Litterae Missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717) I-IV. Edidit: István György Tóth (Bibliotheca Academiae Hungariae - Roma Fontes 4.), Roma-Budapest 2002-2005.

Misszionáriusok levelei Magyarországról és Erdélyrõl (1572-1717) I-IV. Kiad.: Tóth István György (Bibliotheca Academiae Hungariae - Roma Fontes 4.), Roma-Budapest 2002-2005.

A kora újkori katolikus megújulás programját képezõ egyik legérdekesebb jelenséggel, a XVI-XVII. századi katolikus missziókkal, misszionálással kapcsolatos dokumentumoknak a tudományos forrásközlés szabályai szerint történõ kiadása több okból kifolyólag is indokolttá, kívánatossá vált. A kora újkori egyháztörténetnek ez a páratlanul izgalmas, számtalan magyarországi, hódoltsági, valamint erdélyi vonatkozása miatt kiemelt jelentõségû fejezete az utóbbi másfél évtizedben fokozott mértékben kötötte le a történeti kutatások érdeklõdését, melynek örvendetes módon számos nagyszabású tanulmány, monográfia, illetve több doktori disszertáció lett az eredménye.

A témával kapcsolatban kutatónak eddig gyakorlatilag elengedhetetlen volt a kéziratos források használata, mert a rendelkezésre álló hiányos forráskiadványok legnagyobb része nem felelt meg a tudományos forráspublikációkkal szemben joggal támasztott követelményeknek, nemzetközi normáknak.

Tóth István György, a MTA Történettudományi Intézetének tragikusan fiatalon elhunyt osztályvezetõje elõbb a Kárpát-medence területén mûködõ misszionáriusok válogatott jelentéseinek közzétételével (Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania (1627-1707) Bibliotheca Academiae Hungariae in Roma. Fontes 1., Budapest-Roma 1994), nemrégiben pedig leveleik számottevõ hányadának monumentális forráskiadvány keretében történõ közrebocsátásával tágította rendkívüli mértékben a témára vonatkozó forrásadottságokat.

A leveleket magába foglaló négy kötetes forráskiadvány a katolikus misszionáriusoknak a török kori Magyarországról és Erdélyrõl Rómába küldött leveleinek válogatását tartalmazza az 1572 és 1717 közötti idõszakban. A közölt dokumentumok eredetije legnagyobb részben a XV. Gergely pápa által 1622-ben alapított Hitterjesztés Szent Kongregációja (Sacra Congregatio de Propaganda Fide) római levéltárában találhatók meg. Az iratok az archívum különbözõ állagaiban lelhetõk fel, jókora feladat elé állítva a források összegyûjtését célul kitûzõ kutatót; nem csoda, hogy a közreadó további, eddig ismeretlen dokumentumok elõkerülését is lehetségesnek tartotta.

A bíborosokból álló bizottság feladata a világ minden táján, így – a XVII. században a török térhódítása, illetve a protestáns vallások nagyarányú terjedése miatt – a Magyarországon is folyó hittérítési tevékenység összefogása, irányítása. A Szentszék folyamatosan irányított szerzeteseket a három részre szakadt Magyarországra és az egykor Magyarországhoz tartozó balkáni területekre. A sokféle nemzetiségû jezsuiták és ferencesek Rómába küldött jelentésekben, illetve levelekben számoltak be tevékenységükrõl, sikereikrõl és kudarcaikról, a hitélet élesztésérõl, a különbözõ országrészekben való tartózkodásuk számtalan mozzanatáról, ezáltal az utókor számára önkéntelenül is megörökítve a XVI-XVII. század történéseinek, hétköznapjainak világát. A levelek fényt derítenek a missziók törekvéseire, aktuális célkitûzéseire, szükségleteire, az irányítási, mûködési mechanizmusra; rávilágítanak Rómának a magyarországi katolikus megújulásban betöltött szerepére.

A misszionáriusok etnikai és kulturális sokszínûsége önmagában is érdekes kutatási anyagot szolgáltat. A személyes élményeken, tapasztalatokon alapuló levelek több kérdéskört is érintõ adatgazdagsága, színes tartalma mindössze néhány példa említésével is szemléletesen megmutatkozik.

A XVI. század végérõl, illetve a XVII. század elejérõl közölt levelekben a Raguzából induló boszniai missziók érdekes mozzanatai tárulnak elénk (pl. 3., 4., 5. sz.), a hódoltsági magyar ferencesek híradásairól értesülünk (40. sz.), figyelemreméltó leírást olvashatunk Erdély történetérõl, földrajzi helyzetérõl és vallási képérõl 1629-ben (75. sz.), Simone Matkovich világi pap, misszionárius hírei pedig a török udvarban történtekrõl és a budai pasa titkárának belgrádi fellépésérõl tájékoztatnak (120. sz.)

Giovanni Battista Astori da Ferrara konventuális ferences szerzetes, provinciális 1640-ben írt jelentésében (372. sz.) a felsõ-magyarországi missziók helyzetérõl, kilátásairól számol be; úgy véli, a térítést csupán a paphiány akadályozza, az országrészben valamivel több, mint 80 világi és szerzetes pap mûködik, pedig 600 katolikus papnak is jutna munka.

A szerzetesek mûködése korántsem volt biztonságos, sok levél számol be életveszélyrõl, illetve létbizonytalanságról: “Magyarországon sokat kell szenvednie a misszionáriusoknak, koldulni kell az élelemért és az öltözetért” (409. sz.). Komoly atrocitásokról adnak hírt; több levélben is említik a szerencsétlen naszvadi plébános, Nagy András esetét, aki egyik ujját veszítette el a rátámadók bántalmai következtében (265., 270., 271. sz.), Damokos Kázmér obszerváns ferencest pedig botokkal támadták meg, levelében gyilkosságról is szól (389 sz.). Luca Marnavich szerémségi vikárius arról ad hírt 1664-ben, hogy a szerémségi papokat a törökök folyton gyötrik, elõzõ évben õt magát kirabolták, a levél írásakor pedig azzal vádolják a keresztényeket, hogy a beszedett adókat a keresztény fejedelmeknek küldik a török elleni harc támogatására és hogy a törökök vereségéért imádkoznak (884. sz). Néhány hét elteltével Matteo Benlich belgrádi püspök már arról írt a Kongregáció titkárának, hogy a szerémségi vikárius börtönbe került s a veszedelmes rágalmak miatt több katolikus, köztük a vikárius, veszélyben forgott, hogy karóba húzzák. A kínhalált csak a szerémi bégnek való fizetéssel tudták elkerülni, amit a szerencsétlenek a töröktõl vettek fel uzsorára (885. sz). Lázár Norbert obszerváns ferences 1696. novemberben kelt megrázó levelében írja le szenvedéseit: az egri várban török fogságban volt s egy mély, föld alatti börtönben fél évig kínozták; több száz botütést mértek a talpára, emellett rettenetesen éhezett, kutyahússal, száraz ökörbõrrel, füvekkel etették. Megpróbáltatásai ellenére fogolytársait gyóntatta, hat embert megtérített, egészen „megátalkodottakat” is (1083. sz). Nemcsak a török miatt szenvednek azonban; késõbb az Erdélyben állomásozó császári sereg embertelen bánásmódjára is panaszkodnak, pl. Brezány László pálos szerzetes (1085. sz.), késõbb misszióprefektus (1093. sz.), aki szerint a katonaság visszaélései a katolikus papok ellen megbotránkoztatják az „eretnekeket” is (1094. sz).

A misszionáriusok mindent elkövettek a siker érdekében, esetenként hangszeres zenével, énekkel is próbáltak hatni a megtérítendõkre, mint például Pietro Cima da Conegliano konventuális ferences szerzetes, aki - 1639 augusztusában írt levelének tanúsága szerint - felsõ-magyarországi területeken, majd Szatmárban is sikeresen térített (364. sz). Conegliano-ról elismerõen vélekedik Andrea Scalimoli da Castellana ferences, megemlítve róla, hogy “nagy hasznot hajthatna [Erdélyben és Havasalföldön], mert jól tudja a magyar és az erdélyi (!) nyelveket.” (409. sz.) A különbözõ nyelvek ismeretének szükségességét számtalan levél hangsúlyozza (pl. 947/a); a misszióprefektusok személyének kiválasztásakor ez fontos szempont volt (680. sz).

A csíki ferencesek XVII. századi helytállásának szép dokumentuma Giovanni Battista da Terugia obszerváns ferences provinciális levele (264. sz.). Ebben arról tudósítja Rómát, hogy habár az „eretnekek” Erdélyben a szalvatoriánus rendtartomány minden kolostorát egy kivételével elfoglalták, a barátoknak mégis sikerült hitben megõrizniük a népességet. Jegenyei Ferenc az erdélyi misszió 1655. évi alapításáról szóló jelentésében ugyanezt emeli ki (775. sz). A csíksomlyói kolostor iskolájáról esik szó László János erdélyi püspöki helynök 1666. évi levelében: „az eretnekség sötétjében az egyetlen fáklya Csíksomlyó kolostora, melyet az elmúlt években a tatárok feldúltak. Ennek iskolájában egy iskolamester tanít, akihez Erdélybõl és Moldvából jönnek a fiatalok” (899. sz).

Helyenként a misszionáriusok egymással szembeni kritikája is érezhetõ a levelekben. Bonaventura da Genova konventuális ferences szerzetes egyszerûen kijelenti, hogy társa, Cosmi da Mogliano azért nem érdemes a misszióprefektusi tisztségre, mert „nem alkalmas még arra sem, hogy saját magát irányítsa” (269. sz). Az érintett (Cosmi da Mogliano) ugyanakkor félévvel késõbb Francesco Ingolit, a Kongregáció titkárát arról értesíti, hogy Bercsényi Imrét õ térítette át unitáriusból katolikussá Krakkóban (291. sz).

Számos levél érdekes adalékkal szolgál a kor politika- és diplomáciatörténetére is, mint például Pietro Vallonica da Sant’Angelo da Fermo beszámolói, amelyek közül különösen érdekes az 1637-ben írt levele, amely a felsõ-magyarországi politikai helyzetjelentésen kívül Bethlen István Erdéllyel kapcsolatos küzdelmeirõl, a lengyel uralkodó Havasalföld és Moldva elleni hadmozdulatairól, illetve III. Ferdinánd királlyá koronázásáról is említést tesz (261. sz.). A Pázmány mellett élõ misszionárius, Bonaventura da Genova leveleibõl értesülhetünk Pázmány életének utolsó szakaszáról és arról, hogy Pázmány esetenként milyen kritikával illette a misszionáriusokat (243., 254. sz). Gabriele Thomasi obszerváns ferences levelei részletesen tájékoztatnak Erdély 1660. évi diplomáciai helyzetérõl (843., 845., 847., 848., 849. sz); beszámolóiban élénk képet fest Erdély belpolitikai viszonyairól.

A dokumentumok mindemellett értékes adatokat tartalmaznak a népességszámra vonatkozóan; a babonákról és a népi vallásosság körébõl is újabb anyagot kapunk (pl. 901., 1096. sz).

Tóth István György a dokumentumok válogatásának, kiadásának elveire külön fejezetben tér ki. A forrásközlés formailag a Benda Kálmán által szerkesztett Moldvai csángó-magyar okmánytár mintáját követi, melynek sajtó alá rendezésében többek közt Tóth István György is résztvett. (Moldvai csángó-magyar okmánytár. 1467-1706. I-II. Szerk. Benda Kálmán. Összeállították: Benda Kálmán, Jászay Gabriella, Kenéz Gyõzõ, Tóth István György. Bp. 1989., utánnyomásos kiadása 2003-ban jelent meg.)

Az idõrendben közölt 1142 db levél mindegyike esetében fel van tüntetve a megírás helye, ideje, a címzett, illetve a levél írója, tisztségükkel együtt. A pontos levéltári jelzetet a levél eredetiségére vagy éppen másolat voltára vonatkozó megállapítás követi, saját kezû írás esetében természetesen arra is utalva. A részletes, ugyanakkor lényegretörõ regeszták mesteri forráskezelésrõl tesznek tanúbizonyságot.

Az okmánytár minden esetben feltünteti az elõzõ kiadásokat, a már korábban kiadott levelek esetében indokolja az újraközlés szükségességét. A szövegekhez fûzött szövegkritikai, illetve tárgyi jegyzetek valamennyi kötetben rendkívül gondos munkáról, alapos filológiai tájékozottságról, körültekintésrõl tanúskodnak. A források használatát, az olvasó tájékozódását több szempontból is jelentõs mértékben elõsegíti, megkönnyíti a kiadvány. A kiadó eredeti szándéka szerint a sorozat utolsó kötetében térképek és egy, a misszionáriusok életrajzait tartalmazó kisebb adattár is helyet kapott volna; ennek pótlása – a hely- és személynévmutatóval együtt – újabb kiadás feladata lesz.

A forrásmunka nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen a kora újkori magyar egyház-, társadalom-, gazdaság- valamint a mûvelõdéstörténet összefüggésrendszerének tanulmányozásakor, elõsegíti a történettudomány számára Róma, illetve Magyarország kora újkori kapcsolatainak további sokszempontú, árnyalt feldolgozását. A Tóth István György által közreadott forrásgyûjtemény nemcsak a fájdalmasan korán lezárult tudományos pálya méltó betetõzése; tudományos igényessége, filológiai pontossága a magyar forráskiadás nemzetközi megbecsültségét, elismertségét erõsíti.

Martí Tibor

Letölthetõ PDF formátumban: Misszionáriusok levelei.pdf