A „Chronica Patriae”-tõl Kádár Jánosig

Beszámoló a VIII. Eötvös Konferencia történelem szekciójának elõadásairól

A budapesti Eötvös József Collegium Diákbizottsága 2007. április 20. és 22. között rendezte meg az Eötvös Konferenciát, mely a szakkollégisták hagyományos bemutatkozási terepe. A konferencia az ország számos szakkollégiumából érkezõ tehetséges egyetemi (graduális és posztgraduális) hallgatók számára biztosít lehetõséget kutatásaik bemutatására és egymás eredményeinek megismerésére. Átfogja a társadalom-, illetve természettudományok számos ágát, ezért a szervezõk bevallott célja, hogy a tudományos kérdéseket az elõadók részben ismeretterjesztõ jelleggel adják elõ, s hogy maga a rendezvény is éppannyira szolgálja a tehetséges diákok elõadási gyakorlatának fejlesztését, mint a szakmai eszmecserét. A konferencia három napja alatt összesen 11 szekció (média és kommunikáció, történelem, geológia, irodalomtudomány, nyelvtudomány, társadalomtudomány, informatika, biológia–kémia, filozófia, matematika, valamint társadalomföldrajz) elõadásait hallhatta a hol nagyszámú, hol gyérebb közönség. A rendezvényt Szepessy Tibor, az Eötvös Collegium Kuratóriumának elnöke nyitotta meg; a történelem szekció elõadásaira aznap, a késõ délutáni órákban került sor.

A történelem szekció vezetésére Zeidler Miklóst, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének adjunktusát kérték föl. Összesen öt elõadó (Bradács Gábor, Dávid Ferenc, Farkas Katalin, Marsai Viktor és Rozgics Kornél) mutatkozott be; közülük ketten a debreceni Hatvani István Szakkollégiumból, ketten a házigazda intézménybõl, egy fõ pedig a pécsi Grastyán Endre Szakkollégiumból érkezett. A tematika nagy változatosságot mutatott, bár érzékelhetõ volt a 20. századi történelem dominanciája, hiszen az ötbõl három elõadás ezzel a korszakkal foglalkozott.

A sort Bradács Gábor (Hatvani István Szakkollégium) nyitotta. A „Hazai Krónika” és 11­­–14. századi magyar vonatkozásai címmel megtartott kissé száraz elõadásában a Chronica Patriae szerzõjének személye és a mû keletkezése körüli historiográfiai vitát, a krónika forrásait és utóéletét mutatta be filológiai és történeti szempontok alapján. Noha rámutatott arra, hogy az 1387–1394 között keletkezett világkrónikában nagy jelentõsséggel bír a mesés fejedelmi sor, az ún. Fabelfürstenreihe, melynek célja Ausztria, Magyarország és Csehország mitikus õsmúltba visszanyúló dinasztikus kapcsolatainak igazolása, de nem tudta igazán meggyõzõen föltárni a krónika pozitív magyarságképének okait.

Másodikként Farkas Katalin (Eötvös Collegium) következett, A Pálffy család története a kora újkorban címû vetítettképes elõadásával. A Pálffyak a 16–17. századi Magyarország politikai életében a több nemzedéken át nagy szerepet játszó nemes famíliák közé tartoztak. Sikerük titka: feltétlen udvarhûség, szilárd katolikus elkötelezettség, nagyszerû kapcsolatok, jó házasságok a birodalmi arisztokrácia tagjaival és birtokaik kedvezõ földrajzi fekvése (döntõen nyugaton, Pozsony vármegyében). A közönség érdeklõdését fenntartotta az elõadás, de hibául róhatjuk fel az elõadónak, hogy nem kellõ határozottsággal lépett föl.

Itt fordulópontjához érkezett az elõadások sora, és harmadikként A krétai csata – pro és kontra címû elõadásával Marsai Viktor lépett a hallgatóság elé. Kimerítõen taglalta, hogy a sokat vitatott 1941. május 20-i krétai ütközetben a német ejtõernyõsök ugyan gyõztek, de a nagy veszteségek miatt a háború végéig gyalogos haderõként harcoltak tovább. Marsai ecsetelte a sziget stratégiai jelentõségét, a Ju–52 és Ju–87 szerepét, valamint az erõviszonyokat. Részletes választ kaphattunk arra, hogy a németek számára miért Maleme volt a súlypont, a csata milyen hatással volt a háború további eseményeire, illetve arra is, hogy mire jó az ejtõernyõs fegyvernem önálló hadászati alkalmazása?

Negyedik volt a sorban Dávid Ferenc (Grastyán Endre Szakkollégium) Az 1956-os ellenállás a Mecsekben címmel. Kezdõ szavaiban kissé furcsa párhuzamot fedezhettünk fel: az 1956-os mecsekbeli ellenállást nagyzoló módon 1849. Komáromjához hasonlította. A kb. 340 fõs, pécsi forradalmárokból álló csoport 1956 novemberében, a szabadságharc bukását követõen Vágotpusztát választotta az ellenállás fészkének. A szovjetek számára hamar ismertté vált búvóhelyük, így november 15-én a „mecseki láthatatlanok” csoportja hivatalosan is feloszlott.

A szekciót Rozgics Kornél (Hatvani István Szakkollégium) Kádár-rendszer – folytonosság-megszakítottság; totalitás-autoritás címû, a politológiai szakzsargont idézõ elõadása zárta. Bihari Mihály, Litván György és Kornai János szakmunkáiból kiindulva vizsgálta a totális és autoriter rendszerekrõl alkotott elméleteket. Szerinte a Kádár-rendszernek „komplex íve” van, idõben jól elkülöníthetõ szakaszokra bontható. Ezek közül – ahogy a szekcióelnök, Zeidler Miklós utóbb megjegyezte – az elsõ kronológiai egység jól párhuzamba állítható a Horthy-korszak kezdeti éveivel.

Tanulságos volt a konferencia egésze – s benne a történelem szekció elõadásai – azért is, mivel az elõadások között komoly színvonalkülönbségek voltak. Többen remek elõadói képességükrõl tettek tanúbizonyságot, azonban néhányuknál nehézséget okozott témájuk tágabb történeti kontextusba helyezése, valamint „az egyszerre tudományos és ismeretterjesztõ elõadás” elvének helyes alkalmazása. Ugyanakkor mindenképpen imponáló volt a többség elszántsága… Dicséret illeti a szervezõket is a magas színvonalú technikai lebonyolításért. A konferencián elhangzott elõadások a hagyományosan megjelenõ konferenciakötetben, az Adsumusban lesznek hamarosan olvashatók.

Boa Krisztina