Együtt: Az 1956-os forradalom és a határon túli magyarok. Szerk. Szesztay Ádám, Lucidius Kiadó, Budapest 2006., 245 p., 3200 Ft.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára megjelent könyvek legnagyobb része hiánypótló munka volt. Ez a könyv még ezen felül is kiemelkedik, ugyanis lényegében az elsõ olyan munkáról van szó, amely kifejezetten csak a határon túl élõ magyarság forradalom élményével, tevékenységével, a megtorlásban elszenvedett veszteségeivel foglalkozik. Eddig esetleg néhány, Magyarországon talán publikálatlan tanulmány foglalkozott ezzel a témával, de most egy kötetbe rendezték ezeket.

A tanulmánykötet öt nagy szerkezeti egységre oszlik; egy általános bevezetés után külön fejezetben kerül sor Kárpátalja, Erdély, Felvidék és a Délvidék magyarságának 56-os eseményei bemutatására, viszont az Ausztriában élõ magyarokról egyáltalán nem esik szó. A szerzõk többnyire a szomszédos országokban élõ és mûködõ történészek, irodalomtörténészek, újságírók és levéltárosok, de van közöttük olyan is, aki az anyaországban tevékenykedik.

A Kárpátaljával és Délvidékkel foglalkozó fejezetek csak egy-egy tanulmányból állnak, míg az erdélyi és felvidéki részek többõl. Erdéllyel kapcsolatban az ottani megtorlások kerülnek vizsgálat alá, a felvidéki eseményekbõl pedig az Egyház, a diákok és a csehszlovákiai magyarság szerepvállalása.

A bevezetõ tanulmány a Határon túli demokratikus mozgalmak 1956-ban címet viseli és általánosságban mutatja be a környezõ magyarság tevékenységét, szerepét és magát a kutatás menetének problematikáját, részleteit. A tanulmány szerzõje egyben a kötet szerkesztõje is, Szesztay Ádám történész. A szerzõ alapvetõen négy szempont alapján értékeli a határon túl élõ magyarság forradalmi szerepét és egyben kiemeli azt, hogy a forradalom és szabadságharc melletti szolidaritásuk különbözõ formában mutatkoztak meg.

„Elõször is részét képzik [a határon túli események – B. K.] 1956 történetének, s ezen keresztül a magyar történelemnek.”

„Ugyanakkor részét képzik a szomszédos országok történetének is.”

E „tételmondatok” jegyében kezdõdtek meg a kutatások, és korábban már jelent meg egy-egy cseh és román forráskiadvány is a témával kapcsolatban.

„Az értékelés elsõ két szempontjából következik a harmadik: a hazánkkal szomszédos országok 1956-os demokratikus mozgalmai részét képzik a szovjet fennhatósággal és a kommunista rendszerrel szemben 1945 és 1989 között kibontakozott demokratikus kezdeményezések történetének.”

„Végül a negyedik, viszonylag ritkán emlegetett szempont a határon túli mozgalmak hatása a magyar nemzetpolitikára és a szomszédos országok kisebbségpolitikájára.”

A tanulmány szerzõje a továbbiakban arról ír, hogy a szovjet érdekszférában élõ országok kormányainak milyen volt a viszonya a kisebbségpolitikához. Egyértelmûen megállapítja azt, hogy – habár kényes kérdésnek számított –, de azért foglalkoztak vele és mint minden mást, a kisebbségkérdést is a szovjet érdekeknek megfelelõen próbálták alakítani. Így történhetett meg az, hogy Csehszlovákiában az 1948-as kommunista puccs együtt járt a kisebbségek nyílt üldözésének a befejezésével, vagy például ebben az idõszakban alakult meg a székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány is. A forradalom kirobbanásakor azonban minden határon túli területen reagáltak az eseményekre. A politika képviselõi részérõl felmerült az a probléma, hogy az 56-os forradalom jó ürügyként szolgálhat egy esetleges egyesítési folyamat elindításához. De mint tudjuk utólag, ez nem történt meg.

A kutatások 93, 1956 õsze és 1958 nyara között lezajlott megnyilvánulást számláltak össze. Ezek nagyrészt a magyar forradalom melletti kiállások és megmozdulások voltak és leginkább olyanok, amelyekrõl bírósági anyag, vagy titkosszolgálati jelentés maradt fönn. A szám természetesen nem teljes, további kutatást igényel. Területileg lebontva, a következõképpen néz ki ez a számszerûsítés: Romániában 35 esemény, Csehszlovákiában 47 esemény, Kárpátaljában 7 esemény és Jugoszláviában pedig 4 olyan esemény történt, amely összefüggésbe hozható a magyarországi 56-os eseményekkel. A további csoportosítás pedig az alapján történt meg, hogy kifejezetten helyi problémákkal kapcsolatos megmozdulásokról van szó, vagy olyanokról, amelyek segíteni kívánták a magyarországi szabadságharcosokat. A tanulmány végén a határon túli magyarokat ért megtorlásokról is ír a szerzõ.

A tanulmányhoz tartozik egy függelék, ahol a szomszédos országok magyarjainak szervezkedéseit, ellenállását, tüntetéseit, akcióit, megmozdulásait gyûjtötte össze a szerzõ táblázatszerûen.

A második tanulmány Az 1956-os forradalom és szabadságharc visszhangja Kárpátalján címet viseli. Szerzõje Váradi Natália, beregszászi tanár. Vizsgálatának tárgya a magyar forradalom, a korabeli sajtó tükrében, majd pedig kárpátaljai levéltári dokumentumok alapján. Az idézett kárpátaljai újságok (Vörös Zászló, Zákárpátszká Pravda, Szovetszkaja Zákárpátyja, Kárpát Igaz Szó) cikkeit olvasva ugyanaz a benyomás keletkezik az emberben, akárcsak a magyarországi Szabad Nép hasábjait böngészné. A forradalom és szabadságharc résztvevõit fasiszta reakciós elemekként mutatja be, akik a szocialista fejlõdés kibontakozásának útja elé gátat emelnek. Imperialista erõk, amelyek Magyarországot el akarják szakítani a szocialista tábortól. Nagyon sok cikk foglalkozik az eseményekkel, de az elõzményekrõl nem beszél. Az egyoldalú információk leginkább a szovjet katonák meggyilkolásáról, a magyar kommunisták kivégzésérõl és pártintézmények elfoglalásáról szólnak, erre fektetik a hangsúlyt.

A levéltári adatok is érdekes képet mutatnak A kárpátaljai magyarok részérõl nem történt nagyszabású megmozdulás, nem is ezért jelentõs ez a terület. Hanem azért, mert az adatok bizonyítják, hogy a szabadságharc eltiprását Kárpátaljáról irányították. A Munkács – Ungvár „tengelyvonalon” rendezkedett be a központi szovjet hatóság fõhadiszállása, amely közvetlen telefonkapcsolatban állt az SZKP KB-val, óránként informálták azt az itt „dolgozó” magas rangú tisztek, KGB-fõvezérek és belügyi pártfunkcionáriusok. Ezenkívül a helyi a pártfunkcionáriusok és a Magyarországról elmenekült BM karhatalmi tisztek is segítették munkájukat. Fõ feladatuk a Kádár-kormány zavartalan mûködésének biztosítása volt. Ma már az is köztudott tény, hogy Kádár János szolnoki beszédét Ungvárról sugározták november 4-én. Ennek bizonyítására több levéltári forrás is létezik, melyet a szerzõ alaposan ismertet és elemez.

A terület, „ellenállás” szempontjából sem volt zavartalan. A szerzõ összegyûjtötte azokat a városokat és településeket, ahol kisebb-nagyobb megmozdulások, zavargások történtek a magyarok részérõl. Ezekbõl leginkább a diákság, a fiatalság vette ki részét.

Korábban már említettem, hogy a tanulmánykötet Romániával foglalkozó része leginkább a megtorlás idõszakát dolgozza fel. A három tanulmány közül az elsõ és a harmadik egy-egy területre összpontosít (Bura László: Az 1956-os magyar forradalom hatása és következményei Szatmár megyében; Pál-Antal Sándor: Az ’56-os magyar forradalom utáni megtorló perek a Magyar Autonóm Tartományban), a második pedig talán a határon túli perek közül az egyik legjelentõsebbre és legnagyobbra (Vekov Károly: Kitörési kísérlet – A Szoboszlay-per). Bura László szatmárnémeti nyelvész, néprajzkutató; Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros; Vekov Károly pedig kolozsvári történész.

Bura László tanulmánya rendkívül sokoldalúan mutatja be Szatmár megyét. A korszak politikai intézkedései mellett – amelyek jórészt egybevágnak az anyaországévál (ld. kitelepítések) –, a megye földrajzi helyzete és lakossága is ismertetésre kerül. A megtorlások, letartóztatások és bebörtönzések, a kronológiai sorrend mellett, egyéb csoportosításban is szerepelnek (egyéni perek, csoportos perek, más területhez kötõdõ tevékenység miatt letartóztatott szatmáriak). A kronológiai sorrend a következõ: 1956-1959 közötti perek, 1960-1963 közötti perek, majd pedig 1964 utáni, feldolgozás alatt álló személyek anyaga. A tanulmányhoz egy adattár is tartozik, ahol táblázatba szedve megtalálhatók a meghurcolt szatmári emberek, a rájuk vonatkozó adatokkal együtt.

Vekov Károly rendkívül érdekes tanulmánya azt mutatja be, hogy az 1956-os magyar forradalom mennyire jó ürügy volt a román hatóságoknak arra, hogy tisztogatásokat végezzenek a romániai magyar kisebbség között. A Szoboszlay-perben 57 embert ítéltek el, köztük 10-et halálra. Kétségtelen tény, hogy ez esetben is koncepciós perrõl beszélhetünk. Szoboszlay Aladár katolikus pap, olyan mozgalmat indított el, amely nemcsak a román politika képviselõinek, hanem az ottani egyháznak sem tetszett. Amellett, hogy politikai és gazdasági téren is gyökeres változásokat hirdetett, megpróbált megoldást találni a román-magyar viszonyra is. A tanulmányt mindenképpen érdemes elolvasni, mert rendkívül olvasmányos és olvasása közben akár egy krimi közepébe csöppen bele az ember.

Pál-Antal Sándor cikke pedig a Magyar Autonóm Tartományban végbevitt megtorlásokat tárgyalja.

A Felvidékkel kapcsolatos tanulmánycsokor négy tanulmányból áll. Az elsõ a szlovákiai magyar egyházat vizsgálja a forradalom alatt (Jozef Hal’ko: Az 1956-os magyar forradalmi események egyházi visszhangja Szlovákiában a csehszlovák állambiztonsági jelentések tükrében). A második és a harmadik a szlovákiai magyar diákok tevékenységét mutatja be (Vajda Barnabás: A pozsonyi magyar pedagógiai iskola 1956-os fekete szalagos akciói; Koncsol László: Pozsonyi magyar diákok tervei 1956 õszén). A negyedik pedig a csehszlovákiai magyarság általános szerepét jeleníti meg (Molnár Imre: A szabadság üzenete. A csehszlovákiai magyarság és 1956). Jozef Hal’ko pozsonyi egyháztörténész, teológus; Vajda Barnabás pozsonyi történész; Koncsol László pozsonyi irodalomtörténész; Molnár Imre pedig történész Budapestrõl.

Jozef Hal’ko cikke rávilágít arra, hogy Csehszlovákiában ugyanúgy, mint Magyarországon, a kommunista hatalom legfõbb „ellenfele” az értelmiség volt. Azon belül is nagy figyelmet szenteltek – elsõsorban ideológiai okok miatt – a papság tevékenységének. Valamiféle erõs gépezetnek képzelték mindenkor és mindenhol az Egyházakat, amelyek képesek arra, hogy a nép körében elindítsanak egyfajta hatalom elleni reakciós folyamatot. Természetesen ez így, ebben a formában nem igaz, de a hatalom félelmét bizonyítja, hogy titkosszolgálati módszerek alkalmazásával próbálták a papságot megfigyelni. A nagy szellemi befolyással bíró egyház és tagjai, már a forradalom közvetlen kirobbanásakor nagy szimpátiát mutattak a magyarországi események iránt. Ezzel kapcsolatos véleményüket könnyen meg tudták fogalmazni a nép körében, amely azért volt veszélyes a hatalom számára, mert gyökeresen ellentéte volt a hivatalos politikai álláspontnak. A szerzõ különbözõ ügynökjelentéseken keresztül mutatja be ezeket az eseményeket.

A második és a harmadik tanulmány nagyrészt összefügg. Mindkettõ egy olyan társadalmi csoport szerepét mutatja be (diákság), amelynek Magyarországon is nagyon jelentõs szerepe volt a forradalom kirobbanásában. Vajda Barnabás tanulmánya nagyrészt az oral history anyagára támaszkodik, ezért kissé oknyomozó jelleget ölt. A vizsgálat középpontjában egy olyan esemény áll, amikor a pedagógiai iskola diákjai fekete szalagot tûztek fel magukra, hogy ezzel szolidaritásukat és gyászukat fejezzék ki anyaországi testvéreik iránt. A szerzõ vizsgálja az esemény körülményeit, idõpontját; szervezettségére vagy spontaneitására keresi a választ.

Koncsol László tanulmánya inkább személyes visszaemlékezés, mintsem tudományos dolgozat. De ebbéli formájában rendkívül izgalmas ez a néhány oldalas emlékezés, gondolatmenet.

Molnár Imre is inkább az elbeszélés formáját választotta, amikor kísérletet tett arra, hogy csehszlovákiai magyarság 1956-os élményét leírja. A szerzõ épp abban az évben született, ezért nem visszaemlékezésrõl, hanem mások emlékeinek a leírásából gyûjtötte össze tanulmány fõbb gondolatait.

A kötet utolsó tanulmánya Délvidék területével foglalkozik, leginkább Jugoszláviával és annak szerepvállalásával, hatásával a magyar forradalomra. Matuska Márton újvidéki újságíró a Két pogány és egy zsarnok között címet adta tanulmányának. Bizonyítást nyer ebben az, hogy Titonak óriási szerepe volt a magyar forradalom leverésében, ugyanis az õ javaslatára lett Kádár Jánosnak ebben kulcsszerepe. Szintén a nagy jugoszláv vezér nevét fémjelzi a Nagy Imre személye elleni „összeesküvés”, ugyanis a Jugoszláv követségen menedéket kapott politikust, Tito parancsára adták át ellenfeleinek.

Ezt a tanulmánykötetet minden olyan ember kezébe ajánlom, aki nem pusztán az 1956-os forradalom és szabadságharc iránt érdeklõdik, hanem szeretne többet tudni azokról a viszonyokról, amelyek abban az idõben a szomszédos országokban uralkodóak voltak. Ez egyfajta összehasonlítási alapot képezhet a magyarországi eseményekkel.

Bodrogi Károly

Letölthetõ PDF formátumban: Az 1956-os forradalom és a határon túli magyarok.pdf