XIV. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI LEVÉLTÁRI NAP

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár több mint egy évtizede indított levéltári napjának az volt a célja, hogy egyrészt megismertesse a megyéink határon innen és túl különbözõ forráshelyeken õrzött iratait, másrészt a helytörténetírás számára elengedhetetlen írott dokumentumokban eddig rejtve maradt adatok nyilvános konferencián, majd a levéltár évkönyvében írott formában is közkinccsé válhassanak. Ebben az évben elõadóink ismert és még ismeretlen források segítségével rekonstruálták a megyéink várai, kastélyai, kúriái és templomai történetének egy-egy korszakát.

A konferencia a levéltár kutatótermében az intézmény gyûjteményét ajándékaikkal gyarapítók számára alapított Pro Archivo-emléklap átadásával és a helybeli intézmények: a levéltár, a múzeum, a könyvtár, a fõiskola történettudományi tanszéke és a megyei honismereti egyesület közös helytörténeti pályázatára beérkezett munkák értékelésével, díjazásával nyílt. Ezt követõen utaztak a résztvevõk Szabolcs községbe, ahol az elõadások sorát Németh Péter a Jósa András Múzeum címzetes múzeumigazgatója nyitotta, évszázadokat átfogó sétát vezetve Közép-Európa egyik legjobb állapotban fennmaradt, 11–13. századi erõsségén, a 3,2 hektáros földvárban, és a falu többi mûemléképületében. A megyeszékhelyen épült várispánsági központ háromszög alakú, két oldalával a Tisza egykori medrére támaszkodó, földdel kitöltött, rácsszerkezetû favár mellett a település kincse az Alföld egyetlen 11. századi fennálló épülete, a mai református templom. A községben még 3 kúria is áll, a legrégibb az ún. Tõrõs-kúria az 1770-es években épült. Ma is eredeti állapotában látható a 18–19. század fordulóján épített ún. Mudrány-kúria – mely most a Jósa András Múzeum iparmûvészeti gyûjteménye egy részének ad helyet – irodalomtörténetileg is nevezetes hely: Móricz Zsigmond 1928. évi itteni látogatása ihlette az „Ebéd” c. novellát. A harmadik kúria már a 19. század utolsó harmadában épült a Tomory család részére.

A tanácskozás délután Tiszadobon folytatódott az Andrássy-kastélyban. Alföldy Gábor tájépítész, kerttörténész, mûemléki szakmérnök a Mûemlékek Nemzeti Gondnoksága fõkertésze Emlékek labirintusában: a tiszadobi Andrássy-kastély parkjának története címû elõadása számos kurrens dokumentummal, fotóval, tervrajzzal mutatta be a magyarországi historizmus kiemelkedõ jelentõségû épületének történetét és „labirintus” parkjának kialakulását. A Tisza ártere fölé magasodó dombtetõn épülõ kastély mellett idõsebb Andrássy Gyula – aki korában már építtetett egy kisebb kastélyt a közelben, a Tisza partján – a park kialakításához az úgynevezett ólas kerteket vásárolta meg, ill. több kilométer hosszú és széles nyiladékot vágatott a Tisza ártéri erdején át. Az 1890-es években készült el a park legfontosabb része, a kastély kerti (északi) homlokzata elõtt elterülõ neobarokk hímzéses parter. A kastély mellett ifjabb Andrássy Gyula idején teniszpálya, filagória, a „kerti tóként” használt Holt-Tisza partján csónakház, kerti öntözõrendszer, üvegházsor épült, ill. a tõketerebesi kastély parkjából egy szökõkút került a kastély déli homlokzata elé. Az épület mellett az utóbbi évtizedekben a park is megváltozott. Az egykori romantikus park a mára embermagasságúvá vált puszpángsövényekkel már csak „labirintus” – errõl a részvevõk személyesen is megbizonyosodhattak az elõadást követõ kerti séta során.

Fekete J. Csaba okleveles építész- és mûemlékvédelmi szakmérnök; egyetemi adjunktus (BME Építészettörténeti és Mûemléki Tanszék, Budapest) A tiszadobi Andrássy-kastély enteriõrje – avagy múltidézõ séta Andrássy Katus grófnõ naplója nyomán címû elõadása a memoár részleteinek segítségével építész-szemmel vezetett virtuális majd valós sétát az épületben. A kastély lakótereinek jellemzõi, funkciói és berendezettsége mellett a naplóbejegyzések segítségével feltárult a kastély mint élettér, benne Magyarország egyik legbefolyásosabb fõnemesi családja élete, mindennapjaik eseményei, családi szokásaik. Elképzelhetõvé vált az a miliõ, az a fényûzõ élet, amelynek emlékei részben eltûntek, részben már 1918-ben megsemmisültek. A festmények közül például Van Dyck, Turner, Mányoki Ádám képeit összedarabolták, jelentõs mennyiségû apró tárgyat elraboltak. Ezután a helybeliek 2-3 napig fosztogatták a kastélyt. 1930-ban a Postatakarékpénztár Árverési Csarnokában nemcsak az Andrássy-mûgyûjtemény jelentõs hányada, hanem a tiszadobi kastély is eladásra került.

Az árverésen megjelenõ tárgyakról, a tiszadobi és a megyében található más kastélyok, kúriák különbözõ idõben készült ábrázolásaiból a levéltár földszintjén kamarakiállítás is nyílt a rendezvény alkalmából.

Tiszadob urai betléri kastélyának és krasznahorkai várának „kincseit” Basics Beatrix, a Budapesti Történeti Múzeum fõigazgató-helyettese mutatta be. A szinte csodával határos módon érintetlenül megmaradt betléri (Betliar, Szlovákia) kastély híres gyûjteményének (több ezer kötetes könyvtár és éremgyûjtemény) alapjait a 18. század végén Andrássy Lipót vetette meg. A rövid idõre a Pálffyak kezére került birtokot és gyûjteményt Andrássy Manó, aki Betléren telepedett le, visszavásárolta és tovább bõvítette. Polihisztorként írt, rajzolt és festett, az Andrássy képtárt, a régészeti és numizmatikai gyûjteményt õ tette országos hírûvé. A jelenleg a kastélyhoz tartozó, az Andrássyak birtokába a 16. században került krasznahorkai vár épületében lévõ kiállításon bemutatott mûtárgyak elválaszthatatlan részét képezik az Andrássy-gyûjteménynek, amelybõl Andrássy IV. György kialakította a családi múzeumot, amit 1867. augusztus 19-én az érdeklõdõ közönség számára meg is nyitottak. A gyûjtemény kiemelkedõ darabjai azok a festmények, amelyek a falakon hol összetartozásuk rendjében, hol megbontva láthatók. A képek sorsáról, beazonosításuk történetérõl is izgalmas kutatási beszámolót hallhattak a jelenlévõk.

Az Andrássyakkal Katinka révén rokon Károlyiak õsi családi kastélya a Szatmár megyei Nagykárolyban épült. A régi épület modernizálását és lakályossá tételét az arisztokrata reformerek közé tartozó gróf Károlyi György (1802–1877) végeztette, amikor családja 1845 nyarán itt tartózkodott. Ekkor újult meg a grófi család által használt helyiségek berendezésének nagy része. A következõ évben készült inventárium alapján rekonstruálható a kastély helyiségeinek funkció szerinti elkülönülése és az egyes helyiségek berendezése. A kastélyt egy 12 hektáros angolpark vette körül, amelyben ritkaságok is helyet kaptak, sõt egy üvegházat is építettek a melegkedvelõ növények számára. A nagykárolyi kastély 19. századáról a Károlyi György életét kutató Fazekas Rózsa, a Nyíregyházi Fõiskola Történettudományi Tanszékének tanára tartott vetített képes elõadást.

A Szatmár megye középkori életét meghatározó Károlyiakhoz hasonló javakkal, kastélyokkal és befolyással nem bírt a Nyíregyházán és környékén zálogolt, ill. birtokokat szerzett Dessewffy család, kúriájuk sem tartozott az építészeti érdekességeirõl vagy a korabeli viszonyok közötti komfortjáról különösen elhíresült épületek közé. Sajnos ma is romosan áll még a szebb sorsra érdemes épület, amelyet a család az 1807-es zálogba vételt követõen alakított át lakóhellyé. 1817-ben már állt az ún. „nagyobb lakóház”, a 19. század elsõ felében pedig felépíttették az ún. „kisebb lakóházat”, amely szemben a késõbarokk „nagyobb lakóházzal” klasszicista stílusjegyeket hordozott. A két épületet ifj. Dessewffy Miklós neobarokk stílusban építtette össze 1899-re. Az 1918-ban felvett hitbizományi leltár alapján Gottfried Barna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár tudományos munkatársa az Egy épület evolúciója. A vencsellõi Dessewffy-kastély, 1807–1918. c. elõadásában már egy a fõúri igényeket minden szempontból kielégítõ, modern épület képét rekonstruálta.

A múlt és a jelen találkozásának, az írott források szükségességének és hasznának, a történelem és a mûemlékvédelem kapcsolatának példáját illusztrálta az Észak-Alföldi Régió irodavezetõjének, Szatmári Istvánnak a záró elõadása, amelyben a szabolcsi, szatmári, beregi mûemlékvédelem alá sorolt és oda nem tartozó épületeket vette számba, ismertetve állapotukat és a megmentésükre tett elképzelésüket. A konferencia fõ támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, támogatói a megyei és a nyíregyházi közgyûlés, Tiszadob nagyközség, valamint a Szolex és a Vela Kft. voltak.