Serge Lancel: Hannibál. Osiris Kiadó, Budapest 2005.
2005-ben jelent meg az Osiris Kiadónál Serge Lancel Hannibal című munkája magyarul. A fordítást Kopeczky Rita készítette Németh György lektorálásával. Lancel hatalmas vállalkozásba kezdett művével: egy képet próbált kialakítani a pun háborúk megjelenítése mellett a kitűnő hadvezérről, Hannibálról, akiről kevés adat áll rendelkezésre a történészek számára. Hannibállal kapcsolatban a legtöbbet elefántjairól, és az Alpokon való átkeléséről írtak.
Lancel a teljes nemzetközi szakirodalom, valamint a forrásként szolgáló római és görög történetírók műveinek felhasználásával kimerítően ismerteti a Kr.e. 254 és Kr.e. 183 között zajlott eseményeket, mind Karthágó, mind Róma szempontjából.
A kötetben a történetírók közül elsősorban Livius és Polybios neve szerepel, ők szolgálnak a legtöbb adattal erre a korszakra vonatkozóan, de emellett még meg lehet említeni Plutarchos, Plinius Cornelius Nepos nevét is. A fordító szempontjából pozitívumnak tekinthető, hogy a bibliográfiában a latin nyelvű források mellett a magyar nyelvű fordításaikat is feltűnteti, amivel az olvasó akár ellenőrizni is tudja Lancel munkáját, illetve idézetek hiányában utána tud nézni a hivatkozások pontos, szövegbeli megfelelőjének.
Ki kell emelni, hogy a szerző az egyes eseményeknél, de főleg a helymeghatározásoknál mindig felhívja a figyelmet a történetíróknál olvasható különbségekre is.
Lancel az 1950-, 1960-, 1970-, 1980-, és 1990-es évek irodalmát használta fel történeti munkájában, külön kiemelve a listából a Hannibálról szóló, összefoglaló jellegű publikációkat. A tudományos alaposság igényét tükrözi, hogy a rendelkezésre álló és a témával foglalkozó forrásokat és szakirodalmat a szerző teljes mértékben felhasználta, olykor különbséget téve – a történetírókhoz hasonlóan - a történészek nézetei, álláspontjai között.
A könyv 9 nagy fejezetben tárgyalja a pun háborúk eseményeit, de a fejezeteken belül újabb felosztások találhatók, melyek egy-egy rövidebb témát dolgoznak fel. Ez fontos, mert az olvasó így könnyebben tud tájékozódni a történeti munkában, illetve nem kell elolvasnia ahhoz az egész művet, ha csak egy bizonyos rész iránt érdeklődik a korszakból.
A mű a címmel ellentétben nemcsak Hannibál életével és háborúival foglalkozik, hanem megjeleníti Hannibál apjának sikerit és sikertelenségeit is, valamint lehet olvasni testvéreiről, akik szintén hadvezérek voltak, de a fő hangsúly mégis a pun háborúk történésein, eseményein van.
A háborúk egyik szereplője Karthágó. Kr.e. 814-ben alapították, a Kr.e. 6. századtól tekinthető birodalomnak és virágkora a Kr.e. 4. századra tehető. Észak-afrikai, hispániai, szardíniai és szicíliai területek tartoztak a birodalomhoz. Először Kr.e. 264-ben került szembe vetélytársával, Rómával, amikor megindult az első pun háború, az először még csak Szicíliáért folytatott harc.
A Hannibálban Kr.e. 254-től olvashatók az események, mert a pun háborúk karthágói hadvezérei közül ekkor emelkedik ki Hannibál apja, Hamilkár Barka. A család a pun arisztokráciához tartozott, a felmenőkről hiányosak az információk, viszont Hamilkár Barkáról és leszármazottjairól már annál többet lehet tudni. Hamilkár Kr.e. 275 körül született és már Kr.e. 247-től szicíliai parancsnok. Három lánya és három fia született. A fiúk közül Hannibál volt a legidősebb, akinek fontos szerep jut a második pun háború során. De mellette testvérei is kitűnő hadvezérek voltak: így Hasdrubal, aki bátyjának segédkezik az itáliai hadjáratok alatt, és Kr.e. 207-ben Metaurusnál leli halálát, illetve másik testvérének, Magónnak is szerep jut az itáliai hadjáratok során, ő Liguriában hadakozik.
Visszatérve Hamilkárra, sikeresen vezetett támadásai során fennhatósága alá került Heirkté, Eryx, Drepanon és Lilybaion. Hiába szerzi meg a Szicília nyugati partvidéke feletti ellenőrzést, parancsra tárgyalásba kezdett Kr.e. 241-ben Rómával, és el kellett hagynia Szicíliát, ahol Kr.e. 247 óta tartózkodott.
A béketárgyalások következtében kirobbant felkelést Hamilkár - Szardíniát kivéve, amit el is vesztett Karthágó - leverte, és a népgyűlés döntése alapján az egész sereg főparancsnoka lett. Kr.e. 237-ben tért vissza Hispániába fiával, az akkor 9 éves Hannibállal együtt, aki az anekdoták szerint ekkor fogadott esküvel örök gyűlöletet a rómaiak ellen.
Hamilkár Kr.e. 229/228-ban bekövetkezett halála után még nem az akkor már 20 esztendős Hannibál került a hadsereg élére, hanem Hamilkár veje, Hasdrubal.
Hannibál Kr.e. 221 elején, 26 évesen vonult be a történelem nagy alakjai közé, mert Hasdrubal halála után - vérbosszú áldozata lett – a hispániai hadsereg vezérévé őt kiáltották ki. Kitűnő katonának tartották, mert soha nem volt fáradt, elsőnek indult a harcba, és utolsóként hagyta el a csatát. Kr.e. 221-220-ban kiterjesztette befolyását Hispánia északnyugati részére, valamint egy év múlva Saguntum is megadta magát a hadvezérnek.
A 3. fejezetben olvashatunk Hannibálnak a rómaiak ellen készült nagy haditervéről, az általa vezetett hadsereg számáról, összetételéről, valamint elefántjairól, és a második pun háborúban zajlott hannibáli csatákról.
Kr.e. 218 tavaszán 27 elefántból álló csordát vitt magával Hannibál az Alpok irányába, noha az elefántok háborúban való bevetése nem a punok ötlete volt (elsőként Alexandros vetette be az állatokat Kr.e. 331-ben az arbélai csatában), mégis a történelem egy legismertebb momentumáról van itt szó.
A sikerek mellett az elefántok nehézséget is okoznak, főleg a Rhone-on való átkelésnél, hatalmas tutajokat kellett építeni, hogy az állatok átjussanak a másik partra. A sikeres átjutás után megindultak az Alpok irányába, ahol Savine-Choce-on keltek át, és sikert sikerre halmoztak. Jelentősebb csaták közé tartozik a Kr.e. 218-ban Ticinus környékén és Trebianál, a Kr.e. 217-ben a Trasimenus-tó mellett és a Kr.e. 216-ban Cannaenál vívott csata. A Cannae mellett aratott győzelmével egyenes út vezet Rómába. Kr.e. 211-ben Hannibál eljutott Capua-ig, hogy az ott kialakult ostromgyűrűt feloldja, és eljut az örök város falai alá. Azonban Hannibál nemcsak habozik és megáll az örök város falainál, hanem vissza is fordul. Egy fiatalokból álló legioval találta magát szemben, akikkel nem akart harcolni, és ellentmondott korábbi elképzeléseinek. Korábban soha nem hitt az isteni előjeleknek, de ez most mégis megtörtént vele, úgy gondolja, hogy ez rossz omen, és ezért eltávozott Róma falai alól az őt követő sereggel.
Megszerezhette volna Rómát, de Hannibál nem ezért harcolt. Ő csak a hazája hegemóniáját akarta biztosítani, és egy olyan békére várt, amelyben Szicília és Szardínia újra Kathágóé lesz.
A 6. fejezetben a hadszíntér Hispániába tevődik át, ahol Hannibál öccse, Hasdrubal kerül a középpontba. Hispániában a rómaiak sikereket aratnak, Kr.e. 210-ben beveszik Új-Karthágót is. Ez idő tájt Hannibált a rómaiaknak sikerül beszorítaniuk Dél-Itáliába, Capua behódol a rómaiaknak, valamint megszerzik Tarentumot, és Salapiát is. Az itáliai veszteségek miatt Hasdrubalt Itáliába küldik testvérének megsegítésére, és ezzel a döntéssel nemcsak véget ért a karthágóiak hispániai uralma, hanem Kr.e. 207-ben Metaurusnál elvesztik Hasdrubalt is. A veszteségek ellenére Karthágó azonban még mindig úgy gondolja, hogy békére kényszerítheti Rómát. De az utolsó nagy összecsapásnál, Zamánál kiderül, hogy lehetetlenségre vár, Róma már egy ideje fölénybe került vele szemben. A zamai vereséggel az egész karthágói nagyhatalom terve elveszett. A békében ratifikáltak kemény feltételeket szabtak, visszaszorultak Afrikába, és ezzel a Földközi-tenger nyugati medencéjének egyetlen ura Róma lesz.
Hannibál megvallotta a Vének Tanácsa előtt, hogy nemcsak egy csatát, hanem egy egész háborút veszített el, mégis a hadsereg vezére maradt, Kr.e. 196-ban suffetté választják, majd száműzetésbe vonult. Száműzetésében két ok játszott közre: felemelte hangját a bírák ellen, és hadi terveket szőtt Antiochosszal a rómaiak ellen. Hannibál Thapsusba, Kerkina szigetére, majd onnan Tyrosba és Ephesosba menekül Antiochoshoz. Részt vesz a Seleukida uralkodó görögországi hadjáratában, hajóhadat is vezet, de nem vesz részt a Kr.e. 189-ben vívott magnésiai csatában, amely romba döntötte Antiochos katonai hatalmát. Ezután Krétára, majd Arméniába menekül és végül Kr.e. 187-ben a bithyniai Prusias királynál talál egy rövid időre menedéket. A király azonban Kr.e. 183-ban ki akarja adni a rómaiaknak, amivel öngyilkosságba kergeti a kiváló hadvezért. Az idősebb Plinius szerint a Kr.u. 1. század közepén is látni lehetett még azt a halmot, amelyet nyughelyének tartottak.
A hadi események mellett az író egy sokkal szélesebb körű képet is ad az akkori ókori világról. Megismerteti az olvasót a kor történetét feldolgozó történetíróival, így Liviusszal, Polybiosszal, Fabius Pictorral, Cornelius Neposszal és az ifjabb Pliniusszal. Megtudhatjuk, hogy a történetírók honnan merítették a forrásaikat, ami alapján megírták a pun háborúk történetét, és ami alapján most mi is kezünkbe vehetjük ezt a munkát. Az író bemutatja a hannibáli kép alakulását is a historiográfiában egészen a 20. századdal bezárólag.
Emellett a háború alatti politikai, gazdasági, sőt demográfiai viszonyokra is kitér a szerző. Bemutatja Karthágót, az ibér világot a hellenisztikus korban, az egymással szemben álló haderő számát, fegyverzetét, népcsoportok szerinti megoszlását, a hadvezéreket, római consulokat, a senatus döntéseit, Róma helyzetét. Ezekkel a tudományos megalapozottságú és szinte mindenre kiterjedő háttérinformációkkal az olvasó jobban bele tudja magát képzelni az adott helyzetbe, illetve jobban meg tudja érteni az okokat, következményeket, és még akár vitába is tud szállni a római és a karthágói senatus parancsaival, döntéseivel.
Jelentőssége még a műnek a könyvben található képek, a végén található időrendi összefoglaló, a térképek jegyzéke és a név- és tárgymutató.
Az időrendi összefoglaló kronologikus sorrendben halad előre, felvázolva az évszámokhoz tartozó fontosabb eseményeket, ami nagy segítséget nyújt a részletekben elveszett olvasónak nyomon követni az egymást követő lényeges momentumokat.
A név- és tárgymutatóval rá lehet keresni egy adott személyre vagy egy adott helyre. Ez is segítséget nyújt a befogadónak abban, ha csak egy valamiről vagy egy valakiről szeretne többet megtudni.
A képek mellett térképvázlatok is találhatók a munkában. Az oldalszámok mellett a térképen látható földrajzi eseményeket, népcsoportokat, csatákat is feltűnteti. A mai didaktikai szempontokat figyelembe véve negatívumnak mondható, hogy mindössze 14 térkép található Lancel történeti munkájában. A térképek gyakran csak egyetlen területről adnak átfogó képet (pl. A pun birodalom, az első pun háború után; Hispánia a második pun háború előtt; Itália a hannibáli háborúk korában) és kevés azoknak száma, amelyek egy-egy konkrét csatáról (pl. A zsoldosháború színterei; A pun és római csatarend Cannaenál; A zamai csata) tájékoztatnak minket. Sokkal több konkrét csatát ábrázoló térképet is fel kellett volna tüntetni a könyvben, ami nemcsak a témához nem értő vagy értő olvasónál járulna hozzá a jobb megértéshez, de akár a tanításban is jobban fel lehetne használni az ókori történelemmel foglalkozó munkák közül ezen kötetet.
A térképek mellett didaktikai szempontból a másik hiányossága a műnek, hogy a szerző a rendelkezésre álló történeti munkákból csak elvétve idéz. A több forrásrészlet szószerinti beiktatásával nemcsak még érdekesebbé lehetne tenni a művet, de egy tanítási órán akár forráselemzésre is lehetne használni a történeti munka egyes részeit.
A képek színesítik a könyvet. Nemcsak régészeti leleteket (maszkok, borotvakés, érmék, sírszobrok, ivóedény, páncélok, tálak, sztélé) mutatnak be, hanem a XVI-XVII. századi festők munkái közül is láthatók képek, melyek bizonyos szempontok alapján kapcsolatba hozhatók a pun háborúkkal.
A Serge Lancel által írt Hannibál című könyvben néha el lehet veszni, de mégis világos, érthető stílusa és érdekességei miatt kitűnő olvasmánynak tekinthető. Nemcsak a korszak iránt érdeklődők számára lehet hasznos, hanem tankönyvként is szolgálhat az egyetemi hallgatónak, illetve segédkönyvként is lehet használni a történelem tanításában.
Matus Zsanett
Letölthető PDF formátumban: Hannibál.pdf