„Magyarország mint a nyugati keresztény művelődés védőbástyája”. A Vatikáni Levéltárnak azok az okiratai, melyek őseinknek a Keletről Európát fenyegető veszedelmek ellen kifejtett erőfeszítéseire vonatkoznak (cca 1214-1606). Összegyűjtötte és kiadásra rendezte Artner Edgár. Közreadja Szovák Kornél, Török József és Tusor Péter, (Collectanae Vaticana Hungariae I/1) Budapest-Róma 2004., 336 p.
A Collectanea Vaticana Hungariae-sorozat létrejötte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen alakult Egyháztörténeti Kutatócsoport munkájának köszönhető, melynek legfontosabb feladata a Szentszék és Magyarország közötti kapcsolat feltárása, illetve megőrzése. A sorozat első kötete posztumuszkötet, Artner Edgár 1924 és 1926 közötti római forrásgyűjtését tartalmazza. Felvetődik a kérdés, hogy miért az ő okmánytárát adták ki elsőként. Ennek két oka lehet. Egyrészt kutatómunkája a Fraknói Vilmos által megindított Monumenta Vaticana Hungariae szerves folytatásának tekinthető, másrészt Artner személyében – aki az egykori Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karának professzora volt – a vatikáni kutatás és a jelenlegi katolikus egyetem szellemisége egyesül.
Artner okmánytára a keresztes háborúktól a törökkel kötött zsitvatoroki békéig eltelt mintegy négy évszázadot öleli fel. A cím, „Magyarország mint a nyugati keresztény művelődés védőbástyája” hazánknak a keresztény Európa török elleni védelmében játszott fontos szerepére utal, melynek bizonyítására és alátámasztására adott ki Artner Edgár vatikáni forrásokat.
A 80 éves kézirat jelen kötetbeli kiadásához komoly sajtó alá rendezési munkálatokra volt szükség: a kiadandó forrásoknak az eredetivel való újbóli összeolvasására, filológiai és a iratokra vonatkozó szakirodalomnak tárgyi jegyzetekben való feltűntetésére, melyek a közreadó triász munkáját dicsérik.
Az első kötetet P. Sergio Pagano prefektus olasz nyelvű ajánlása vezeti be, mely magyarul is olvasható. Pagano reméli, hogy a sorozat szerves folytatása lesz a Fraknói Vilmos által elindított Monumenta Vaticana Hungariae köteteinek. De hogyan jutottak el neves történészeink idáig?
A római magyar kutatások első kiemelkedő alakja Inchoffer Menyhért volt, aki a XVII. század közepén adta ki az 1059-ig tartó eseményeket tárgyaló iratait. Cseles Márton 1697–1698-ban gyűjtötte össze két publikációnyi anyagát, amit aztán a későbbi kutatók számos esetben felhasználtak. A következő fontos személy gróf Batthyány Ignác volt, aki fontosnak tartotta a magyar vonatkozású vatikáni források széles körű feltárását. A munka elsősorban könyvtárosának, Dániel Imrének köszönhető, aki 1783–1785-ben nemcsak Rómában kutatott, hanem Velencében, Milánóban, Paviában, Parmában, Modenában, Firenzében és Nápolyban is. Batthyány Ignác 15 pontban foglalta össze a gyűjtésről való elképzeléseit. Fontosnak tartotta többek között a magyar zsinatok határozatait, a Magyarországra és Erdélybe küldött nunciusok tárgyalásainak iratait, Martinuzzi Fráter György és Báthory András bíborosok anyagait. Személyi és tárgyi feltételek hiányában azért megjelent a hatalmas vállalkozás végeredménye 1785-ben Leges ecclesiasticae regni Hungariae címmel. Több sikertelen próbálkozást követően az következő jelentős forrásközlés Augustin Theiner nevéhez fűződik, aki 1859–1860 folyamán adta közre 2219 iratot magában foglaló gyűjteményét (Vetera monumenta historica Hungariam sacram illustrantia).
Az iratok feltérképezésének virágkora az 1860-as években kezdődik, ez idő tájt számos munka jelent meg többek között Óváry Lipót munkája is.
A magyar és az egyetemes történettudomány szempontjából egyaránt fontos momentum volt, hogy 1881-ben XIII. Leó pápa megnyitotta a Vatikáni Titkos Levéltárat. A levéltár megnyitója előtt Fraknói Vilmos már négyszer járt Rómában. Tárgyalásokat folytatott az ügyben, hogy pap-történészek közreműködésével (a szerkesztőbizottságban kizárólag akadémikusok voltak) és a magyar egyház költségén az Apostoli Szék adja ki a magyar vonatkozású vatikáni forrásokat. Első és legfontosabb terve az anyagi háttér biztosítása volt. 1882 nyarára több mint 200000 lírát (90000 forint) gyűjtött össze. Abban is megegyeztek, hogy a „Monumenta Vaticana igazgatásának és szerkesztésének székhelye Magyarhonban legyen, s a kiadványok közzététele magyar nyomda által eszközöltessék.” 1882. június 4-ei alapító ülésen a sorozat szerkesztőbizottságának elnöke Ipolyi Arnold lett, tagjai: Dankó József, Knauz Nándor, Tárkányi Béla, Rómer Flóris, Fraknói Vilmos. A munka nagyobb részét a kalocsai érsek Fraknóira bízta.
A kötetek megjelenése után, 1891 őszén Fraknói Rómába költözött, ahol belekezdett egy magyar történeti intézet felállításába is, mely kapuit 1894-ben nyitotta meg. Az Intézet egy új Monumenta sorozatba kezdett, ami sokkal inkább volt tematikus elődjével szemben. Az új kutatás az egyes egyházmegyékre koncentrált, azonban csak a veszprémi egyházmegyére vonatkozó kutatás eredményei jelentek meg nyomtatott formában. Így készült el a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis négy kötete. Emellett 1890 után a magyar kutatóknak köszönhetően számos tanulmány, recenzió is megjelent az itteni kutatásokat vizsgálva.
A magyarok mellett megjelentek Rómában a franciák, németek, spanyolok, hollandok, belgák, akik akkor alapították meg saját, római nemzeti kutatóintézeteiket, amikor megszűnt létezni a Fraknói által alapított magyar intézet. Hogy miért szűnt meg 12 év után, 1905/1906 táján? Elsősorban azért, mert nem volt elég utánpótlás, hiányzott az a fiatal generáció, akik bekapcsolódtak volna hosszabb időre az intézet munkájába. Azonban az intézet működésének fontossága és jelentőssége továbbra is központi kérdés maradt. Éppen ezért Fraknói hazatérve megpróbált támogatókat keresni. Nemcsak az ország püspöki kara, hanem a Magyar Tudományos Akadémia is felismerte egy Rómában működő egyházi és világi tudományos intézmény szükségességét. Ennek hatására Zichy János kultuszminiszter az 1913. évi költségvetésben 20000 koronát hagyott jóvá a Római Magyar Intézet állami létesítésére és működtetésére. Az újonnan megalakult Bizottság 1913. évi decemberi ülésén meghatározta a kint tartózkodó ösztöndíjasok kutatási lehetőségeit, majd következő év márciusában papírra vetették az intézet házirendjét is. Noha ezután számos kutató jelent meg Rómában, mégsem voltak jelentősek a kint végzett kutatómunkák, köszönhető ez a világháború éveinek.
A következő fontos év 1936, amikor is a Fraknói által alapított intézmény egyházi és tudományos osztálya kettévált. Az egyházi 1940-től Pápai Magyar Egyházi Intézet néven, a tudományos osztály Római Magyar Akadémia (RMA) néven működött, és magában foglalta a különböző tudományokban vizsgálódókat. Azonban a Római Magyar Akadémián belül a Történeti Intézet volt a legjelentősebb, ami nemcsak lokálisan, de anyagi szempontokat is nézve, különvált, de a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be. Az intézeten belül nem folyt közös munka, mindenki a saját malmára hajtotta a vizet, illetve nem volt önálló apparátusa, igazgatója, de még titkársága sem. 1931-ben azonban Csánki Dezső, Kollányi Ferenc, Áldásy Antal elhatározta, hogy az intézetnek vissza kell térnie a hagyományokhoz, és a Vatikánban fellelhető iratok kiadását kell folytatnia. Hiába indultak el újra a helyes úton, számos publikáció kiadására nem került sor. Mindezek ellenére az 1930-as években megjelent három kiváló kiadvány: a Monumenta Italica, a Kiadványok és az Annuario. Az utóbbi az RMA kiadásában jelent meg, az előbbi kettő a Történeti Intézet nevéhez fűződik.
A második világháború után, 1950-ben a Magyar Történeti Intézetet eltörölték, és hosszú időn keresztül nem volt kutató Rómában. Az 1970-es évektől fokozatosan újjáéled a tudományos munka és a rendszerváltás után lesznek újra jelentősek a Rómában végzett kutatások.
Mint olvashattuk, a bevezető egy kiváló és minden tekintetben igen részletes munka. A Collectanea Vaticana Hungariae első kötetében megfelelő helye van, hiszen a kötetek célja a Vatikáni Levéltárban fellelhető és ránk vonatkozó iratok kiadása. A bevezető is éppen azt tekinti végig kronologikusan haladva, hogy ki milyen erőfeszítéseket tett erre vonatkozóan a múltban és a jelenben. Noha számos olyan példa is kiolvasható a tanulmányból, ami nem tartozik szervesen a forráskiadványok körébe, de nyilván ezen munkáknak is fontos szerepe volt a kutatások előrehaladásában. Minden Rómában kutató történésznek ajánlatos ezen összefoglaló historiográfiai tanulmány áttekintése, tartalmának ismerete, hiszen ebből tájékozódhatnak, hogy mely levéltári egységek kerültek már átnézésre.
A bevezetőhöz tartozó számos jegyzet is segítséget nyújthat a témában érdeklődök, vizsgálódok számára. Az egyetlen hiányossága, hogy a jegyzetekben megemlített munkák nem találhatók meg a könyv végi bibliográfiában. A 33 dokumentum pedig a Fraknói által megalapított intézet felállításának körülményeit, fenntartásának anyagi vonzatait, támogatóit, házirendjét is tartalmazza. A bevezetőt követő függelék tájékoztat a magyar kutatók vatikáni hagyatékairól, valamint az országban fellelhető mikrofilmekről, amik az eddig elvégzett gyűjtések eredményeit tartalmazzák.
Az okmánytárban összegyűjtött 206 irat kronologikus sorrendben követi egymást. Az első irat 1214-ben, az utolsó 1606 február 24-el kelt. A források áttekintése után megállapítható, hogy 1426 és 1475 között – mely bizonyos szempontból a magyar-török érintkezések egyik legaktívabb időszaka – az okmánytár iratot nem tartalmaz. Ezt azonban nem lehet felróni Artner Edgárnak, hiszen Előszavában utal arra, hogy munkájának számos része csupán a Monumenta Vaticana Hungariae egyes köteteinek (I/1: Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375, Budapest 1887.; I/6: Mátyás király levelezése a római pápákkal 1458–1490, Budapest 1891.; II/1: Magyarországi pápai követek jelentései 1524–1526, Budapest 1884.) kiegészítője. A források mintegy fele már kiadott, melyek elsősorban Augustin Theiner okmánytáraiban (Vetera Monumenta historica Hungariam sacram illustrantia, Vetera Monumenta Polinae et Lithvaniae gentiumque finitimarum historiam illustrantia, Vetera Monumenta Slavorum meridionalium historiam illustrantia) lelhetők fel.
A 13. századi, már kiadott forrásokról csak regeszták vannak, mindössze három teljes szövegű forrásközlés olvasható. A Hunyadi-kortól kezdve az iratok csoportosítása heterogén voltuk miatt szinte lehetetlen. Egyedül a török kérdés fűzi össze az iratokat: I. (Hunyadi) Mátyás és az uralkodása alatt regnáló szentatyák közötti, Fraknói által már kiadott levelezést Artner pápai követutasításokkal bővíti, a Jagelló-korban a török fenyegetettség és a Szentszék által Magyarországnak nyújtott segélyezés kerül középpontba. A mohácsi csata utáni időszakból származó források túlnyomó többségét a 15 éves háború alatt VIII. Kelemen és V. Pál által kiadott brévék alkotják. Összefoglalásként megjegyezhetjük, hogy a kötetben olvasható források tehát nem egységes szerkezetűek, viszont a címet, a kötet célját kétségkívül alátámasztják.
A mű színvonalát növeli a könyv végén feltűntetett részletes bibliográfia, latin névindex, a felhasznált dokumentumok jegyzéke, valamint a bevezető angol nyelvű kivonata, az 1500 körüli magyar egyházmegyék szintén angol nyelvű térképe és a magyar nyelvű tartalomjegyzék angol nyelvű változata. Így egy a nemzetközi tudományosság számára is használható kézikönyvet tartunk a kezünkben.
E kötet megjelenése után a sorozat három darabja jelent már meg, mely igazolja a magyar tudományosságban elfoglalt egyre jelentősebb helyét. Csak reményünket fejezhetjük ki, hogy minél több hasonló színvonalú munka lát majd napvilágot.
Matus Zsanett
Letölthető PDF formátumban: Magyarország mint a nyugati keresztény művelődés védőbástyája.pdf