REPERTORIUM ACADEMICUM GERMANICUM (RAG)
A RAG, azaz a Repertorium Academicum Germanicum, a Bajor Tudományos Akadémia történelmi részlegének egy kutatási programja.
A honlap célja, hogy az 1250-től 1550-ig terjedő időszakban a német területeken és a külföldi egyetemeken doktorált teológusok, jogászok, orvosok életét, főbb tevékenységüket bemutassa, adatbázisszerűen dokumentálja.
Azt vizsgálják művelődés- és tudománytörténeti szempontok figyelembevételével, hogy milyen hatással voltak ezek a tudósok a koramodern társadalomfejlődésre.
A program kutatási központjai Bernben és Gie?enben működnek, róluk is olvashatunk a honlap kezdőlapján. A honlap látogatója ugyanitt lehetőséget kap az angol nyelvre való váltásra.
A giesseni központ az 1250 és 1450 közötti tudósokkal foglalkozik. A munkálatokat 2002-ben kezdték, prof. Peter Moraw kezdeményezésére.
A berni ennek a folytatásával, tehát az 1450 és 1550 közötti időszak tudósait veszi górcső alá. Az itteni munkálatok már 2001-ben elkezdődtek. Irányítójuk: prof. Rainer C. Schwingers.
A két központot 2007-től, egy akadémiai program keretein belül a Német Tudományos Akadémiák Uniója támogatja.
A lapon megtalálhatjuk a doktorált tudósok adatbankját, amely az életrajzukat tartalmazza, földrajzi adatokat, hogy ki honnan származik.
Feltűntetik a dékánokat, rektorokat, illetve azt, hogy hogyan folynak a kutatások. Ezt a Bearbeitungstand felirat alatt találhatjuk meg.
A honlapon felhívják a figyelmet arra, hogy akinek esetleg vannak olyan adatai, és információ, amiket ők felhasználhatnak, azt bocsássák rendelkezésükre, hogy ezekkel is tökéletesíthessék az adatbankot.
Megtekinthetjük a két programvezető publikációit is. A tudóséletrajzok pedig arra mutatnak rá, hogy az újkori tudományok a középkori tudományokba gyökereznek.
A honlapon felsorolják a publikációkat, számos linket is találunk, amelyekre kattintva további információkra tehetünk szert a RAG-al kapcsolatban.
Keresésre is lehetőséget biztosít a honlap. Többféle szempont alapján kereshetünk, mint pl. rákereshetünk egy konkrét tudósra is vagy akár több tudós nevére is párhuzamosan négy keresési kategória kombinálásával. Ezután kidobja a keresett személyt, személyes adataival együtt. Elsőként az általános adatokat közli (hol, és mikor született, halt meg, család, gyemekkor stb…) Másodsorban az egyetemi évekről kaphatunk információkat, majd arról, hogy hogyan is alakult a karrierjük az egyetemen kívül és az egyetemen belül, továbbá forrásokat, és szakirodalmat ad meg.
A honlap folyamatosan bővül, a felhasználók száma az adatbázisban 12 ezer.
Az adatbázis anyagából különböző szempontok szerint statisztikai kimutatásokat is megtekinthetünk szemléletes diagrammok formájában. Pl. átlagosan mennyi ideig jártak egyetemre, mely szakok voltak a legnépszerűbbek, milyen magisteri fokozatokat értek el)
A honlap könnyen kezelhető és használata egyszerű. Jó dolognak tartottam, hogy bemutatta a két fő vezető és a munkatársak életrajzát, elérhetőségüket, a publikációs listájukat, még azt is közlik, hogy miről írták a disszertációjukat, valamint mi a kutatási területük.
Kocsis Andrea