Jeremy Black: Térképek világtörténete című könyvéről. Kossuth Kiadó, Budapest 2005.
2005-ben jelent meg a Kossuth Kiadónál Jeremy Black Térképek világtörténete című munkája. Hatalmas vállalkozás volt ez a mű Black részéről, hiszen egy minden történelmi korszakot átfogó térképészeti könyvet tarthatunk a kezünkben. Olvasás közben nemcsak a térképészet fejlődésének menetét követhetjük végig, hanem akár színes térképeket is elemezhetünk.
Black a térképkészítés történetét tárja elénk az ókortól napjainkig. Bemutatja, hogy az egyes korszakokban hol, milyen típusú térképeket készítettek, kik foglalkoztak ezzel, milyen hibákat követtek el és hogyan fejlődtek a térképrajzolás módszerei és eszközei.
A könyvet öt nagy fejezetre és azon belül alfejezetekre osztotta a szerző. Az első nagy fejezetnek A világ ókori szemmel címet adta, a másodiknak a Kolumbusz nyomábant, a harmadik nagy fejezet A felvilágosodás kora, a negyedik a Kereskedelem és birodalom és az utolsó A modern kor címet viseli.
A bevezetőben a térkép fogalmát tárgyalja az író. A fogalom meghatározásánál az a legnagyobb probléma, hogy sokan a térképet a valóság ábrázolásának tekintik, míg ez a magyarázat nem pontos. A térképkészítés a módszereivel együtt a térbeli viszonyok megjelenítését tűzte ki célul. Ezek a valóságnak kicsinyített másai, sohasem életnagyságúak, és nem olyanok, mint a fényképek.
Az ókorban készült térképek középpontjában az adott birodalom állt hódított területeivel együtt, és a számos hiba ellenére rengeteg egyéb információval is szolgáltak, így pl. az indiaiak vallásáról sok mindent a térképek alapján lehetett megtudni.
Az első térkép a kínaiaknál készült Kr.e. 2100-ban, akik már a kezdetektől használtak térképeket hivatalos ügyekben, hódításaik során szárazföldön és tengeren. Természetesen ábrázolásaik középpontjában Kína állt.
Ausztrália őslakosainak rajzai álltak a legközelebb a modern térképekhez, hiszen ők nem egy adott nézőpontból szemlélték a világot, hanem felülről, mint egy légi felvételt készítve.
Az észak-amerikai indiánok az égről is készítettek térképeket, illetve náluk már fontos szerephez jutott a folyók ábrázolása is.
Az ókori görög tudósok közül Milétoszi Hekataiosz és Ptolemaiosz emelkedik ki. Hekataiosz a Kr.e. 6-5. században már gömb alakúnak tartotta a földet és az óceánnal körülvett három nagy kontinens középpontjába Görögországot helyezte. A Kr.u. 2. században Ptolemaiosz egy földrajzi lexikont készített, mely kimerítő leírást tartalmazott koordinátákkal együtt Észak-Afrikáról, Dél-Ázsia nagy részéről és Európáról. De hogy a műhöz tartoztak-e valaha térképek, nem lehet tudni.
A rómaiak voltak az elsők, akik felhasználva a már korábban megismert módszereket, méretarányos térképeket készítettek. A legnagyobb vállalkozás talán a Ravennai kozmográfia volt Kr.u. 700-ból, mely a Római Birodalom több mint 5 000 helységnevét tartalmazta.
Az arabok is számos térképet készítettek, de nagy részük nem maradt ránk, csak az írott forrásokból lehet tudni létezésükről. Viszont fennmaradt Al-Idríszi világtérképe, ami 1154-ben készült és tartalmazott egy világtérképet 70 résztérképpel együtt. A világot elsőként osztotta fel klímáira, feltűntetett helységneveket is, viszont a déli irányt rajzolta felülre.
A középkori térképek nagy része a Biblia világához kapcsolódott, de voltak olyanok, melyeket birtokperek hívtak életre vagy a tengerészeknek nyújtottak útbaigazítást. A leghíresebb munka a Katalán atlasz, amit 1375-ben az utazók élményei alapján készítettek pergamenre kézzel és a mitológiából, történelemből származó leghíresebb alakokkal díszítették.
A földrajzi felfedezések a kartográfia történetében is sok újdonságot hoztak. Juan de la Cosa – Kolumbusz második útjának kormányosa – készítette a felfedezések első térképeit. A térképeket ezután már nemcsak egy személy készítette, hanem külön intézmények, elsősorban tengerésziskolák alakultak ezen célra. Lisszabonban a 15. században térképeket adtak a hajósoknak, akik visszatértükkor visszaadták a rendelkezésükre bocsátott térképeket, és azután a hivatal a tengerészek tapasztalatai alapján kijavította azokat.
A nyomtatás az 1470-es évektől újabb lendületet adott a „térképgyártás”-nak. Az 1540-es évektől kezdve az iránytű elterjedésével egyre inkább az északi irány került felülre, illetve Angliában a lépték megjelenésével egyre pontosabban meg tudták határozni a távolságokat. Talán a legnagyobb felfedezés Jean-Dominique Cassini nevéhez fűződik az 1680-as években, aki a háromszögelés módszerének felfedezésével nagyban átalakította az európai térképészetet.
A korszak egyik legérdekesebb térképe Mercatortól származik 1569-ből, aki a Földet hengerként értelmezte és a felső rész középpontjába Európát helyezte.
A felvilágosodás korában a Csendes-óceán feltérképezésére helyezték a hangsúlyt, ugyanis az óceánról készült ábrázolások tele voltak hibákkal. A hibák elsődleges oka az volt, hogy amiről nem tudtak információkat a rajzolók, azt nem hagyták üresen, hanem érdekes adatokat tűntettek fel, mert a teljesség igényét akarták sugallni az olvasók számára. Angliában és Franciaországban sikerdíjat ígértek annak, aki kitalál egy olyan módszert, aminek segítségével a tengeren is meg lehet mérni a földrajzi hosszúságot.
A módszerek fejlődése mellett ebben az időszakban sikerült bebizonyítani, hogy a Föld az egyenlítőnél kiszélesedik. Egyre több térképet készítettek a szárazföldi utazásokról is, és egyre nagyobb szerepe lett ezeknek a határok és gyarmatok kijelölésében.
A 18. században Anglia járt a térképkészítés élén, ugyanis az útépítések miatt új térképlapokat kellett készíteni, és ezek tartalmazták a közlekedési útvonalakat a vámköteles utakkal együtt.
Az Egyesült Államokban elsősorban a várostérképek iránti kereslet nőtt meg.
A 19. századtól kezdve – főleg a színes térképeknek köszönhetően - hasonlítanak a térképek a mai, modern térképekhez, leszámítva, hogy a 19. században sok egyéb adatot is tartalmaztak. Így pl. Le Sage Genealógiai, kronológiai, történelmi és földrajzi atlasza főleg genealógiai és kronológiai táblázatokat tartalmazott. John Snow kolerahalálozási térképet készített 1855-ben, Charles Both 1889-ben pedig a londoni szegénység térképét rajzolta meg. De megjelentek meteorológiai térképek is, így Heinrich Berghaus munkája, ami vízrajzi, geológiai, botanikai, zoológiai adatokat is tartalmazott.
Az 1880-as év mérföldkőnek számít a kartográfia történetében. Ekkor határozták el, hogy Greenwich lesz az időszámítás és a hosszúsági fokok meghatározásának zéró meridiánja. De eddig az időpontig minden államnak megvolt az első hosszúsági köre, így pl. a hollandoké Amszterdamon, a portugáloké a St. Vincent-fokon haladt keresztül.
A tenger alatti távíró kábelek lefektetése nagyban hozzájárult a vizek még pontosabb feltérképezéséhez, az újabb vasúthálózatok pedig újabb térképészeti munkákat igényeltek. Az iskolákban is egyre inkább terjedt az atlaszok használata, illetve az újságokban is megnőtt a térképek száma.
A 20. századtól válnak a térképek életünk szerves részéivé. Számuk a gyors és egyszerűbb technológiának köszönhetően megnőtt. A légi fényképek (először Wilbur Wright készített légi felvételt 1909-ben) száma a világháborúknak köszönhetően gyarapodott, miközben előállításuk módja is egyszerűsödött. A fentről készült képek szolgáltak a legpontosabb adatokkal.
Greenwich után a második fontos mérföldkőnek az első szovjet szputnyik fellövése számított, mert ennek köszönhetően fellendült a Föld feltérképezésének lehetősége. Az első, Földről készült felvételek 1959-ben érkeztek az Explorer-6 műholdról. Földünk mellett az űr megismerése is lehetővé vált: szintén 1959-ből származnak az első képek a Hold másik oldaláról.
A kezdeti időkhöz képest rengeteget fejlődött a kartográfia. Nemcsak az egész földgolyó kicsinyített mását tarthatjuk a kezünkben, hanem bármely nagyvárosban eltájékozódhatunk a térképek segítségével. Vagy elég csak fellépni az internetre és ott is találhatunk térképeket a Föld részeiről, vagy akár a Marsról is.
A mű legnagyobb jelentősége, hogy számos színes térkép található benne, melyek az egyes történelmi korszakok térképészeti- és világfelfogásához kapcsolódnak. A szemléltető képekkel nemcsak a szöveg válik érthetőbbé, hanem jobban el tudjuk képzelni az egyes korszakok gondolkodásmódját és annak fejlődését, valamint a térképészeti technika újdonságait is nyomon követhetjük. Minden egyes színes térképlap mellet megtalálható, hogy ki és mikor készítette, valamint mit ábrázol. A képmagyarázatok is az olvasó tájékozódását segítik.
A könyv végén található a név- és tárgymutató, valamint az ajánlott irodalom. Az irodalomlistában a szerző elsősorban az 1990-es évek munkáit és a legújabb műveket sorolja fel. Ennek alapján még jobban elmerülhetünk a témában.
A mű egyetlen hiányossága, hogy a szerző az ajánlott irodalom mellett nem tűnteti fel, hogy milyen műveket használt munkájának alapjául. Emiatt az olvasó nem tudja ellenőrizni, hogy helyesek-e a műben olvasható adatok, tények és nem tudja magát részletesebben beleásni az adott témába. Hiszen az ajánlott irodalom nem feltétlenül fedi a felhasznált irodalmat.
Black munkája az érthető és világos stílusa miatt kitűnő, témája rendkívül érdekes. Elsősorban a kartográfia iránt érdeklődőknek szolgál új és izgalmas információkkal, de emellett (főleg színes térképei miatt) akár az oktatásban is felhasználható.
Matus Zsanett
Letölthető PDF formátumban: Térképek világtörténete.pdf