A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektõl napjainkig. Szerk. Szilágyi Csaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, (Mûvelõdéstörténeti Mûhely – Rendtörténeti konferenciák 2.), Piliscsaba 2006., 746 p.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2001-tõl kezdõdõen minden évben sor kerül egy-egy szerzetesrend Kárpát-medencében betöltött szellemi-kulturális-mûvelõdéstörténeti szerepét feldolgozó tudományos konferenciára. 2004. november 8-10. között került megrendezésre a Magyar jezsuiták küldetése a kezdetektõl napjainkig c. nagyszabású szimpózium, az elõzõ évek ferences, illetve domonkos rendtörténeti konferenciái után. A konferenciasorozat elõadásai szerkesztett formában jelennek meg a PPKE BTK Mûvelõdéstörténeti Mûhelye által indított Rendtörténeti konferenciák sorozatban (2005-ben jelent meg A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára c. kétkötetes kiadvány, szerk. Õze Sándor – Medgyesy-Schmikli Norbert). A jezsuita konferenciát az egyetem Történettudományi Intézete, a Faludi Ferenc Akadémia és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya közösen rendezte. A konferencia szervezõje Szilágyi Csaba volt, aki egyben a kötet szerkesztõje is.

A Loyolai Szent Ignác által alapított szerzetesrend (Jablonkay Gábor SJ szavaival) azzal a céllal alakult, hogy az egyházi életet „az egyéni életszentség, a tudomány és apostoli buzgóság eszközeivel s a kor igényeinek megfelelõen minden irányban megreformálja és fellendítse” A rendalapító által kidolgozott konstitúciók (Rendalkotmány) szerint a Jézus Társasága feladata az, hogy „a lelkeknek a keresztény életben és tanításban való elõmenetele, valamint a hit terjesztése érdekében nyilvános szentbeszédekkel, Isten igéjének szolgálatával, Lelkigyakorlatokkal, a szeretet cselekedeteivel és tanulatlanok keresztény oktatásával és szentgyónás-hallgatással a keresztény hívõknek fõképpen lelki vigaszt nyújtson”. A tömören megfogalmazott célokat követve, azok jegyében évszázadok óta mûködõ rend tagjai óriási munkát végeztek a múltban és végeznek a jelenben, melynek hitéleti, lelkiségi, tudományos és társadalmi jelentõsége szinte felbecsülhetetlen.

A jezsuiták magyarországi mûködésének történetét enciklopédikus igénnyel bemutató kötet gazdag és sokrétû képet ad az egyik legnagyobb hatású szerzetesrend hazai tevékenységérõl, munkájáról, illetve hatásáról. A szerkesztõi elõszó szerint a konferencia szervezõinek elsõdleges célkitûzése a rend történetének, törekvéseinek tárgyilagos bemutatása volt az alapítástól kezdve egészen napjainkig, a középpontba állítva a jezsuiták magyarországi tevékenységét.

A kötet 57 tanulmányt ad közre nyolc tematikus egységbe rendezve (Szent Ignác és követõi, lelkiség, teológia; Faludi Ferenc emlékezete; Jezsuita missziók; Jezsuiták az irodalom-, a tudománytörténet tükrében; Mûvészettörténet és iskolai színjátszás; Oktatás; Jezsuiták a társadalmi igazságosságért; Varia); az elõadások az eszme- és a mûvelõdéstörténet szinte minden területét felölelik, ezáltal valóban komplex, illetve reprezentatív képet ad a jezsuita rend magyarországi történetérõl, tudomány-, kultúra- és társadalomformáló szerepérõl.

Az elsõ tematikus egység Szent Ignác és követõi, lelkiség, teológia mintegy bevezeti, keretbe foglalja a kötet tanulmányait; az alapító lelkiségének, emberi nagyságának, életmûvének ismerete nélkül képtelenség felfogni mindazt az évszázadok során létrehozott maradandó eredményt, amit a jezsuiták a missziók, az oktatás, a vallásos élet, a kultúra, a mûvészetek területén, valamint a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelemben elértek. Nemesszeghy Ervin SJ, aki a konferencia alatt tartományfõnök volt, Loyolai Szent Ignác személyérõl, hatásának napjainkban való fokozott jelentõségérõl, a jezsuita rend szellemérõl és mûködésérõl szóló tartalmas írása eleven és érzékletes képet rajzol a rendalapító alakjáról. A rend magyarországi jelenlétérõl írt lényegretörõ, adatgazdag összefoglaló áttekintést nyújt Magyarország és a jezsuiták kapcsolatának négy évszázadáról. Nemes Ödön SJ az Ignác-i Lelkigyakorlatok idõszerûségének kapcsán személyes tapasztalatairól is szól; Gábor Csilla komoly erudícióval írt tanulmányában kora újkori meditációszövegek logikai-retorikai elveit vizsgálja. Nemeshegyi Péter SJ tanulmányában a jezsuita teológia legjellemzõbb sajátosságait tekinti át; Szabó Ferenc SJ írásában az 1940 és 1950 között kibontakozott „új teológia” körüli vitákról és H. de Lubac szerepérõl olvashatunk.

Külön emléküléssel ünnepelte a konferencia Faludi Ferenc jezsuita szerzetes születésének 300. évfordulóját: a kötet Faludi Ferenc emlékezete címet viselõ része öt elõadás szövegét foglalja magában, amelyekben szemléletesen mutatkozik meg a magyar nyelvû barokk költészet egyik legkiemelkedõbb alkotójának irodalom- és mûvelõdéstörténeti jelentõsége.

A konferenciakötet tanulmányai között hangsúlyos szerepet kaptak a Jezsuita missziók történetét feltáró, rendkívül érdekes, a kora újkori magyarországi, hódoltsági és erdélyi társadalmi, vallási viszonyokról számos új adattal szolgáló írások. Szilágyi Csaba tanulmánya Szántó (Arator) Istvánnak az erdélyi jezsuita misszió szervezésében játszott fontos szerepét világítja meg. Az önálló római Magyar Kollégium (Collegium Hungaricum) megalapításának gondolatát is a római magyar gyóntató Szántó vetette fel elõször 1578-ban, s õ fáradozott a cél megvalósítása érdekében a legtöbbet. A jezsuiták moldvai mûködése a tragikusan fiatalon elhunyt Tóth István György tanulmányában jelenik meg plasztikusan. A kiváló történésznek köszönhetõen a téma forrásai a többek között Benda Kálmánnal együtt kiadott Moldvai csángó magyar okmánytár, illetve a Magyarországon és Erdélyben mûködõ misszionáriusok jelentéseinek, majd késõbb leveleinek monumentális, négykötetes forráskiadványa révén vált hozzáférhetõvé. Molnár Antal a jezsuiták XVII. századi hódoltsági missziós tevékenységét remek összefoglalásban mutatja be, ill. elemzi a rendtagok fontos küldetésének kereteit. Tanulmányában közli a hódolt Magyarország területén mûködõ jezsuita misszionáriusok névsorát, amely nevük és nemzetiségük mellett feltünteti mûködési helyüket, annak évkörét, valamint életrajzaik lelõhelyét. R. Várkonyi Ágnes II. Rákóczi Ferenc és a jezsuiták címû tanulmányában a Responsio-ról írva megállapítja, hogy az nem Rákóczi mûve. Feltételezi, hogy korabeli pamfletháború manipulatív célú terméke lehet. A lelkipásztorkodás az alapítástól kezdve a jezsuiták egyik fõ munkaterülete; jóllehet a rendi szabályok a missziók kivételével tiltották a plébiániai munkát. Szilas László SJ írásából a rend plébániai szolgálatban történõ szerepvállalását is megismerhetjük a XVII-XVIII. századi Magyarországon: az összeállításban 36 plébánia szerepel, 2 a XVI. századból, a XVII. századból 10, a XVIII. században azonban már 24 az ellátott plébániák száma. Bartusz-Dobosi László a paraguayi jezsuita redukciókról ír. Hozza az ott dolgozó magyar jezsuiták névsorát, életrajzi adatait és ismerteti munkásságukat. A XVI. században jelentek meg a jezsuiták Paraguayban, amikor a bennszülött lakossággal a legkegyetlenebbül bántak a hódítók. Redukciókat, vagyis külön telepeket létesítettek a kereszténnyé lett indiánok számára, ahová idegen nem tehette be a lábát, így védelemben élhettek. A jezsuiták sikere az inkulturációnak volt köszönhetõ. Tomka Miklós a kínai jezsuita misszió gondjairól ír, nevezetesen arról az érdekes problémáról, hogy fedésbe lehet-e hozni a keresztény és a kínai fogalmakat („rítusvita”). Vámos Péter az 1936 és 1958 közötti években mûködött önálló magyar jezsuita misszióról ad ismertetést.

A kötet Jezsuiták az irodalom-, a tudománytörténet tükrében címû egységében helyet kapó tanulmányok sokszínûsége még a vázlatos ismertetésre sem ad módot. Hargittay Emil Hieronymus Drexler bajor jezsuita 1636-ban kiadott mûvének Pázmányhoz szóló dedikációja kapcsán a Pázmány-kultusz kezdeteit világítja meg. Bogár Judit Pázmány Imádságos könyvét tanulmányozva megállapítja a mû ökumenizmusát. A hitvitázó Pázmány imakönyvében kerüli a vitás kérdéseket és a „közösre” épít. Maczák Ibolya tanulmánya értékes adalékkal gazdagítja a Pázmány-prédikációk szövegeit érintõ kompilációs eljárásokról való ismereteinket.

Az irodalom- és tudománytörténeti tanulmányok azt a meggyõzõdésünket erõsítik meg, hogy a jezsuita rend tagjai közül kikerülõ tudósok a maguk tudományterületén, lettek légyen költõk (Faludi Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Rájnis József) matematikusok (Makó Pál) történetírók (Hevenesi Gábor, Pray György, Kaprinai István, Katona István, Kazy testvérek) vagy csillagászok (Hell Miksa, Sajnovics János, Fényi Gyula) szinte minden tudományterületen klasszikusan kimagaslót alkotottak. A kötetben Baróti Szabó Dávid költészetérõl olvashatunk árnyalt elemzést Hubert Ildikó tollából; a Kazy testvérek háttérbe szorításának politikai okait Borián Elréd OSB tárja fel tanulmányában. Teres Ágoston SJ a magyar jezsuita csillagászok életmûvét ismerteti. A tudomány mellett sok jezsuita mû komoly mûvelõdéstörténeti értékeket hordoz; Perger Gyula írása ebbõl a szempontból is rendkívül izgalmas, a szájhagyományozódás lehetõségeit elemzi a XVIII. századi Taxonyi János SJ erkölcstanító példatárán (Az emberek erköltseinek és az Isten igazságának tükörei, 1740) keresztül.

Értékes tanulmányok olvashatók a kötetben a magyarországi jezsuiták és a barokk képzõmûvészet viszonyáról éppúgy, mint a jezsuiták szerepérõl a magyar szentek tiszteletének megújításában a XVII-XVIII. században. A kõszegi jezsuiták Historia Domusának adatai sokat árulnak el a város történetébõl is (Szelestei N. László írása). Több írás foglalkozik a jezsuita iskoladrámákkal. A magyarországi jezsuita iskolai színjátszás történetének kutatása az utóbbi évtizedekben örvendetes módon fellendült. A jezsuita iskolák, konviktusok, kollégiumok színjátszásának történetérõl adattár áll rendelkezésünkre (Staud Géza: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai. Fontes ludorum Scenicorum in Scholis S. J. Hungariae. I–III., Bp., 1984–1988 és H. Takács Marianna: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai. IV. Mutatók. Fontes ludorum Scenicorum in scholis S. J. Hungariae IV. Indices. Bp. 1994); a jezsuita drámák száma, szcenikai megoldásai, a fennmaradt színlapok számos mûvelõdéstörténeti adata szinte kimeríthetetlen kincsesbánya a téma kutatói számára. Az iskolai színjátszás történetének ismerete – dráma-, illetve irodalomtörténeti értéke mellett – a jezsuita rend hazai oktatási, nevelési mûködésének történetével is szoros összefüggésben van, kultúrateremtõ és -hordozó szerepének jelentõsége a kötet vonatkozó tanulmányaiból (is) világosan kitûnik (Ld. Kilián István, Medgyesy-Schmikli Norbert írásait).

A jezsuiták jelentõsége kiemelkedõ az oktatás, nevelés területén is; elegendõ, ha csak a nagyszombati egyetemre gondolunk vagy a híres kollégiumokra, a középfokú oktatásban betöltött szerepükre. A XVIII. században iskoláik voltak Kolozsvárott, Gyulafehérvárott, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Nagyváradon, Szatmáron, Nagybányán és Temesváron. A jezsuiták és az oktatás kapcsolatát feldolgozó tanulmányok is sokrétûek: felölelik a jezsuiták hatását a papnevelés reformjára a Trienti Zsinat korában, a német nyelvterület jezsuita egyetemeinek hatását, a cseh- és morvaországi jezsuita akadémiák és kollégiumok szerepét a magyarországi egyetemjárásban, a KALOT ifjúságnevelõi pedagógiáját, „a jezsuita pedagógiai tradíció elemzését és értékelését a modern neveléstudomány módszereivel” s a jezsuita nevelés dinamikáját.

A jezsuiták társadalmi igazságosságért folytatott tevékenységét elemzõ-bemutató tanulmányok jelentõs mértékben változtathatnak azon a teljességgel hamis vélekedésen, amely szerint az Egyház nem érdeklõdött és nem válaszolt a modern kor társadalmi-gazdasági-szociális kihívásaira. Botos Máté tanulmánya (Egy modern jezsuita gazdaságtan kialakulása: XIX. századi jezsuiták hatása az egyház szociális tanítására) ékesen igazolja ezt, akárcsak Hámori Péter írása, aki a harmincas-negyvenes évek kiváló katolikus közírói, Varga László és Csávossy Elemér páterek mûveit elemzi.

A Varia részben közölt dolgozatok ugyanolyan érdekesek és értékesek, mint a többi tanulmány; mindegyik dolgozat levéltári források kutatásán és feldolgozásán alapuló, új és megalapozott következtetésekre jutó munka, amelyek egyúttal élvezetes olvasmányt is nyújtanak az olvasónak. Bikfalvi Géza a magyar jezsuita tartományi központ történetét 1890 és 1950 között bemutató írásában érthetõvé válik, miként újult meg Budapest és az egész ország katolikus hitélete a jezsuiták pasztorális és világi apostoli mûveinek hatására. Áttekintése végén megrajzolja Bangha Béla SJ pályáját, akit méltán nevez a szerzõ a huszadik századi jezsuita rendtörténet egyik leghíresebb alakjának.

A kötet tanulmányait minden esetben angol nyelvû összefoglalók követik. Talán szerencsés lett volna, ha a nemzetközi érdeklõdésre is joggal számot tartó tanulmánykötet tartalomjegyzéke, valamint a szerzõk adatai is szerepelnének angolul. A kiadványhoz jól használható személynév-, illetve helynévmutató tartozik.

Ismertetésünket összegezve megállapíthatjuk, hogy a kötet értéke nemcsak imponáló tematikai gazdagságában, illetve új eredményeiben rejlik; jelentõsége a tudományos életnek a jezsuita rend története iránti megújult érdeklõdésével, a további kutatások ösztönzésével, s nem utolsósorban a fiatal kutatók indulásával is mérhetõ.

Martí Tibor

Letölthetõ PDF formátumban: A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektõl napjainkig.pdf