Anne-Marie Buttin: A klasszikus Görögország. Korona Kiadó, Budapest 2006., 300 p.

A történelem összetett rendszer, mely a múlt történéseinek elbeszéléseit, a régmúlt emlékeit, és a jelenkor következtetéseit igyekszik egybefogni. Mindezt oly módon teszi, hogy egyesíti a régészet, az irodalom, a filozófia kutatási eredményeit a kreatív gondolkodás elemeivel. Az emberiség története ráadásul rendkívül sokrétû és komplex egység, nem ismerhetjük minden részét, korszakát ugyanolyan behatóan.

Egyiptom, Mezopotámia, Görögország, Róma, India, Kína, Japán a régmúlt legfontosabb civilizációi, melyek vagy ijesztõek számunkra, mert nem ismerjük õket részletesen, vagy érdekelnek bennünket és szeretnénk róluk még pontosabb képet kapni. A Belles Letters Korszakok Kalauzai címû sorozat pont arra tesz kísérletet, hogy gyakorlati és elméleti útmutatói révén felkeltse az emberek érdeklõdését egyes korszakok iránt, illetve pontosítsa a már kialakult képet.

Az egyik legjobb példa erre a sorozaton belül Anne-Marie Buttin: A klasszikus Görögország címû mûve. A könyv 2006-ban jelent meg a Korona Kiadónál, Tóthfalusi Ágnes fordításában, Németh György és Tóthfalusi István lektorálásával.

A klasszikus Görögország. A cím olvastán több kérdés is felmerülhet bennünk.

Érdekel-e minket a téma annyira, hogy beleolvassunk a könyvbe?

Ha igen, vajon nyújthat-e még újat a mû e sokat emlegetett korról?

A válaszom mindkét esetben igen. A könyv praktikus felépítése folytán ugyanis olvasásra ösztönöz. Feldolgozását háromféleképpen is megvalósíthatjuk. Elõször is végig lehet olvasni az egész könyvet fejezetrõl fejezetre haladva, hogy átfogó képet kapjunk az archaikus Görögországról. Másodszor arra is van lehetõség, hogy egy minket érdeklõ témát vegyünk górcsõ alá. Ezért tanácsos a tartalomjegyzékhez fordulni: minden fejezet alcímmel jelölt részekre oszlik, ami lehetõvé teszi az elmélyülést a választott kérdésben. Harmadszor pedig használhatjuk a név és tárgymutatót, melyekbõl kiválaszthatjuk a számunkra fontos fogalmat, személyt, így jutva újabb információhoz.

A szerzõ 300 oldalon, tíz nagy fejezetben, s ezeken belül számtalan alfejezetben - melyekrõl részletesen lesz szó az alábbiakban - kalauzol végig bennünket e klasszikus civilizáción.

Az elsõ fejezet hat alfejezetre oszlik. A téma pedig Görögország történelme a kezdetektõl Nagy Sándor uralomra jutásáig. Görögország története a mai Görögország területének története. Ezen kívül magába foglalja a görög nép történelmét mindazokon a területeken, ahol valaha görögök éltek, ami az egyes korszakokban igen változó volt. A görög történelem abban az értelemben sem hagyományos, hogy nem egy egységes állam vagy ország történéseirõl van szó. Itt ugyanis különbözõ görög városállamok jöttek létre, majd ellentétbe kerültek egymással vagy más városállamok alkotta szövetségekkel, melyeket a külsõ fenyegetés kovácsolt össze, majd egyes görög városállamok koalíciója került szembe más görög koalíciókkal. (A Görögország megnevezés is félrevezetõ lehet, hiszen az ókori görögség sohasem alkotott egységes államot, magukat helléneknek, földjüket Hellásznak nevezték.)

E sajátosságból következik, hogy a téma megértése nem mindig könnyû, néhol zavarosnak tûnik. Ezen segít a fejezet végén található kronológia, mely 8 oldalon keresztül nyújt áttekinthetõ vázlatot a hat alfejezetben összefoglalt korszakokról.

A második fejezetben a hellén civilizáció mintaképét, az V. századi Athént ismerhetjük meg. Képet alkothatunk arról, hogy hogyan is vált Athén az V. századra egy jól szervezett, gazdag városállammá. Betekintést nyerhetünk a város felépítésébe (Akropolisz, Agora, Tholosz, vízhálózat stb.), fejlõdésébe. A fejezet további két alfejezetében megismerkedhetünk más nagyobb városállamokkal (Spárta, Korinthosz, Thébai), illetve a legfontosabb gyarmatvárosokkal (Szürakuszai, Gela, Tarasz).

A harmadik fejezetben a szerzõnõ általában a történelem egyik legnehezebben érthetõ részét, a politikai és társadalmi szervezet felépítését, mûködését mutatja be. A görög kor politikai rendszerérõl mindenki tud valamit, mindenkinek van egy elképzelése. Történelmük során az ókori görögök minden lehetséges kormányzati formát kikísérleteztek és javarészt gyakorlatba ültettek, némelyek fennmaradtak napjainkig is. A politika terén használatos nemzetközi szavak is görög nyelvbõl erednek: például maga a politika a poliszból, a demokrácia a démosz szóból. E fejezetben azonban pontos képet kaphatunk az intézményi rendszer valóságos mûködésérõl, az állam és a polgárok viszonyáról.

A fejezet alcímei öt területet fednek le: a társadalmi osztályok (polgárok, metoikoszok, rabszolgák), az intézmények (gyûlések, tisztségviselõk, választások), az igazságszolgáltatás (jog, bíróság), a pénzügyek, a haderõ (hadsereg, a katona, stratégia, hajóhad). Kiemelném, hogy külön rész van szentelve Spártának, mivel intézményrendszere alaposan különbözött Athénétól.

Minden nemzet egyik legfontosabb tartópillére a gazdaság. Görögország gazdasági életét a könyvben a negyedik fejezet ismerteti meg az olvasóval, öt alfejezeten keresztül. A legtöbb idegen nyelvben az ökonómia valamely rokon szóalakja (ökonomie, economics, éconoie stb.) jelenti a gazdaságot. A görög oikonomia házvezetést, egy kis családi birtok ügyeinek igazgatását jelenti. Mindez jól mutatja, hogy Görögország gazdasági élete (már csak földrajzi fekvése folytán is) a családi autarikából fejlõdött, a mesterségek kialakulása és az ipar viszonylagos fejlettsége felé. A gazdaság ágainak elemzése mellett értékes adalékokat találunk még a könyvben a görög mértékegységekrõl, terület, ûr és súlymértékekrõl valamint a korszakban használatos pénztípusokról.

Ez idáig - az 1-4 fejezetben - magával Görögország társadalmával, gazdaságával ismerkedhettünk meg. A mû másik nagy részében - 5-10 fejezetben - pedig a görög ember kerül elõtérbe. Az írónõ szándéka, hogy az olvasó megértse az antik görögök felfogásmódját, értékvilágát, megismerje vallásuk mély értelmét, magánéletüket, oktatási és nevelési rendszerüket, egyszóval a mindennapjaikat.

A görög emberek többsége falun élt, az élet ritmusát a természet szabta meg számukra. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne mérték volna az idõt (az V. században vízóra, napóra is létezett), vagy ne lett volna idõszámításuk, naptárrendszerük. Mindezekrõl az ötödik fejezetben kapunk tájékoztatást.

Amennyire nem befolyásolta a görög emberek életét az idõ múlása, annyira meghatározó volt számukra a vallás kérdése. A hatodik fejezet ezzel a kiemelt témával foglalkozik. A görög vallás - mint tudjuk - politeista, azaz sokistenhivõ vallás volt. Isteneiket emberi alakban képzelték el, ún. antropomorf istenek voltak. Az emberektõl hatalmuk és halhatatlanságuk különböztette meg õket. Mindegyik istennek megvolt a maga „szakterülete”, amiért felelõs volt, ún. funkcióistenek voltak. A fejezet Fõbb istenségek címû részében széleskörû tájékoztatást kaphatunk róluk (lakóhelyükrõl, funkcióikról, megjelenési formáikról). Mint Anne-Marie Buttin is felhívja rá a figyelmet az istenek a görögök elképzelése szerint igényt tartottak a tiszteletre, a hódolat kifejezésére, áldozati ajándékokra. Akiben nem volt meg a tisztelet a hiedelmek iránt, az istentelen volt, a misztériumok meggyalázása vagy az istenszobrok megcsonkítása pedig halálos ítéletet vonhatott maga után. Szükség volt tehát rendszeresen végzett szertartásokra, rítusokra, melyek színhelyei a templomok és szentélyek voltak. A 21. század embere számára az ilyen vallási megnyilvánulás igen csak meghökkentõnek tûnhet.

A maitól eltérõen nem volt hagyományos értelemben vett papság sem. A más vallásban oly nagyhatalmú papok itt olyanok, mint bármely ember. Nem avatkoznak a politika ügyeibe, egyetlen dolguk a kultikus cselekmények elvégzése, mint pl.: áldozatbemutatás, vagy a görögök számára kiemelkedõ fontossággal bíró jóslás.

Az áldozat az isteneknek nyújtott adomány. Kétféle változatban is létezett, aszerint, hogy égi vagy alvilági isteneknek szólt. Az égi istenek a füstölt ízt kedvelték, mely az elégetett áldozati részekbõl szállt fel, ilyenkor tehát az elvágott torkú állatoknak csak egy részét égették el. Az alvilági, földmélyi istenek az egész állatból lakomáztak, ebben az esetben az áldozat vérét a földre öntötték, és az állatot teljesen elégették. Az õsi idõkben embert is áldoztak, késõbb már csak állatokat, és hogy mikor milyet, azt a kultusz döntötte el. Minden istennek megvolt ugyanis a maga kedvelt állata (Athénéé a tehén, Aphroditéé a kecske…).

Az áldozatok bemutatása mellett sajátos vonása még a görög vallásnak a jóslás. A vágy, hogy megismerjék a jövõt, mindig erõs volt a görögökben. A források megkülönböztetik a természetes, ösztönös jövendölést (mantiké), az induktív, mesterséges jövendöléstõl.

Az induktív mantiké abból állt, hogy a jós megfigyelte a legkülönfélébb jelenségeket. Mi számított jelenségnek? Szinte minden, lehetne a válasz, bár a szerzõnõ igyekezett a legfontosabb jeleket összegyûjteni számunkra. Ide tartoztak az álmok; természeti események pl.: földrengés, villámlás, nap vagy holdfogyatkozás; madarak röpte (kedvezõ jel ha keleten, baljós ha nyugaton tûntek fel); a mindennapi élet eseményei: találkozás az utcán, véletlenül meghallott szó, jobbról vagy balról hallott tüsszentés és így tovább. Nagyon kedvelt volt még az állati belsõségek, legfõképpen a máj vizsgálata (különösen sorsdöntõ csaták elõtt alkalmazták ezt a mantikét).

Az ösztönös mantiké során az isten (fõleg Zeusz és Apollón) nyilvánult meg a próféta (jóspap vagy papnõ) személyében, õ a tolmács, aki belsõ sugallatot kap. Jóslatadásra az arra specializálódott szentélyek (Delphoi, Dodóna) voltak hivatottak, ahol tehát a próféta tolmácsolta az isten üzenetét. Mindenki szabadon igénybe vehette a jóst (megfelelõ díj ellenében persze) magánügyekben és közügyekben egyaránt.

Az istenek születésérõl, tetteirõl szóló történet a mítosz, ezek gyûjteménye a mitológia, mellyel külön alfejezet foglalkozik. A mitológiában az istenek az Univerzum megszemélyesített erõi. Néha úgy tûnik bírnak igazságérzettel, gyakran azonban kicsinyesek és bosszúszomjasak. A kegyeiket áldozattal és jámborsággal lehet elnyerni, de ez nem jelent garanciát, mivel hajlamosak a gyakori véleményváltoztatásra. A haragjuk kíméletlen és szerelmük is legalább ilyen veszélyes lehet. Ráadásul a görög mitológia világa eléggé összetett. Tele van szörnyekkel, háborúkkal, intrikákkal és kotnyeles istenekkel. Emellett vannak a héroszok, akik segítenek az embereknek felülkerekedni ezeken a problémákon.

A folyamatos használaton és az irodalmi utalásokon túl a görög mitológia jó néhány csodálatos történettel szolgál, melyek máig is élvezhetõek maradtak. Jóval a vele szorosan összekapcsolódó görög vallás eltûnése után is fontos hivatkozási alapul szolgál. Ez nem meglepõ, hiszen tudjuk, hogy két irodalmi kiválóság, Homérosz és Hésziodosz öntötte végsõ formába az istenek számos történetét.

Ezzel elérkeztünk a görög irodalom kérdéséhez, melyet a hetedik fejezet tárgyal. Felhívnám a figyelmet ennek a résznek az értékére, hiszen az írónõ olyan tekintélyes ismeretanyagot gyûjtött össze, ami méltán megállná a helyét egy irodalomkönyvben is. A görög nyelvtõl kezdve, az irodalmi mûfajok részletezésén keresztül, eljutunk egészen a görög szellem egyik legragyogóbb adottságáig, a filozófiáig. A fejezet a legjelentõsebb szerzõk életrajzával zárul.

Hasonló igényességgel és felépítéssel íródott a nyolcadik fejezet is, melynek témája a mûvészet. A görög mûvészet inkább gyakorlati és vallásos célokat szolgált, s nem az esztétikai élvezet kiszolgálója volt. Igaz ez az építészetre, szobrászatra és a festészetre egyaránt. Nem mindig könnyû átlátni az egyes mûvészeti ágak jellemzõit, hiszen rengeteg információ van felhalmozva ebben az anyagrészben is, de az írónõ a jobb megértés érdekében, közel 20 ábrát és táblázatot bocsát az olvasók rendelkezésére. (Az összes fejezet közül itt található a legtöbb ábra.)

A következõ, kilencedik fejezetben egy igen izgalmas kérdéskörrõl olvashatunk: szabadidõ, szórakozás a cím. Mint a hat alfejezetbõl kiderül, a görögök által szenvedéllyel ûzött sportjátékok a valláshoz kötõdtek, a nagy nyilvános versenyjátékokat valamely istenség, Zeusz, Apollón vagy Poszeidon tiszteletére rendezték. A magántermészetû játékok és szórakozások úgyszintén kedveltek voltak.

Az utolsó téma az elõzõ fejezethez hasonlóan igen emberközeli kérdésekkel ismerteti meg az olvasót: lakóház, család, feleség, gyerekek, nemi élet, egészség, gyógyítás, oktatás, hogy csak a legfontosabb részeit említsem meg a könyv Magánélet címû részének. Anne-Marie Buttin sok érdekes dolgot mutat be a görög emberek mindennapjaiból. Kiderül többek között, hogy a görög férfi mindenekelõtt városa polgára, magánélete a második helyre szorul, de olyan különlegességre is fény derül a fejezetben, hogy mit jelent a görögöknél a fiúszerelem (pederasztia).

Az olvasó azt hihetné, hogy homoszexualitásról van szó, pedig egyáltalán nem erre kell gondolnunk. Inkább a „szellemi apaság” fogalma illik a fiúszerelem meghatározására, amely kapcsolat kizárja a nemi életet a férfiak között. A görögöknél szinte egyöntetû helyeslés övezte ezt a szerelmet, egy felnõtt (20-30 éves) férfi, az erasztész (szeretõ) és egy serdülõ ifjú, az erómenosz (szeretett) között. Az idõsebb férfinak az a célja, hogy példát mutasson a fiatalnak, segítse õt a társadalmi beilleszkedésben. E kapcsolat általában az ifjú nagykorúságának eléréséig tart.

A pederasztia tehát makulátlanul tiszta érzést jelent, bár lehet, hogy ez a tisztaság nem minden esetben állt fenn. Ezen ne is csodálkozzunk. Ugyanis a görög fiúk erkölcsi nevelés híján voltak: az anyától hét éves korban elszakadtak, az apát elfoglalta a közélet, az iskola sem törõdött a gyermek alakításával. Viszont meztelenül sportoltak, katonáskodásnál bajtársi közösséget alkottak, sok idõt töltöttek együtt, s így nem maradt más, mint az idõsebb ráhatása az ifjabbra, s ez a hatás sok mindent magában foglalhatott.

Összegzésként a fejezetek áttanulmányozása után megállapíthatjuk, hogy a szerzõnõ munkája kiváló útmutatást nyújt e klasszikus korszakhoz. A recenzióm elején feltett kérdésekre most már bizonyosan mondhatjuk, hogy érdemes a könyvbe belelapozni, s aki még nem eléggé elmélyülten tanulmányozta a korszakot, vagy kérdése merülne fel bármely témában, az bizonyára igen érdekes és hasznos ismereteket talál.

Anne-Marie Buttin munkájának értékét nagyban növelik a mûben található ábrák, táblázatok, térképek, melyek szemléltetik és segítik bevésõdni az óhajtott ismeretanyagot. Ezek a táblázatok, ábrák - pl. a tisztségviselõkrõl, a görög panteonról - olyan plusz segítséget nyújtanak az anyag feldolgozásában, megismerésében, amelyet a történészek, szakemberek mellett nyugodtan ajálhatunk akár diákoknak is. A mû másik nagy pozitívuma a végén felsorolt válogatott bibliográfia, ami lehetõvé teszi, hogy az érdeklõdõk jobban elmélyedjenek valamely anyagrészben a szakkönyvek segítségével. Ezek elsõsorban magyar nyelvû könyvek, melyek az elmúlt ötven év termései, s így valószínûleg a könyvtárakban megtalálhatóak.

Páll Andrea

Letölthetõ PDF formátumban: A klasszikus Görögország.pdf