyv túlsúlyban a magyar, illetve a magyarországi pénzekkel, fizetőeszközökkel foglalkozik. A Függelékben található különböző táblázatok és kronológiák segítségével az olvasó képet kaphat például az ókori ár- és értékviszonyokról, vagy átismételheti Erdély fejedelmeinek, Magyarország pénzügyminisztereinek egymásutániságát.
A következőkben a könyv fejezeteit követve és idézve néhány érdekességre szeretném felhívni a figyelmet a hazai pénzügyi és pénzverési szokásokkal kapcsolatban.
A pénz fogalmát annyiféleképpen lehet meghatározni, ahány szempontból vizsgáljuk. Megjelenési formái és a pénzrendszerek az elmúlt évezredek során sok változáson mentek és mennek keresztül ma is. Értéket képviselt, fizetőeszközként funkcionált sokféle tárgy állat, bármi, amiből az adott földrajzi területen viszonylag kevés volt. A vert pénz térhódításával a nemesfém pénzek, értékpénzek képviselték az igazi értéket. Ezek alakultak át névértékkel ellátott, a belső értéktől nem függő vagy azzal nem rendelkező nem nemesfém-, majd papírpénzzé. A pénzkibocsátási jog az állam, illetve az uralkodó szuverenitásából fakad, vagy az uralkodó adományozza azt.
A Magyarország az Árpád-házi királyok korában című fejezetből megtudhatja az olvasó: az első magyar pénz az államalapítással, a magyar állammal egyidős. A pénzverés mint királyi felségjog történelmünk során mindvégig szigorúan őrzött, kizárólagos jog volt, amelyet a mindenkori magyar uralkodó néhány rövid időszaktól eltekintve nem adott ki a kezéből. Az első magyar pénzek minden valószínűség szerint I. (Szent) István uralkodói jogát reprezentálták, illetve külső kereskedelmi célokat szolgáltak, a gazdasági élet még nem igényelt rendszeres pénzforgalmat. A második évezred első 300 éve alatt hazánkban a vezető címlet a dénár volt. Az első dénár előlapján a hatalom jelképe, a lándzsát tartó kéz látható, felirata LANCEA REGIS, azaz a király lándzsája. A lándzsa mint első hatalmi jelkép később a koronának adta át a helyét. A hátlapon olvasható felirat – REGIA CIVITAS - a király városára, azaz Esztergomra, esetleg Székesfehérvárra utal. Első királyunk közvetlen utódai is kiváló dénárokat vertek. Az Árpád-házi királyok korában I. Andrástól lett jellemző a kétévenkénti, majd az évenkénti pénzbeváltás. Ezzel elkezdődött a pénzláb tudatos rontása. Az új pénzt általában kisebb súllyal, vagy alacsonyabb nemesfémtartalommal bocsátották ki. A korábbi és a későbbi kibocsátás közötti nyereség a kincstár haszna, az uralkodó stabil bevételi forrása, egyik legjelentősebb jövedelme lett. Ritka kivételnek számított a magyar pénzkibocsátás gyakorlatában a XI. századi hercegi pénzverés.
A vegyesházi királyok kora Magyarországon című fejezet az Anjou királyok pénzverési szokásainak bemutatásával kezdődik. Károly Róbert uralkodásának első éveiben folytatódott az Árpád-ház kihalását követő kaotikus időszak. Tovább élt a pénzújítási rendszer, a változó és változatos dénárverés. Az Anjouk pénzverését kísérletezés, reformok és több-kevesebb siker jellemzi. Hazánkban először Károly Róbert vezetett be aranypénzt. Ennek nemesfémtartalma igen magas volt, a 3,55 grammból 3,52 gramm színarany volt. Mintának az itáliai aranyforintok szolgáltak, neve pedig Firenzére utal: fiorino d’oro. Ebből származik a magyar forint. Az aranypénz nemcsak Károly Róbert idején tudta betölteni az állandó értékű fizetőeszköz szerepét. A 100 dénárral egyenértékű forint közel hatszáz éven át tartotta meg súlyát, nemesfémtartalmát és szép kivitelét. Ezzel nemzetközi hírnevet vívott ki.
Az újkor című fejezet részletesen foglalkozik az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc idejével. Mint a Pénztörténet című kötetben is olvasható: ez az esemény hozta létre az első felelős minisztériumot, és ennek keretében az önálló magyar pénzügyigazgatást és pénzkibocsátást, valamint az első magyar nyelvű feliratokat a magyar pénzeken. Az első felelős magyar kormány Pénzügyminisztériumának élén Kossuth Lajos állt. Annyi pénz kibocsátásáról kellet gondoskodnia, amennyi a hadiesemények kiadásait fedezte. Kezdetben megegyezést keresett a bécsi udvarral, de miután nem járt sikerrel, kialakította az önálló magyar pénzügyeket. Bár a köznyelv a szabadságharc minden papírpénzét „Kossuth-bankónak” nevezi, valójában egyedül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank – a kor egyetlen magyar bankja - nevével jegyzett 1 és 2 forintos bankjegyek voltak azok. Kossuth a fémpénzek verését is elrendelte, a magyar történelemben először magyar nyelvű feliratok kerültek az érmékre. 1849-ben az osztrák hadvezetés legfontosabb céljai között szerepelt a szabadságharc egyik legerősebb „fegyverének”, az önálló magyar pénznek a megszüntetése. A papírpénzeket felfegyverzett katonai jelenlét mellett, általában a városok főterein égették el. Ezen pénzek megsemmisítése sokak számára a teljes vagyonvesztést jelentette, ugyanakkor sok pénz maradt a lakosság kezén is. Relikviaként őrizték azokat, és bíztak Kossuth visszatérésében. A következő korszakban Ferenc József osztrák császár magyar király felszámolta az önálló magyar pénzügyeket. Az abszolutista rendszer fokozatos enyhülésével azonban ebben is változás következett be. 1867-ben a kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte visszahozta 1848 egyik vívmányát: újra magyar feliratok, a magyar korona és a címer kerülhetett a magyar pénzekre. 1878-ban a dualizmus szabályai szerint az Osztrák Nemzeti Bank átalakult Osztrák-Magyar Bankká. A közös bank által kibocsátott bankjegyek 1880-tól jelentek meg. Egyik oldaluk magyar, a másik német nyelvű volt. Ez utóbbin az értékjelzés a monarchia nemzetiségének nyelvein is olvasható volt. A többnyelvűség hagyománya Trianon után is, egészen a második világháborúig megmaradt.
A Pénztörténet című kötet alaposan és részletesen ismerteti a magyar pénz történetét az államalapítástól egészen a jelenleg is forgalomban lévő fizetőeszközig. Sőt, a jövővel is foglalkozik, hiszen az Európai Unió közös pénzének, az eurónak történetét és bevezetésének feltételeit is megismerheti az olvasó. Recenziómban múltunk néhány, nemcsak a pénztörténet szempontjából izgalmas részletére szerettem volna felhívni a figyelmet. Garami Erika könyve még azokat is sok érdekes, új részlettel ismerteti meg a pénzgazdálkodással kapcsolatban, aki történelmünket alaposabban ismeri. S ahogy dr. Gedai István írja az Előszóban: „Örök emberi vágy a múlt ismerete, megtudni azokat a mozgató erőket, amelyek életünket befolyásolják. Ezek egyike a mindenkori gazdaság, amelynek lényeges mutatója a pénzügyi helyzete, tárgya pedig a fizetőeszköz, a pénz. … A pénz tehát közgazdasági kategória, de számtalan más vonatkozása is van; művészeti, mert korának kisplasztikai alkotása. De a régészet, a címertan, vagy például a felirattan számára is jelentős ismereteket ad. A társadalom egyedei az élethez szükséges ismereteket az iskolákban szerzik meg. De a tudományok oly’ szerteágazók, hogy az alapokon túl szükséges ismeretek elsajátítására az iskolákban nincs lehetőség. Ezeket az ismereteket a tankönyveken túli munkákból lehet és kell megszerezni. Aki a történelem, a közgazdaság, pénzügy terén kíván tankönyveken túli ismeretek birtokába jutni, annak ez a munka segítséget ad.”
Kozák Annamária
Letölthető PDF formátumban: Pénztörténet.pdf