„Mindszentyt Esztergomba!” - konferencia Esztergom város és környékének ötven évvel ezelõtti eseményeirõl

Méltó befejezéséhez érkezett Esztergomban az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezés-sorozat. A Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárának szervezésében, záróakkordként került sor az „1956” címû konferenciára és díjkiosztó ünnepségre.

A programot november 10-én pénteken, délután két órakor, Németh József alpolgármester nyitotta meg, majd Csombor Erzsébet, a KEMÖL igazgatója üdvözölte az egybegyûlteket. A Levéltár Palkovics termében, a szép számmal összesereglett érdeklõdõ mellett helyet kaptak a díjkiosztóra érkezett gimnazisták, szakközépiskolások is, hiszen ez a délután adott alkalmat a forradalom eseményeivel kapcsolatosan rendezett esztergomi középiskolai vetélkedõ eredményhirdetésére is. Az elsõ helyezést a Dobó Katalin Gimnázium csapata szerezte meg, de minden induló Szent István városának elismerésében és ajándék- csomagjában is részesült.

A meghívóban közzétett elõadások sorát Hegedûs András, az Esztergomi Prímási Levéltár igazgatója nyitotta meg, aki húszperces mondanivalóját XII. Pius pápa és a magyarországi forradalom kapcsolatára igyekezett kiélezni. A köztudomásúan nehezen beszerezhetõ [*] , a Szentatya által kiadott, három enciklika saját fordításait felhasználva, valamint a még kapcsolódó pápai iratokat elemezve vázolta a Vatikán véleményét a forradalomról, annak eseményeirõl, megfûszerezve Mindszenty József hercegprímás tetteinek, hozzáállásának, kiállásának pápai támogatásával. Különös jelentõséggel bírt az elõadás azért is, mert összefoglalva a forradalom idején megjelent magyar vonatkozású pápai megnyilatkozásokat (egy Apostoli levél, három enciklika, két rádióbeszéd, egy távirat), bizonyította a Vatikán naprakész politikai tájékozottságát, idõszerûségét, valamint olyan iratokat hozott nyilvánosságra, melyek terjesztése, vagy egyáltalán jelenléte – az akkori rendszerben – komoly büntetést vonhatott maga után.

A Nógrád Megyei Levéltár igazgatója, Tyekvicska Árpád, szintén színvonalas beszámolójában, részletesen kitért Mindszenty József 1956-ban játszott szerepére. A hercegprímás felsõpetényi õrizetbe vételétõl kezdve vázolta a kiszabaduláshoz, majd a nagykövetségre meneküléshez vezetõ eseményeket, s kiemelten foglalkozott az õrzõk és a prímás közötti személyes kapcsolattal, konfliktusokkal, valamint az új vezetés – Nagy Imre és tanácsadói – és az érsek viszonyával. A részletes eseménytörténet kitért Mindszenty elzárt helyzetének bemutatására a fogságban, illetõleg arra a tényre, hogy az új forradalmi vezetés hezitáló magatartása végül Tildy bejelentésében tisztult le, mely szerint a hercegprímásnak el kell foglalnia hivatalát. Ennek a 30-i Kossuth Rádióban elhangzott bejelentésnek is köszönhetõen, Mindszenty ÁVH-s õrzõi megalakították a maguk forradalmi bizottságát Felsõpetényben, s a bíborost a szintén Nógrád megyei Rétságra, majd az itteniek és a csatlakozó újpesti forradalmárok segítségével Budapestre szállították. A kísérõk között volt egy bizonyos Pallavicini Antal is, kinek származása, valamint a család régi ismerete miatt bízott meg Mindszenty az õt szállító forradalmárokban, s nem gyanakodott újabb ÁVH-s cselre.

Cseszka Éva középiskolai tanár beszámolója a város és a forradalom kapcsolatának új- Sötétkapun kívüli – dimenzióit igyekezett megvilágítani. Esztergomban a forradalom – hasonlóan más településekhez – a városházi vörös csillag eltávolításával kezdõdött, s a környékbeliek mozgósításával folytatódott. Mivel a rákosista elnyomás komolyan fáradozott a város teljes „betörésén”, sõt még közigazgatási megsemmisítésére is terveket dolgozott ki (Doroghoz csatolás), az október 28-án megalakult Nemzeti Tanács igyekezett átvenni a város ügyeinek irányítását, s eközben a térség központosítása, Esztergom vezetõ szerepének visszaállítása is cél volt. Így a város kezdeményezésére jött létre például a Duna- menti Üzemek Munkástanácsa is (ellensúlyozandó Tatabánya hegemóniáját ezen a téren).

Befejezésként Bencze Cs. Attila, az Esztergom és Vidéke c. hetilap fõszerkesztõje mutatta be Komárom megye 1956-os körképét, ezzel is alátámasztva a forradalom, a harcok, majd a megtorlás országos voltát. Az oroszlányi bányász- rabok kitörési kísérletétõl kezdve, a komáromi kalauzok néhány nappal október 23-a utáni akciójáig szinte táblázatszerûen taglalta az eseményeket, megemlítve a bajnai, dági, s más kisebb településeken is zajlott felkeléseket. Az általában kocsmákból, téeszekbõl kiinduló spontán népi kezdeményezések számtalan helyi jelszó skandálásával indultak meg, s különbözõ tiszavirág- életû forradalmi szerveket hoztak létre. Az érintett településeken az intervenciót követõen összesen 377 személy ellen indult eljárás a megtorlások következtében.

A konferencia elsõ két elõadása jól mutatja, hogy Esztergom és 1956 kapcsolatában, illetõleg a város és a forradalom eseményeinek taglalásában két állandó téma merül fel. Az egyik Mindszenty József hercegprímás szerepe, ténykedése, mint kutatási téma, még akkor is, ha tudjuk, hogy Mindszenty soha nem jutott már el Esztergomba. A tervezett november 5-i visszatérést a szovjet intervenció derékba törte, s a nagykövetségi kényszerû számûzetésbõl már nem jutott vissza Szent István városába. A település története funkciójából, történelmébõl, hagyományaiból adódóan akkor is összekapcsolódik prímása életével.

Mindszenty mellett általában, az esztergomi ’56-tal kapcsolatos kutatások másik fõ iránya a Várhegy alatti Sötétkapunál történt eseményeket szokta taglalni. Azonban az évforduló alkalmából sokat emlegetett téma ez alkalommal nem került elõadásra. Mindemellett az ötvenéves évforduló alkalmából korábban már több helyi megemlékezésen tárgyalt sortûz, a 2006-os kutatásokkal együtt vált egyáltalán sortûz mivoltában is országosan ismertté.

Bánhidy Anita Éva