A Castrum Bene Egyesület XIII. Vándorgyûlése

Kõszeg, 2007. május 11-13.

A 2009-ben 20 éves jubileumát ünneplõ Castrum Bene Egyesület a hosszú évek során a hazai várkutatást foglalkoztató szinte minden fontos kérdéssel foglalkozott már. Azoknak a kedvéért, akiknek még nem cseng ismerõsen a Castrum Bene Egyesület neve: 1989-ben, a Mátrafüreden tartott elsõ tematikus középkori vártörténeti konferencia után egy évvel alakult meg azzal a céllal, hogy a várakkal és erõdítésekkel foglalkozó régészeknek, történészeknek, mûvészettörténészeknek és érdeklõdõ laikusoknak legyen egy olyan fóruma, ahol megismerhetik egymás új kutatási eredményeit, és nem utolsó sorban egymást. A következõ öt külföldön tartott — és ezáltal nemzetközivé vált — konferencia után az egyesület vezetõsége egy rendszeres hazai vándorgyûlést hívott életre, melynek 13. — szokásosan májusban megrendezett — vándorgyûlését idén Kõszegen rendezték meg, és ezúttal a „Korai várépítészet a Nyugat-Dunántúlon” alcímet viselte. A konferencia elõadásainak a Hotel Írottkõ adott otthont. A vándorgyûlést és a konferenciát Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyûlés elnöke, valamint a szervezõ, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának képviseletében Ilon Gábor nyitotta meg. A pénteki nap programját az egyesület elnöke, Feld István indította el, aki az összegyûlt népes és sokszínû tagságot látván az egyesület azon funkcióját hangsúlyozta, miszerint annak keretként kell mûködnie, nem pedig korlátként. A tudományosságra kell törekednie, de ugyanakkor nem kevésbé fontosak a szünetek és az esti beszélgetések sem.

A bevett szokásoknak megfelelõen a vándorgyûlés elsõ napján a konferenciának otthont adó vár, illetve város kutatásával ismerkedhettünk meg. A történeti bevezetõt Bariska István, Kõszeg város levéltárosa tartotta meg, aki a nyugati határvidéken felépült Kõszeg, illetve a többi itt álló vár sajátos státuszáról beszélt, melyeket az osztrák, a stájer és a magyar jogrend egyaránt érintett a 13-14. század során. A stájer hercegségek és a magyar királyság hasonló fejlõdési útját bemutatva felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen határterület esetében mennyire fontos lenne az osztrák és a magyar kutatás eredményeinek a kicserélése, amire eddig sajnos nem került sor. Benkhardt Lilla és Mentényi Klára, akik évek óta kutatják Kõszeg városfalát és városi házait, felosztották egymás között az igen sok adatot tartalmazó kutatástörténetet, így az elsõként elõadó Benkhardt Lilla a város és a vár összefonódó erõdítéseirõl, a városfalról, a bástyákról, a kaputornyokról és az ellenfalról beszélt. A másik elõadónak, Mentényi Klárának igen nehéz feladata volt, hiszen úgy kellett a várról beszélnie, hogy a hallgatóság sorai közt ült Holl Imre is, akinek a neve szinte egybeforrt már a kõszegi vár kutatásával. [1] A nap utolsó elõadása ismét a történelem vizeire evezve foglalkozott a vidékkel, többek között a környék uraival, a Kõszegiekkel. Zsoldos Attila a nyugat-magyarországi elõkelõ várbirtokosok 1270-ben II. Ottokárhoz történõ átpártolásának a pontos idõpontjára és okaira kereste a választ, amit meg is talált és velünk is megosztott. Az átállásra az oklevelek tanúsága szerint 1270 novemberében kerülhetett sor, a kiváltó ok pedig közvetve az V. István és II. Ottokár között a levegõben lógó háború volt, közvetlenül pedig a királynak azon törekvése, hogy a nyugat-magyarországi elõkelõk magánvárai felett úgy igyekezett megszerezni a hatalmat, hogy azokba saját embereit ültette be várnagyként.

Az elõadások után a környék régészeinek és mûemlékvédelmi szakembereinek a vezetésével kisebb csoportokba verõdve a várnak és a város építészeti emlékeinek a felfedezésére nyílt lehetõségünk. Az utolsó állomás a már busszal megközelített Óház volt, ami a Kõszegi-hegységnek egy 609 méter magas kiemelkedésén épült, Kõszegtõl északnyugati irányban. Az 1996-ban kilátóvá átalakított toronyépületbõl a gyülekezõ esõfelhõk ellenére gyönyörû kilátás nyílt a környékre. Erre a kirándulásra Bariska István kalauzolt el minket, aki kiváló helyismeretérõl tett tanúbizonyságot érdekes történeteivel és anekdotáival.

A szombati napot Dénes József elõadása nyitotta, aki eredeti témájától kissé eltérve nem a Nyugat-Dunántúl korai várépítészetének kutatástörténetérõl beszélt, hanem fél órába sûrítve Sopron és Vas megye várairól és erõdítményeirõl tartott egy igen sokszínû elõadást, ami javarészt saját kutatásainak beszámolóiból állt össze. Gömöri János az Árpád-kori Nyugat-Magyarország sáncvárairól tartott összefoglaló elõadást, különös tekintettel a 2002-ben könyv formájában is megjelentetett Castrum Supronról. [2] Zárszavában arra figyelmeztetett, hogy elsõsorban a régészeti forrásokból kell kiindulni, és csak utóbb keresni írott forrásokat hozzá. Kiss Gábor és Zágorhidi Czigány Balázs az utóbbi idõk egyik legtermékenyebb, a régészet és a történettudomány eredményeinek összehangolásából megszületett kutatásukat mutatták be, ami Vas vármegye birtoktörténetét az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, az okleveles emlékanyag és a késõbbi korokból is fennmaradt számos térkép alapján rekonstruálja. Kiss Gábor ezen belül a birtokokhoz kötõdõ kúriák kutatásának helyzetérõl és lehetõségeirõl beszélt, Zágorhidi Czigány Balázs pedig a másnapi kiránduláson a vasvári sáncot mutatta be részletesen. [3] Fekete Mária õskoros régészként vállalkozott arra a feladatra, hogy a leletek tanúsága szerint a késõ bronzkortól a késõ kelta korig jelentõs kereskedelmi és kézmûves központként mûködõ Velemszentvid kevésbé ismert középkori várát bemutassa. A feltárások során két kerek torony alaprajzában megmutatkozó Szentvid várát az 1859-ben felszentelt, és a késõbbiekben búcsújáróhellyé vált Szentvid kápolna építésekor bontották el. [4] A délelõtti blokkot egy végzõs régészhallgatónak, Tolnai Katalinnak a Visegrád-Sibrik dombon végzett kutatásokat és ásatásokat, illetve azok eredményeit összefoglaló elõadása zárta le. Az ispáni központnak a római kortól a középkorig bemutatott építési periódusainak a bemutatásával az elõadó egyben készülõ szakdolgozatának eredményeit is ismertette.

A délutáni elõadások a nemzetköziség jegyében zajlottak, a régészet oldaláról ellensúlyozva a Bariska István által a történetírás oldaláról hiányolt osztrák-magyar együttmûködést. Elõtte azonban Feld István tartott egy összefoglaló elõadást az ugyancsak internacionális témának tekinthetõ motte-kutatásról, [5] aminek keretében óva intett az erõdített hordott halmok túl tágan vett definíciójától és értelmezésétõl, ami tévutakra vezetheti a kutatást. A helyzetet nehezíti, hogy a feltételezett mottékban csak nagyon kevés esetben került sor régészeti kutatásra, a régészeti kutatások eredményei pedig néha a biztosan mottéknak tartható földhalom-várak korát is megkérdõjelezik, mint például Kisgyõr-Halomvár esetében, ahol az õskori eredet is felmerült. Az elsõ osztrák elõadó Nikolaus Hofer volt, aki a kelet-ausztriai síkság várépítészetét mutatta be a 11-13. századból származó régészeti leletek tükrében. A régióra három vártípus volt jellemzõ ebben a korban: a sokszögû övezõfallal és vizesárokkal körülvett síkvidéki várak, a mesterségesen megerõdített magaslatokra épülõ Hausbergek és a klasszikus motték. Karin/Thomas Kühtreiber Alsó-Ausztria délkeleti részének (Ostland) korai uradalomképzõdésérõl és várépítészetérõl tartott elõadást. A terület sokszor volt háborúk színhelye a történelem folyamán, a korai évszázadokban pedig, amikor a Lajta volt a határ, különösen szoros kapcsolat fûzte ilyen téren a magyar királysághoz. A síkvidéki várakkal egyidõben, a 11. században jelennek meg azok az elszigetelt, magaslati várak, amelyek a korai magyarországi várépítészetre is jellemzõek. A harmadik osztrák elõadó, Georg Tiefengruber Kelet-Stájerország korai várairól és mottéiról beszélt, melyek legkorábban a 11. század közepétõl épültek fel, zömük azonban késõbb, a 12-13. században létesült. Kérdéses azonban az ezeknél korábbi, a magyarok ellen védelmi jelleggel emelt erõdítmények, illetve a III. Henrik 1042/1044 körüli gyõztes hadjárata utáni, a Lapincs folyóig kitolt új határvonalon feltételezhetõ várak léte, melyekre eddig nincsen bizonyíték. Ez alól kivétel ezen a területen a Fehring melletti „Kuruzzenkogel” erõssége, aminek a kerámia leletanyaga Baranya megyei cserepekkel hozható összefüggésbe, ezáltal pedig a határvár a magyarokkal.

A Castrum Bene vándorgyûlések vasárnapi kirándulása a környék nevezetes várait, földvárait, kastélyait látogatja végig, ezúttal a kitûzött útvonal Szentvid — Pinkaóvár — Ják — Körmend — Döröske — Vasvár - Sorkifalud /Zalak — Ikervár — Sárvár volt. [6]

Remélem ezzel a kis ízelítõvel sikerült felkeltenem néhány várbarát figyelmét, akiket a Castrum Bene Egyesület következõ összejövetelén már soraink között üdvözölhetünk! Az egyesület õsszel megrendezett egynapos találkozójára mindig Visegrádon kerül sor, ilyenkor az elmúlt egy év várkutatásairól szóló rövid beszámolók hangzanak el. Idén ez a szombati nap október 27-re esik. További információk és hírek a www.castrumbene.hu oldalon olvashatóak.

Bocsi Zsófia